2026. február 23-án az olaszországi Asiago térségében gyűltek össze közösen magyarok és helybéli olaszok, hogy megemlékezzenek az első világháború során elesett fizikusról, Zemplén Győzőről. Az 1916. június 29-én elhunyt tiszt sebesülésének helyére az asiagói háborús emlékeket kutató helyi szervezet, a Museo Siben Alte Komoine egyik tagja, Dr. Vittorio Poli bukkant rá. 2020-ban ő kezdeményezte, hogy emlékművet állítsanak a helyszínen. Ezt végül olasz és magyar intézmények, múzeumok, hagyományőrzők és helyi szervezetek közös munkája tette lehetővé. Az avatáson többek közt Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke és Zemplén Gábor, az elhunyt fizikus dédunokája, az ELTE nemzetközi rektorhelyettese is részt vett. Zemplén Győzőre, a tudósra emlékezem én is ezen írásommal, áttekintve tudományos pályafutását és világháborús szolgálatát.

Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke és Luigi Martello, Roana község polgármestere felavatják Zemplén Győző emléktábláját 2026. február 26-án.
(Forrás: Sándor-palota/Bartos Gyula.)

Zemplén Győző 1879-ben született Nagykanizsán, Danitskó (v. Danyicskó) János postai főtisztviselő és Vittlin Janka gyermekeként. Apja nem sokkal később magyarosította a nevét Zemplénre; lakóhelyük pedig a családfő áthelyezéseivel összefüggésben folyamatosan változott. Így a három Zemplén-fiú közül a legidősebb, Szilárd (1878–1954) Sátoraljaújhelyen jött világra, míg a legkisebb fiú, Győző öccse, a későbbi Kossuth-díjas vegyész, Zemplén Géza (1883–1956) Trencsénben.

Az ifjú Győző alig múlt négyéves, amikor a család Fiumébe költözött. Elemi és középiskolai tanulmányait is itt végezte el, amiért diáktársai később viccelődve a „Talján” becenevet aggatták rá. Tanulmányai alatt már hamar kitűnt szorgalmával és tehetségével: folyékonyan beszélt németül, olaszul és franciául. Gimnáziumi igazgatója, Erődi Béla ajánlásával pedig 1896-ban a Budapesti Tudományegyetem mellett a Báró Eötvös József Collegiumba is felvételt nyert. A fiatal egyetemistára a Collegium igazgatója, a tanítványai által szigorúnak tartott, de atyai szereppel felruházott Bartoniek Géza így emlékezett vissza később:

„Nem feledem az akkor 17 éves benyomását. Tüzes szemű, nyílt tekintetű, élénk mozgású, nyurga, egészségtől duzzadó ifjúként mutatkozott be. Beszéde gyors, de igen értelmes volt. Nyilatkozatai némileg elhirtelenkedésre hajlottak, melyeken komolyság — néha komolykodás — és naivitás egyaránt átcsillámlott; de az alapszínt mindig a feltétlen őszinteség és jóhiszeműség adta. Egész fellépése igen megnyerő volt és sugárzó tekintete elárulta, hogy lénye állandóan vidámságra van hangolva. […] Tehetséges volta nyilvánvaló volt. S ő ennek tudatában volt, de nem fitogtatta. Semmi sem volt benne az elismert — vagy csak elhíresztelt »tehetségek« elbizakodottságából, fölényességéből. […] Ő maga megbecsülte tehetségét állandó munkakészséggel és törhetetlen szorgalommal. Vidám természete rá tudta venni, hogy munkáját mulatság kedvéért félbeszakítsa, de addig nem kereste fel ágyát, míg napi munkáját becsületesen el nem végezte.”

Zemplén Győző az Eötvös-kollégisták 1898-as római tanulmányútján.
(Kivágott részlet, utólagos nagyítás; forrás: MDKL 103. doboz – Fotók Bartoniek Géza igazgató korából, 1895–1928.)

