Roób József kohómérnök emlékei a Nagy Háborúból – 26. rész

1917 októberében majd két heti utazás után a hadifogoly-szerelvény Mandzsúriába érkezik. Szó szerint tüzes vidékeken haladnak át, sokszínű látványnak nincsenek híján, Roóbot különösen az ipar, a művelt földterületek nyűgözik le. 16 nap után érkeznek Habarovszkba, ahol első barakk-szállásukat rettenetesnek, téli tartózkodásra alkalmatlannak találják. Pénzük fogyóban, az országos és a helyi politikai forrongást a híreken túl fokozódó ellátatlanságuk útján is érzékelik. Egyetlen mentőöv kínálkozik: a lelkiismeretesen értük kiálló svéd vöröskeresztes misszió…

Okt. 7. Hegyes, fenyves vidéken haladunk. Gyümölcsfát még sehol sem láttunk. Szerencsénkre még mindig nagyon szép időnk volt, mi mégiscsak elviselhetőbbé teszi utazásunkat az ily túl tömött marhakocsikban. Mi hozzá még mind idősebbek is vagyunk (4 törzstiszttel). Délben Mogzonban voltunk, ahol alkalmunk volt nehány szibériai őslakót, ú. n. burjátot látni. Lóháton voltak nagy bundákban. Egészség dolgában szerencsémre már rendben vagyok.

Az amerikai Baldwin Locomotive Works 1872-ben gyártott 1-3-0 típusú gőzmozdonya a Transszibériai vasútvonalon
(Robert L. Jefferson: Roughing it in Siberia, with some account of the Trans-Siberian Railway and the gold-mining industry of Asiatic Russia. London, 1897. c. könyvéből. https://www.erdekesvilag.hu/125-eve-kezdtek-epiteni-a-vilag-leghosszabb-vasutvonalat/)

D. u. több ízben nagy égő területeken mentünk át, hol a fű kigyulladt a mozdonytól. Csupa füst van mindenfelé és a tűz akadálytalanul terjed míg csak magától vagy esetleges esőtől ki nem alszik. Este 9 órakor Csittára értünk, ahol ebédeltünk.

Csita, a pályaudvar 1910 körül
(Forrás: https://parovoz.com / https://de.wikipedia.org/wiki/Tschita )

Okt. 8. Csitta óta megszűnt a kettős vágány. Mindenütt kopár, sivatag a vidék, sehol egy fa sem, csak kiszáradt, kiégett magas fű. Itt ott 1-1 marha, ló és teve csorda. D. e. 11 órakor Olovjanaja állomáson ebédeltünk.

1917-ben Csitától mintegy 100 kilométerre keletre, Karimszkaja/Карымская állomásnál – a pálya kettévált: a „régi” útvonal (Transzmandzsúriai vasút) rövidebb volt, de külföldi (kínai) területen haladt át; 1916 októberében készült el az „új” útvonal (Amuri vasútvonal), amely már teljes egészében orosz területen haladt. Mindkét irány egyvágányú volt.
(Forrás: https://www.chita.ru/text/world/2025/07/31/75783521/?erid=2SDnje9nNsQ )

Roóbék útja a transzszibériai vasút vonalán a Mozgon és Harbin közötti szakaszon. A Stanford’s Map of the Siberian Railway – Edward Stanford 1917-es kiadású, litografált térképe a vasúti hálózatot és az állomásokat jellemzően pirossal jelölte.
(Forrás: https://www.themaphouse.com/artworks/251269-edward-stanford-trans-siberian-railway-1917/?skip=6080 )

Okt. 9. Reggel Mandzsúria nevű állomáson voltunk, melynek közelében egy szénbánya hányója volt látható. A vidék itt is mindenütt kopár sivatag fa nélkül. Helyenkint füsthöz hasonló futó por fellegek láthatók. A dombok lejtőin nagy juhnyájak legelnek. A nagyobb állomásokon mindenütt nagy kaszárnyák vannak, minden egyes őrháznál pedig szuronyos orosz katonák.

