Heti kulturális ajánló – 2010.11.20.-11.26.

Változatos programokat ajánlhatok az elkövetkező hét napra. Ha valakinek nem sikerült eddig megnéznie a Moholy-Nagy László háborús rajzaiból rendezett kiállítást, holnap még elcsípheti. A PIM-ben kávéházi szalonest keretében idézik meg – többek között a Monarchia – kávéházainak hangulatát, amely ugyan nem annyira a Nagy Háborúról szól, de ha már ennyi szó esett a kommentekben az […]

Egy szabadkai hangszerkészítő a Nagy Háborúban

Kudlik Károly (1893-1979) Az itt következő fotókat és a családi hagyományban fennmaradt anekdotát Arnold Ernő olvasónk bocsátotta rendelkezésünkre. Arnold Ernő évek óta kutatja családja történetét, amelynek során számos adatot, fotót és dokumentumot gyűjtött össze. Érdekes anyagot küldött számunkra több családtagjáról is, ezeket a közeljövőben közzétesszük itt a blogon. Egyúttal biztatjuk többi olvasónkat is, hogy küldjenek […]

„Maria Dolens”, a háborúkban elesettek harangja

Tegnapelőtt fejeződött be blogunkon a Borbély Kálmán tüzér főhadnagy visszaemlékezéseiből készült tizenötrészes cikk-sorozat. Az első posztban a közzétevő, Rózsafi János részletesen beszámol arról, hogyan került kapcsolatba az idős első világháborús veteránnal, és említést tesz a roveretói harangról is. Németh Dóra olvasónk küldte az alábbi bejegyzést, amelyben a neten található olasz források alapján írta meg annak […]

Eldöntöttem, hogy innen minél hamarabb el kell menni

Borbély Kálmán tüzér főhadnagy hadiútja – 15. rész Hazatérés a frontról Azt láttuk, hogy körülöttünk szétesik a hadsereg. Mi tüzérek még úgy-ahogy igyekeztünk tartani magunkat, de láttuk, hogy a gyalogsági csapatoknál milyen borzalmas a helyzet. Egyszer volt egy tiszti gyűlésünk, amit egy Spocsil nevű szerb származású alezredes, ezredparancsnok tartott. Elmondta, hogy szeptember 28-án, Vencel napján […]

Heti kulturális ajánló – 2010.11.13.-11.19.

Egy mai programmal kezdem, ami a múlt heti ajánlóból kimaradt: vacsoraszínház Svejkkel és a Monarchia dalaival ma este 7-kor. A hét többi napjára is marad azonban látni- és tapasztalnivaló: jövő szombatig még látogatható a Moholy-Nagy-kiállítás, amit a tábori levelezőlapokra rajzolt grafikáiból rendeztek, a héten is lesz Svejk-előadás a Tivoliban, és a tévében is nézhetünk I. […]

Huszárroham a Csíki-havasokban

1916 szeptemberének végén a győzelmes nagyszebeni csata véglegesen a központi hatalmak oldalára fordította a hadiszerencsét. A román hadsereg az egész arcvonalon visszavonulásra kényszerült és az üldözés során a gyorsan mozgó huszáralakulatok jutottak főszerephez. A 4., 7., 12. és 14. közös huszárezredet és a 7. lovas tüzérosztályt magában foglaló 1. lovashadosztály október 12-én érte el a […]

Macska a lövészárokban

Egy korábbi bejegyzésben már esett szó a Nagy Háború olasz frontjának hírhedt harceszközéről, a lassú zuhanó mozgásuk és az azt kísérő hanghatás miatt a találékony bakanyelv által csak macskáknak nevezett olasz aknavető lövedékekről. Az alábbiakban egy rövid történetben idézzük fel a szegedi és temesvári magyar katonák és egy macska találkozását a Doberdó-fennsík lövészárkában.  Fel nem […]

Nagyon szomorú volt ekkor már az általános helyzet

Borbély Kálmán tüzér főhadnagy hadiútja – 14. rész Az olasz fronton a piavei támadás idején 1918 tavaszáig voltam a volhíniai fronton. Ekkor megkaptam a három hónapos tanulmányi szabadságot, és hazajöttem. Március, április és május hónapban hallgattam le a III. évemet az egyetemen. Sikeresen vizsgáztam az adott tárgyakból. A tanulmányi szabadságról már az olasz frontra kellett […]

Heti kulturális ajánló – 2010.11.06.-11.12.

A héten számos program közül lehet választani, amelyek mind az első világháború témájával foglalkoznak. Itt van mindjárt egy kiállítás, ami a múlt héten nyílt Moholy-Nagy háborús rajzaiból, azután e hónapban többször is játsszák a Tivoliban a tavaly bemutatott Svejket, a tévében pedig az elkövetkező hét napban is lesznek játékfilmek és ismeretterjesztő filmek egyaránt. Kellemes mazsolázgatást! […]

Kutyák alkalmazása az első világháborúban – 2/2. rész

Az egészségügyi kutyaként alkalmazott ebek egyik legfontosabb feladata a sebesültek felkutatása volt. Az emberi szem által nem látható rejtett helyeken (erdőben, magas vetésben, földmélyedésben, összeomlott házak romjai alatt) fekvő sebesülteket megkeresték, és az egészségügyi személyzetet a sebesültekhez vezették. A hadi alkalmazásban álló kutyák nem ugatással vagy más figyelemfelkeltő jelzéssel figyelmeztettek, hanem a sebesült valamely ruhadarabját […]