Zemplén Győző már egyetemi tanulmányai során a fizika tudományának kiváló művelőjeként szerzett magának nevet. Eötvös Loránd egyik legközelebbi tanítványa és munkatársa lett, kutatásainak középpontjában pedig a gázelmélet, a gázok belső súrlódásának vizsgálata állt.  1900-ban matematikából és fizikából (korabeli elnevezéssel: mennyiségtan-természettan) sikeres szakvizsgát tett, 1901 áprilisában pedig tanári vizsgáját is letette. 1901 októberétől a budai vártüzérek soraiban töltötte sorkatonai szolgálatát, így doktori avatása nem csak annak „sub auspiciis regis” minősítése miatt keltett nagy feltűnést, hanem amiatt is, mert az ifjú a diplomáját tüzéregyenruhában vette át. A Vasárnapi Ujság 1902. február 9-i száma így számolt be erről:

„Királyunk néhány év óta maga jegyzi el egy-egy drága gyűrűvel a tudománynak azokat a válogatott ifjakat, akik legfelső tanulmányaik befejeztével szorgalmukkal és tehetségükkel hivatottságuknak kitűnő jelét adják. Nem minden évben szokott lenni ilyen ’sub auspiciis regis’ avatás, mert nem is mindig akad ily kitüntetésre érdemes ifjú, aki középiskolai és egyetemi tanulmányait mind kitüntetéssel végezte. Most január végén két, alig 22 éves ifjú volt a tudományegyetemen a nap hőse: […] a bölcsészeti karon pedig a természet- és mennyiségtan szakból első izben osztott ily királyi kegy Zemplén Győzőnek lett osztályrésze. […] A tanári pályára készülő Zemplén, Eötvös Loránd bárónak, az egyetem fizika tanárának tanítványa és asszisztense, most szolgálja önkéntesi évét: egyszerű vártüzér egyenruhájával kimagaslott környezetéből s a díszes közönséghez fordulva könnyed modorban ismertette egy saját felfedezését (a légneműek természettana köréből), melyről már német és angol tudósok is elismeréssel szóltak.”

Avatásán számos bajtársa is megjelent a 6. magyar vártüzérezred kötelékéből, így önkéntestársai mellett Kaiganic Milutin alezredes, és Zarandi százados is.

Zemplén tüzéregyenruhás képe a doktori avatását megörökítő cikkben. (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1902. február 9. 90.)

1904-ben Göttingenben, majd a rákövetkező évben Párizsban járt tanulmányúton. Itt fordult figyelme a „nem folytonos mozgások” kutatása felé, és Georg Riemann egyik elméletéből kiindulva, fejtegetéseivel immár a lökéshullámok elméleti kutatásában is maradandót alkotott. Nevét napjainkban is őrzi a lökéshullámokra vonatkozó Zemplén-tétel; a kérdésben írt tanulmányai pedig a nemzetközi tudományos életben is ismertté tették őt. Itthon Eötvös Loránd mellett a budapesti tudományegyetemen gyakornok, majd tanársegéd lett, ugyanebben az időben pedig megházasodott: 1905. március 25-én Budapesten feleségül vette az evangélikus vallású Mauritz Vilmát, Mauritz Rezső és Heinrich Amália lányát. Összesen öt gyermekük született, közülük a legfiatalabb, Zemplén Jolán (1911–1974) volt az, aki apja hivatását folytatva később fizikus, fizikatörténész lett. 1967-ben ő lett Magyarország első női fizikaprofesszora.

Zemplén Győző 1905-től a mechanikai és termodinamikai tárgyak egyetemi magántanárává nevezték ki; majd ezzel párhuzamosan 1907-től a Műegyetemen is magántanár, 1912-től pedig nyilvános rendes tanár lett. Ekkortól a relativitáselmélettel és a radioaktivitás kutatásával is foglalkozni kezdett. 1906-ban az ő fordításában jelent meg magyarul Marie Curie Radioaktív anyagokra vonatkozó vizsgálatok című kötete; 1910-ben pedig maga írt átfogó, tudománynépszerűsítő könyvet Az ​elektromosság és gyakorlati alkalmazásai címmel.

Zemplén Győző 1910-ben megjelent Az elektromosság és gyakorlati alkalmazásai című könyvének borítója.

A nemzetközi ismertségre szert tevő Zemplént 1908-ban az MTA is levelező tagjai közé választotta. Korábbi neves oktatói: Eötvös Loránd, Fröchlich Izidor és Schuller Alajos ajánlásában úgy jellemezték őt, mint aki által „fiatal, buzgó és tehetséges erőt nyerünk meg Akadémiánknak, ki csak gyarapítani fogja tudományos működését” Emellett olyan szervezetek tagjai közé is bekerült, mint a Szent István Akadémia; életében titkára volt a Felső Oktatási Egyesületnek, a Mathematikai és Physikai Társulatnak, a Magyar Elektrotechnikai Egyesületnek; de rendes tagja volt többek közt a Magyar Philosophiai Társaságnak, a berlini Deutsche Physikalische Gesellschaft és a párizsi Société Française de Physique szervezeteknek is.