D. u. 4 órakor Chailarban ebédeltünk és pedig levest és tatárkát. Az itteni vasúti állomást 3 nap előtt egy kínaiakból és csungúzokból álló rablóbanda támadta meg. A kifejlődött harczban 2 000 orosz katona vett részt, kik közül 5 elesett, míg a rablók állítólag 50 halottat hagytak hátra. Hasonló betörések nem ritkák e vidéken. Bennünket is hivatalosan figyelmeztettek, hogy az állomásokon lehetőleg a vonat közvetlen közelében maradjunk, mert ily rablótámadásokra itt mindig el kell készülve lenni. A bandák egyedüli célja a rablás.

Okt. 10. Reggel Chinganban voltunk. Itt ismét hegyes a vidék apró, korcs tölgyfákkal. A földművelés nyomai is láthatók újra. Közelben és távolban nagy füstfellegek jelzik több helyen az erdő égését. D. u. 5 óra tájban Dzsingisz-khán nevű állomáson mentünk át.

Személyvonat a harbini állomáson, 1910-es évek
(Forrás: https://vorontsovopole.ru/rubriki/nashi-yubilei/osobyy-gorod )

Okt. 11. Reggel óta kulturált sík vidéken megyünk át. A föld nagyon termékenynek látszik. A gabonaneműeken kívül látni kukoriczát, dohányt, czirokot, czukorrépát, czukornádat és ezekhez hasonlókat behordani a mezőkről. A fák helyenkint még zöldek. Délben Charbinba értünk, hol nehány órát állottunk. Az állomás előtt egy nagy folyón mentünk át, melyen sok hajó volt látható és melynek hidja mindkét oldalról erősen meg volt erősítve katonai erődítményekkel.

A Szungari-híd, a Szungari (Songhua) folyón átívelő, Harbin közelében található vasúti híd a történelmi Kelet-kínai Vasút (CER) kulcsfontosságú eleme, amely a 20. század eleji orosz mérnöki munka emléke, teljes hossza 1015 méter. 113 éven át, 2014-ig üzemelt, ekkor egy modern vasúti híd váltotta fel. Napjainkban turisztikai látványosságként és gyalogoshídként funkcionál, a felújítás során üvegpadlós szakaszokat alakítottak ki rajta, így a látogatók séta közben láthatják a százéves acélszerkezetet és a folyót is. 2016 óta a híd része a mellette kialakított parknak, a Közép-keleti Vasúti Múzeumnak is.
(Forrás: https://vorontsovopole.ru/rubriki/nashi-yubilei/osobyy-gorod)

A város utczáin nagyon élénk forgalom volt látható, amelynek a fel-feltűnő kínai lapos napernyők és az emberek által húzott kétkerekű kis személyszállítókocsik (az ú. n. riksák) egész kínai jelleget kölcsönöznek. Sok a szép és nagy épület. Állítólag nagyon sok gazdag ember, főleg kereskedő lakik itten, oroszok és kínaiak vegyesen. A vasúti állomáson olcsón lehetett bevásárolni. Kapható volt minden, amire hadifogolynak csak szüksége lehet, még cognac és egyéb szesznemű is. Dühöngött is igazán a bevásárlási kedv. Főleg a dohány, czigaretta és czukor volt kapós. Az áruház állandó ostromnak van kitéve. Én, ki nem szeretek tolakodni, már csak akkor jutottam a közelébe, mikor teljesen üres volt. Különben is nagyon takarékos vagyok az egész úton, mert nem nagyon sok a pénzem.