Legfrissebb hozzászólások

@https://www.harvard.edu/ // 2025.06.15. 12:06A hadigondozás szervezete az első világháború alatt

# Harvard University: A Legacy of Excellence and Innovation ## A Brief History of Harvard University Founded in 1636, **Harvard University** is the oldest and one of the most prestigious higher education institutions in the United States. Located in Cambridge, Massachusetts, Harvard has built a global reputation for academic excellence, groundbreaking research, and influential alumni. From its humble beginnings as a small college established to educate clergy, it has evolved into a world-leading university that shapes the future across various disciplines. ## Harvard’s Impact on Education and Research Harvard is synonymous with **innovation and intellectual leadership**. The university boasts: - **12 degree-granting schools**, including the renowned **Harvard Business School**, **Harvard Law School**, and **Harvard Medical School**. - **A faculty of world-class scholars**, many of whom are Nobel laureates, Pulitzer Prize winners, and pioneers in their fields. - **Cutting-edge research**, with Harvard leading initiatives in artificial intelligence, public health, climate change, and more. Harvard’s contribution to research is immense, with billions of dollars allocated to scientific discoveries and technological advancements each year. ## Notable Alumni: The Leaders of Today and Tomorrow Harvard has produced some of the **most influential figures** in history, spanning politics, business, entertainment, and science. Among them are: - **Barack Obama & John F. Kennedy** – Former U.S. Presidents - **Mark Zuckerberg & Bill Gates** – Tech visionaries (though Gates did not graduate) - **Natalie Portman & Matt Damon** – Hollywood icons - **Malala Yousafzai** – Nobel Prize-winning activist The university continues to cultivate future leaders who shape industries and drive global progress. ## Harvard’s Stunning Campus and Iconic Library Harvard’s campus is a blend of **historical charm and modern innovation**. With over **200 buildings**, it features: - The **Harvard Yard**, home to the iconic **John Harvard Statue** (and the famous “three lies” legend). - The **Widener Library**, one of the largest university libraries in the world, housing **over 20 million volumes**. - State-of-the-art research centers, museums, and performing arts venues. ## Harvard Traditions and Student Life Harvard offers a **rich student experience**, blending academics with vibrant traditions, including: - **Housing system:** Students live in one of 12 residential houses, fostering a strong sense of community. - **Annual Primal Scream:** A unique tradition where students de-stress by running through Harvard Yard before finals! - **The Harvard-Yale Game:** A historic football rivalry that unites alumni and students. With over **450 student organizations**, Harvard students engage in a diverse range of extracurricular activities, from entrepreneurship to performing arts. ## Harvard’s Global Influence Beyond academics, Harvard drives change in **global policy, economics, and technology**. The university’s research impacts healthcare, sustainability, and artificial intelligence, with partnerships across industries worldwide. **Harvard’s endowment**, the largest of any university, allows it to fund scholarships, research, and public initiatives, ensuring a legacy of impact for generations. ## Conclusion Harvard University is more than just a school—it’s a **symbol of excellence, innovation, and leadership**. Its **centuries-old traditions, groundbreaking discoveries, and transformative education** make it one of the most influential institutions in the world. Whether through its distinguished alumni, pioneering research, or vibrant student life, Harvard continues to shape the future in profound ways. Would you like to join the ranks of Harvard’s legendary scholars? The journey starts with a dream—and an application! https://www.harvard.edu/

@Pintér Tamás // 2025.06.14. 15:06„Eresztenének bennünket haza…”

Eddig nyomtatásban még sehol. Érdekelné könyv formában is?

@NAGYZS11@GMAIL.COM // 2025.06.11. 23:06„Eresztenének bennünket haza…”

Jó napot, hol jelent meg nyomtaasban a visszaemlékezés?

@Szőts Zoltán Oszkár // 2025.06.07. 15:06Nők a fronton – a Monarchia ápolónőiről

Kedves Zoltán, köszönöm az elismerő szavakat. Ami a kérdést illeti: ha jól emlékszem, akkor ezt a cikket a hivatkozott ápolónői kiskönyv alapján írtam annak idején, és ebben volt a jogszabályi hivatkozás. A jogszabályt magát nem olvastam. A dokumentum az OSZK állományához tartozik, így ott lehet az eredetijét megnézni. A jogszabályt a Kriegsministerium rendeletei között keresném németül, ha frissiben el kellene olvasnom.

@Zoltan Molnar // 2025.06.07. 13:06Nők a fronton – a Monarchia ápolónőiről

Tisztelt Szerző! Kiváló cikk, olvasmányos, mégis rendkívül informatív. A nők szerepét kutatom az első világháborúval kapcsolatosan, a doktori disszertációmhoz tanulmányoznom kellene a tanulmányban szereplő:császári és királyi hadügyminisztérium 1915. évi 29445/14. számú rendeletét. Esetleg hozzáférhető valahol? Nagyon szépen köszönöm!

@Bálint Ferenc // 2025.06.05. 08:06Honvéd őrmester díszruhában

Örömmel jelenthetem, hogy a véletlennek köszönhetően sikerült azonosítani a képen látható katonát. A későbbiekben ugyanis szerzett egy I. osztályú Ezüst Vitézségi Érmet is, így vitézzé avatták, ugyanez a képe szerepel a Vitézek Albumában. Fehér János őrmester és valóban nem a 19., hanem a 17. honvéd gyalogezredben szolgált, Osztopánban született.