Ígéretes pályáját – mint oly sokak esetében – az első világháború szakította félbe, Zemplén pedig már közvetlenül a háború kötését követően, otthon hagyva feleségét és öt gyermekét, tartalékos tüzértisztként katonai szolgálatra vonult be. Erről elsősorban a tőle fennmaradt levelezésből, illetve mások elbeszéléséből értesülhetünk. A családi emlékezet szerint nehéz szívvel vállalta a szolgálatot, ám dacára annak, hogy egyetemi pozícióiból fakadóan könnyedén kieszközölhetett volna magának felmentést, ezt a lehetőséget mindannyiszor elhárította magától. Későbbi életrajzírói szerint „[s]zerénységénél fogva nem lehetet őt attól a felfogástól eltéríteni, mellyel kevesebbnek ítélte azt a veszteséget, melyet vele a tudomány és az oktatás szenvedhet, mint az a személyes áldozatot, melynek meghozatalára őt férfias kötelességérzete sarkallta.” A hazája ügyének való megfelelése mozgatta; szolgálata során pedig – akár csak korábbi oktató és kutatómunkájában – feladatait körültekintően látta el, gyakran önálló kezdeményezőképességről is tanúbizonyságot téve.

Zemplén Győző katonaruhás fényképe. Mellette felesége, Mauritz Vilma ül
(Forrás: MDKL 103. doboz – Fotók Bartoniek Géza igazgató korából, 1895–1928.)

Zemplén a feltehetőleg 1914 augusztusában, Bartoniek Gézának címzett levelében így írt: „Már meg is kezdtem hadi működésemet, ma egy léghajós csapatot vezettem Fischamendbe Komáromból. Következik a komolyabb folytatás. Most innen Bécsből üdvözöllek mély tisztelettel. A fiaddal valószínűleg Nis alatt fogunk találkozni.” Szerbiai frontszolgálata során részt vett Szabács bevételében; majd Komáromban tüzérönkénteseket képzett ki. Később ismét a szerb fronton, majd 1915 májusától egy 24 cm-es mozsárüteg parancsnokaként a Krnen és a Doberdón teljesített szolgálatot. A bécsi Kriegsarchivban fennmaradt kitüntetési nyilvántartási kartonja szerint a cs. és kir. 6. vártüzérezred 7. számú, 24 cm-es mozsárütegének tartalékos főhadnagyaként tüntették ki őt 1915. november 4-én a Magyar Katonai Érdemkereszt III. osztályával (hadidíszítménnyel). Sajnos az adományozás indoklása nem maradt fenn.

Zemplén Győző katonai szolgálata alatt is igyekezett családi és tanszéki ügyeit ellátni, de a tudományos munkával sem hagyott fel: kidolgozott például egy eljárást, amellyel az ellenséges ütegek helyét a hang három irányból történő megfigyelésével lehetett megállapítani. 1915 őszén hastífuszt kapott és a klagenfurti járványkórházba szállították. 1915. szeptember 26-án kedves tanárának, Eötvös Lorándnak innen küldött válaszlevelében többek között ezt írja:

„Egyébként a tegnapi nap – mikor Kegyelmes uram levelét megkaptam – kettős örömnapom volt, ti. aznap hagytam el az ágyat, s mindjárt majdnem egy órát sétálgattam ill. üldögéltem a kórház kertjének napos útjain. Ma már egész nap fönn vagyok; sajnos most zuhog az eső, a szobában kell ülnöm. – Bizony engem is roppantul bántott, hogy éppen most betegedtem meg: éppen a legérdekesebb harcok közepette kellett odahagynom kitűnő megfigyelő helyemet, melyet biz’ Isten megsirattam. – No de visszakerülök még oda! – Ha sikerül pár hétre Pestre jutnom, nagy örömmel fogom végigtaposni a malomkereket, mert az nekem most mind ujság lesz.”

Zemplén Győző 1915. októberében, felgyógyulását követően készült fényképe a klagenfurti járványkórházból
(Forrás: MDKL 23. doboz, 24. dosszié – Zemplén Győző személyi anyagai.)