A Habrin–Habarovszk útszakasz Sztanyiszlav Mihajlovics Fomenko: Спутнiкъ по Дальнему Востоку (Sputnik po Dal’nemu Vostoku/Útitárs a Távol-Kelethez) c. útikönyvének Észak-Mandzsúriát ábrázoló térképéről. Habrin, 1911. A kézikönyv alapmű volt a korszak utazói, kereskedői és a térségben dolgozó tisztviselők számára, mivel gyakorlati tanácsokat és térképeket is tartalmazott Kína, Mandzsúria, Mongólia, Korea, Szibéria és Japán területéről.
(Forrás: http://www.etomesto.com/map-amur_manchzhuriya/?y=43.106462&x=131.873325)

Okt. 12. Dombos, majd hegyes, sziklás vidéken áthaladva reggel 8-kor Chandzo checi, este 8-kor pedig Mulin állomáson mentünk át.

Okt. 13. D. e. 11 órakor Nikolszk-Uszuriszkban voltunk.

A Nikolszk-Usszurijszki vasútállomás peronja 1917-ben
(Forrás: https://ru.ruwiki.ru/wiki)

A vidék dombos és mindenütt meg van művelve. Még most is látni kereszteket a mezőn. Gyümölcsfát azonban még itt sem látok sehol sem. Egyes állomásokon szép virágos kertet lehet látni még most is virágzó virágokkal. (Sucsna. ) A falvak szép rendes házakból állanak, melyek többnyire hullámosbádoggal vannak födve.

Okt. 14. Reggel 8 órakor Bikin állomáson voltunk. A vidék termékenysége folyton csökken és mindig több és több lesz az erdő, mely itt is sok helyen ég.

Chabarovszkba este 8 órakor érkeztünk, a hol az éjjelt még a vasúti kocsikban töltöttük.

Okt. 15. Reggel 7 órakor kiszállottunk a vasúti kocsikból keserves 16 napi vasúti utazás után. Egész d. e. azután számolgattak bennünket, de sehogy sem tudtak zöld ágra vergődni e számolással. De nem is csoda. A pontos létszámot nem ismerte még maga az orosz sem és emellett útközben is megugrottak hatan.

„Habarovszkba érkezik a fogoly-transzport” – az 1927-ben vitézzé avatott budapesti Fehér Xavér Ferenc tartalékos zászlós, tisztviselő felvétele.
(Forrás: Hadifogoly magyarok története II. kötet 148. o.)

Déltájban azonban végre mégis csak útnak indítottak az állomástól alig 200 lépésnyire levő kaszárnyákba. Mondhatom, hogy nagyon egy ronda helyre hoztak ide bennünket. 3 fából készült épületben piszkos, mocskos régi emeletes fapriccseken lettünk elhelyezve. Én egy ilyennek az emeletjére kerültem. Igazán kínos ide fölmászni. Különösen gyalázatosak azonban a mellékhelyiségek, árnyékszékek, udvar stb. Az élelmezés egy orosz vállalkozó kezében van, ki ma egész nap egy pár virslivel elégített ki bennünket.

Okt. 16. Nagy az elkeseredettség. A svéd vörös kereszt kiküldöttei itt voltak, egyelőre azonban nem intéztek el semmit, hanem megígérték, hogy holnap újra el fognak jönni. Érdekes, hogy a fecskék még mindig itt vannak és hogy a környéken, dacára az itteni erős télnek, nagyon elszaporodtak a tigrisek.

Okt. 17. Ma újra itt jártak a svéd vörös kereszt képviselői-közöttük egy gróf is – két orosz generálissal. Úgy látszik, mégis van valami befolyásuk. Egyelőre azt az ígéretet kaptuk, hogy egy részünket más táborba fognak elhelyezni. Akkor majd nem lesz szükség többé emeletes priccsekre és mi azokból ágyakat csinálhatunk magunknak.

A svéd vöröskeresztes misszió tagja, a Roób József által említett gróf: Carl Gustaf Bonde af Björnö (1872–1957) huszártisztként szolgált, majd udvari főlovászmesterként tevékenykedett évtizedeken át. Az 1912-es olimpiai játékokon egyéni olimpiai bajnok lett díjlovaglásban; 16 évvel később, az 1928-as olimpiai játékokon a svéd csapattal ezüstérmet nyert.
(Forrás: https://minerva.riddarhuset.se/foremal/bonde-af-bjorno-portratt-fotografi-20650/)

Okt. 18. Úgy érzem, hogy nem maradunk sokáig e lakásban, azért ki sem csomagolok és le sem írom bővebben azt a sok nyomorúságot, amit itt át kell szenvednünk. Egész nap itt gubbasztok priccsemen, a reám eső szűk kis helyen. A nagy tömeg meg egész nap zúg és morog.

Okt. 19. Tegnap még itt voltak a fecskék és ma már havazik, iszonyúan fúj a szél és nagy a hideg. Ma elvittek közülünk 40 tisztet egy más táborba és állítólag már 250-t fognak elvinni. E célból Arlow ezredes parancsnoksága alatt alakul is már egy csoport, miután azonban sok közöttünk a törzstiszt és tényleges kapitány, mi kb. húszan (az ő régi Goldmacher lakásbeli gárdája) nem csatlakoztunk hozzája, mi általános feltűnést keltett és palota-forradalomnak lett elnevezve.

Okt. 20. Mai hír szerint a tegnap összeállított csoport nem válik ki közülünk, hanem mindnyájan el fogunk kerülni innen és pedig egy nagy kőkaszárnyába. Úgy látszik tehát, hogy ezúttal nem csalt meg az előérzetem.

Okt. 23. Ma itt járt a svéd vörös kereszt egyik nő-kiküldöttje, ki ruhaneműt hozott és a ki által 100 rubelt kértem otthonról, miután még a tavasszal elküldött pénzt sem tudtam mind ez ideig megkapni, pedig most már szükség volna reá.

[A margó margójára írva:] Forradalom napja

Okt. 25. Ma osztották ki a vörös kereszt szeretetadományait. Én csak ép a forma kedvéért, hogy mégis kapjak szintén valamit, egy pár silány kesztyűt kaptam. A törzstisztek javarésze azonban nem restellett, sőt követelt, nagyobb fizetéseik dacára, részesedést.

Okt. 26. A vörös kereszt adományai közül ma a pénzért vásárolható tárgyakra került a sor. Én egy szvettert akartam venni, miután az otthonról küldöttet a csomagomból kivették, de nem sikerült, mert a minősége nem felelt meg nekem. Sikerült azonban cserébe szereznem egy jó szvettert az otthonról hozott kis bőrbekecsemért, melyet rövidsége miatt úgy sem használtam.

Csinálják már a beosztást a jövő lakásra nézve. Ma nyílt meg a lafka bizonyos mennyiségű kenyeret, kolbászt, czigarettát s egyéb kisebb apróságot lehet vásárolni. Az oroszok ez után 10% hasznot szednek. Érdekes, hogy a rossz vízre való tekintetből naponkint minden egyes személy után ½ üveg sört is lehet kapni. Nem igen fogy azonban, mert egyrészt drága (1 üveg 45 kopek.) másrészt a minősége is nagyon sok kívánni valót hagy hátra. Az élelmezés némileg javult már, vacsorára ugyan minden nap hal van. Míg Tobolszkban az utóbbi időben csak főtt tésztán éltünk, addig itt tészta egyáltalában nincs, hanem inkább főzelék (bab, borsó, káposzta, köles s tatárka) van délben, mi viszont ott nem igen volt. Csak az a baj, hogy a rántást már sajnálják a főzeléktől.

[A margó margójára írva:] Nov. 7-én ünneplik a forradalom győzelmét évenkint.

Okt. 31. Ha eddig nem lett volna még fogalmam erős szélről, úgy most már van. Úgy fúj az itt állandóan, hogy majd elviszi az embert. Ma jött meg a Tobolszkból utánunk küldött posta első szállítmánya.