Ahogy Batalka Krisztina is megjegyezte a Műegyetem első világháború alatti történetéről szóló munkájában, Zemplén betegségét az Egyetem Tanácsa ismét arra próbálta kihasználni, hogy az oktatót felmentesse a katonai szolgálat alól. Zemplén azonban a lehető leghatározottabban tiltakozott ez ellen; az ekkor egyik barátjának írt levelét pedig később a Budapesti Hírlapban részletesen idézték:

„Már szépen megtanultam járni és holnap-holnapután elhagyom a kórházat s átmegyek egy katonakórházba, melyben már nem mint beteg, hanem mint lábbadozó szerepelek. Onnan nyujtom be kérvényemet az üdülési szabadságért. Reménylem, hazaengednek Budapestre egy pár hétre, melyek leteltével visszajutok jelenlegi valódi működési teremhez, az ütegemhez. Ezt azért hangoztatom, mert ugy a Te, mint más jóakaróim sorai közül azt olvasom ki, hogy mostani hazautazásomat a katonáskodás végleges megszakításának tekintitek. Pedig nekem a leghatározottabb és meg nem másítható szándékom a háborut, melyet most már az egész világ ellen viselünk, becsülettel végigverekedni. Tizennégy hónapot végigcsináltam belőle, csak nem hagyom éppen a „finish”-nél abba! És ha jóakaróim, kiknek féltő gondoskodását őszintén köszönöm, mondjuk a miniszteriumnál nekem végleges fölmentést eszközölnének ki, én e fölmentést egyszerűen nem venném igénybe…”

Felgyógyulása után újból frontszolgálatot látott el. Részt vett az asiagói csatában, ahol azonban 1916. június 29-én súlyosan megsebesült, mikor az olasz tüzérség tűz alá vette a Monte Dorole (Dohrbellele) magaslaton lévő ütegállását. Halálának körülményeit többféle verzióban közlik a korabeli források; a sajtó többnyire golyó okozta, lőtt sebről ír; de Dér Zoltán blogunkon közzétett naplójába is ez az információ került. Ennek ellenére Kalmár Zoltán beszámolóját kell hitelesnek elfogadnunk, aki maga is műegyetemistaként került Zemplén alakulatába. Naplójában mint szemtanú így írta le a tüzérségi megfigyelőállásban történteket:

„1916. június 29. Péter-Pál napja a legszomorúbbak egyike. Reggel felkelünk úgy 1/2 9-kor és jó kedvünk van. A főhadnagy úr kérdezi, tőlem: »Mit jelent az, ha Péter-Pál szép napos?« Mondom: »Rossz vége lesz!«
Reggeliztünk, de már akkor a taljánok erősen lövöldöztek srapnellal és gránátokkal. Ajánlottam, keressünk egy kis fedezéket valahol. El is mentünk, vittük a kenyeret és a szardíniát. De egy öt perc múlva megint visszamentünk a sátrainkba.
Megint elkezdték. Éppen cognacot ittunk. Én valahogy egy fenyőfa mögött álltam, egyszer csak a fejünk felett explodált egy disznó srapnel. Eleinte azt hittem, nincs semmi, hisz máskor is jártak ilyen közel, de a főhadnagy úr elkiáltja magát »Jaj, meghaltam!« s a melléből ömlik a vér.
2-3 fordult a saját tengelye körül és halványan összeesett. Ugyanakkor a Schwedler is tapogatja az oldalát, mondja: Engem is eltalált valami! Őneki a borda felett, a bőr színén ment keresztül.
A harmadik a Schwedler legénye. Szegény, az tele van srapnel golyóval. A kezei, lábai, melle, lágyéka csupa lyuk, alig tudjuk bekötni.
A főhadnagy úr nagyon rosszul érzi magát. Lassan mondja: »Ugye Kalmár, mi történt velünk. Az egész gyomrom forog.« Ő kapta a legsúlyosabb sebeket. Egy a hason, a másik a tüdőn ment keresztül.
Azon kívül össze-vissza van lyuggatva minden holmink, sátraink, főző masináink. Egy golyó bement a távcső-tokomba és benne is maradt, a kabátom is át van lyukasztva. Nekem, hála a Jó Istennek, nem történt semmi bajom. […] Most hallom a hírt, hogy Zemplén főhadnagy úr délután 3 és 4 h között meghalt. A legőszintébben sajnálom szegény főhadnagy urat. 5 kis gyermeke maradt és fiatal felesége. […]”

Zemplén Győző halotti anyakönyvi bejegyzése (Forrás: HM HL HL 404/1761.)