Nov. 4. Ma Knotzer nevű hadapród meghalt itt a táborban. Véletlenségből nagyobb mennyiségű morfiumot vett be ez éjjel. Nagyon érzem már megint hátamban a rheumás fájdalmakat.

Nov. 10. Ma kaptam meg az örvendetes telegrammhírt, hogy fiam ingyenes helyre föl lett véve a kassai konviktusba. Végtelenül megörültem a hírnek. Holnap készül az első 132-es csoport átköltözni az új lakásba. Különös érdeklődéssel olvastuk az újságokból, hogy a mieink csúnyán verik az olaszokat és hogy Petrográdban ölik egymást a muszkák, miután a bolsevikok (Lenin pártja) fegyverrel a kezükben igyekeznek magukhoz ragadni a hatalmat.

Nov. 15. Ép hogy egy havi itt lét után ma átköltözködtünk végleges lakásunkra, mely 3 nagy kőkaszárnyából áll. Az udvar nem nagy, úgyhogy csak a 2 épület körül lehet körben sétálni. Mi kilenczen egy külön szobába kerültünk én pedig Zwiednek, László, Fehérváry, Csőke [[Csőke József népfölkelő hadnagy, a m. kir. 10. népfelkelő gyalogezred tisztje.]], Migály, Fülöp, Pour, Piller és jómagam. A körülményekhez képest meg vagyunk elégedve. A többség egy közös folyosóról nyíló cellákban lakik és pedig részben saját építésű emeletes priccseken. Örülök már neki, hogy végre végleges helyen vagyunk legalább. Ma kb. 160-an jöttünk ide.

Nov. 17. Ma átköltözött csoportunk utolsó része is, csakhogy egyelőre 500 helyett még mindig 630-an vagyunk. 130-at állítólag innen fognak majd máshová vinni.

Nov. 18. A mai napon különféle hírek kerültek forgalomba. Így pl. a kosztot 32 rubelről 36-ra akarják fölemelni. Emiatt sokan inkább legénységi kosztot akartak kérni, de a többség, közte magam is, mégiscsak inkább a fölemelést fogadta el, egyrészt mert fizetést úgy sem igen kapunk, kapjunk hát legalább kosztot, másrészt mert a legénységi élelmezés mellett még inkább volna szükség pótélelmiszerekre, melyeknek a beszerzése pedig már most is rendkívül nagy nehézségekbe ütközik. Egy leendő nagy motozásnak is híre járja, melynél még a ruhaneműinket is elszednék, miután egy belügyminiszteri rendelet szerint a hadifoglyoktól minden feles ruhanemű elszedendő. Állítólag csak 2 inget, 2 gatyát s ennek megfelelő egyéb ruhát hagynának meg nálunk. Van is nagy dugdosás erre föl. Én nem rejtettem el a még meglevő csekély pénzemet kivéve semmit sem, mert ily gazságot mégsem tudok föltételezni még az országról sem, hol most úgyszólván teljes az anarchia. Petrográdban és Moszkvában állítólag egész hadseregek állanak egymással szemben, nevezetesen a bolsevikok (Lenin párti communisták) a volt kormány (Kerenszki) híveivel, a mensevikokkal szemben. Még nem tudni, melyik lesz a győztes. Krasznojarszkban pedig itteni hírek szerint az ott levő hadifoglyok föllázadtak volna. Különben pedig erősen folyik itt nálunk a munka mindenfelé. Egyesek az udvarban dacára a nagy hidegnek 3 ½ m. mély árkot ásnak a vízvezeték számára, mások meg asztalokat, székeket vagy priccseket készítenek maguknak. Mindenki fúr, farag, fűrészel. Én egy asztalt készítettem magamnak. Szerencsémre azonban jó segítő társra akadtam Migályban, ki a munka java részét végezte. Holnap a székre kerül a sor, mivel kész is a bútorzatom, miután az ágybakokat már előzőleg az asztalosok megcsinálták.