A fennmaradt katonai halotti anyakönyv szerint a sebesülését követően Zemplént a közeli Ghertele településén lévő katonai kórházba szállították, itt hunyt el. Holttestét másnap, 1916. június 30-án temették el ideiglenesen, majd hamvait később hazahozva, 1917. július 16-án helyezték örök nyugalomra a budapesti Farkasréti temetőben. Halála a teljes magyar tudóstársadalmat hatalmas tragédiaként érte. A Műegyetem Tanácsa július 4-én rendkívüli ülést tartott, amelyet Zemplén Győző emlékének szenteltek. A korabeli sajtóban számos nekrológ és emlékezés jelent meg róla. Kozma Andor költő, műfordító Koboz álnéven írt, a Borsszem Jankó hasábjain megjelenő verses krónikájában emlékezett meg róla; de talán a legmarkánsabban volt kollégista-társa, Laczkó Géza fogalmazta meg gondolatait a Nyugatban:

„Mély járású elme, derült kedély, szinte fékezhetetlen, néha vadságra, erőszakosságra hajló temperamentum, örökké mozgékony szellem voltak azok a tulajdonságai, amelyeknek csak élei töredeztek, tompultak le az évekkel, de sose változtak. […] már, mint férfi, fölszólt a Nemzeti színpadjára a földszintről a pénzes bögréje után sápítozó plautusi fösvénynek, hogy ne sírjon, ott van a bögre a bokor mögött – s úszta át egy ragyogó október hatodikán a Dunát Nagymaros és Visegrád között, családapa, akadémikus, egyetemi tanár létére. Elpusztíthatatlan, le nem fojtható életerő buzgott benne s annyi mindenféle valódi kiválóság, mint Jókai hőseiben elképzelt. Aki őt ismerte, az – mondjuk – a fekete gyémántos Berend Ivánról is elhitte, hogy élt.”

Zemplén Győző halotti értesítője
(Forrás: MDKL 23. doboz, 24. dosszié – Zemplén Győző személyi anyagai.)

Felhasznált források és irodalom:

ELTE Egyetemi Levéltár VIII.1. Tanintézetek, intézmények. Központi szervezeti egységek. Középiskolai Tanárvizsgáló Bizottság iratai (1864–1949)

Mednyánszky Dénes Könyvtár és Levéltár (MDKL)

23. doboz, 24. dosszié. Zemplén Győző személyi anyagai

102. doboz. Anyakönyvek 1895–1949.

103. doboz – Fotók Bartoniek Géza igazgató korából, 1895–1928.

104. doboz – Levelezőlapok Bartoniek Gézától.

MTA Könyvtár és Információs Központ (MTA KIK) Ms. 5094/232-233. Zemplén Győző levelei Eötvös Lorándnak.

Kriegsarchiv OBA. I. világháborús tiszti kitüntetési javaslatok dokumentumai.

Hadtörténelmi Levéltár (HM HL) HL 404/1761. Zemplén Győző katonai halotti anyakönyvi bejegyzése.

 

Bartoniek Géza: Zemplén Győző 1879–1916. In: Szövetségi évkönyv 3. (1924) 1–5.

Budapesti Hírlap, 1902. január 29. 6.

Budapesti Hírlap, 1916. július 3. 4.

Egyetemi Lapok, 1917. július 31. 4.

Laczkó Géza: Zemplén Győző. Nyugat, 1916. augusztus 16. 212 –213.

Magyar Tudományos Akadémia. Tagajánlások 1908-ban. Bp. 1908.

Ranglisten des Kaiserlichen und Königlichen Heeres 1916.

Részletek Kalmár Zoltán naplójából. In: Tarnóczky Attila: Hol, mi? Kanizsai házak és lakói (https://holmi.nagykar.hu/keptar/7337/65274/open.html, utolsó letöltés: 2026. márc. 11.)

Vasárnapi Ujság, 1902. február 9. 90.

Vasárnapi Ujság, 1916. július 9. 535.

 

Balogh László – Grédics Gyula – Kovács László: Zemplén Győző a tudós és tanár. Fizikai Szemle 29. (1979) 9. sz. 321–325.

Batalka Krisztina: A Műegyetem az első világháborúban. (A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 5.). Bp. 2020.

Garai Imre: A tanári elitképzés műhelye. A Báró Eötvös József Collegium története 1895–1950. Bp. 2016.

Kovács László: Száz éve halt meg Zemplén Győző, a modern fizika hazai úttörője. Magyar Tudomány 177. (2016) 7. sz. 829–841.

Móra László: Zemplén Géza. (A Múlt Magyar Tudósai). Bp. 1995.

Radnai Gyula: A magyar tudomány hősi halottja: Zemplén Győző (1879–1916). Fizikai Szemle 66. (2016) 7–8. sz. 270–271.

Radnai Gyula: Fizikusok és matematikusok az Eötvös Collegiumban 1895–1950. Bp. 2014.