Szakraida István

Szakraida (későbbi nevén Szentiday) István hadnagy a cs. és kir. nagyváradi 37. gyalogezred III. zászlóaljában harcolta csaknem végig az 1914. augusztusi első Potiorek-offenzívát. Neve már ismerős lehet olvasóink számára, hiszen az albániai halálmenetnek az egyik túlélője ő, akinek korabeli naplójából a Monastir: az ígéret földje? című posztunkban már részleteket idéztünk. Ez a napló egyébként különleges helyet foglal el az első világháborús forrásaink között: mivel a halálmars hiteles beszámolójaként ritka, mint a fehér holló, sokan idézték rövidebb-hosszabb részleteit, ám maga az eredeti napló évtizedekre eltűnt szem elől. Margittay Gábor, a kitűnő újságíró érdeme, hogy felhívása nyomán 2012 decemberében jelentkezett Szakraida (Szentiday) István dédunokája, Teschmayer Gábor, aki családi ereklyeként megőrizte a becses dokumentumot és hajlandó volt azt a kutatók rendelkezésére bocsátani. Olvasóink ismerhetik meg először teljes terjedelmében ezt a páratlanul izgalmas történelmi beszámolót a Nagy Háború egyik sokat szenvedett résztvevőjének a tollából. Szakraida István egyébként személyében igazolja a régi bölcsességet, hogy akinek halálhírét keltik (ráadásul fiatalon), az hosszú életű lesz. A napló írója ugyanis elesettként szerepel a korabeli 14. számú hivatalos veszteségi lajstromban, ám a 66. számúban már benne van a helyesbítés, miszerint az illető 37-es hadnagy Nisben hadifogoly, miután sérüléséből felépült.

Hadinaplójának megmaradt része hadifogságának 1914-től 1916 végéig tartó szakaszát fogja át. Visszatérését követően főhadnaggyá léptették elő visszamenőlegesen, 1915. szeptember 1-i ranggal. Ezt követően 1919. április 20-ig előbb a 37. közös, majd a 4. honvéd gyalogezredeknél szolgált beosztott tisztként, amikor is a románok Brassóban internálták. 1920-ban a Nemzeti Hadsereg, majd az új Honvédség igazolta és átvette. Ezzel Szakraida főhadnagy tiszti karrierjének második korszaka kezdődött meg. Közben még hadtörténészként is kipróbálta magát, kamatoztatva a hadifogságban megszerzett olasz tudását, tanulmányt írt a Hadtörténelmi Közleményekben az olaszországi magyar légióról.

„Bukarest elesett. Óriási pezsgőzést csaptunk…”

A halálmars krónikása – Szakraida István naplója, 18. rész Hadifogoly magyarjaink fáznak rendesen: az itáliai hegyek között korán jön a tél, ám a szobákban nincs kályha… Szakraida otthonról kért köpenye pedig csak jókora késéssel érkezik meg. Hősünket rendkívül elkeseríti, hogy a fogságot szerencsés módon elkerülő bajtársai számára nyitva áll a hadidicsőségek learatásának lehetősége, míg ő […]

„Még ennyire egy ellenségünk megverésének sem örültünk…”

A halálmars krónikása – Szakraida István naplója, 17. rész 1916 őszén hősünk fő gondjai: az olaszok nevetségesen kicsinyes szigorúsága és a csehek visszatetszést keltő viselkedése. Fogvatartóik láthatólag rettegnek attól, hogy a hadifoglyok szökést kísérelnek meg; ezt akarják minden eszközzel megakadályozni. Ezért nem kaphatják meg Szakraidáék például a nekik járó pénzt sem… A csehek pedig különállásukkal […]

„Az egész világ ellenségünk, meg akarnak minket enni!”

A halálmars krónikása – Szakraida István naplója, 16. rész Fogságban tartott magyarjaink élete a kánikula beálltával csak tovább romlik. A hamarosan jelentkező vízhiány miatt fürdeni nem lehet, a mosdási lehetőség is korlátozott. A táborvezetés pedig visszatartja a foglyok pénzét, így a kantinban sem lehet pótolni, ami éppen hiányzik. A helyi lakosság hangulata is egyre fenyegetőbb: […]

„Sokszor az ember már valamilyen végzetes lépés fölött gondolkozik…”

A halálmars krónikása – Szakraida István naplója, 15. rész Hősünknek a fogságban sok gondot okoznak a csehek: szerinte kárörvendőek, szemtelenek, rossz hírét terjesztik a magyaroknak, de legfőképpen árulók! Ez az, amiért Szakraida elhatározza, otthagyja a közös hadsereget (amelynek tisztikara 2/3 részben csehekből áll) és átlép a Honvédséghez! Nyilván ők idézték elő azt a súlyos vereséget, […]

„Az ember egészen beteg már, annyira hiányzik a szabadság…”

A halálmars krónikása – Szakraida István naplója, 14. rész Tétlenségre kényszerült tisztjeink változatlanul nagy figyelemmel kísérik a világháború hadieseményeit. Szakraida reménykedve várja a híreket a németek sikereiről Verdunnél és a Monarchia jól induló támadásáról Dél-Tirolban: egy esetleges győzelem elhozhatná a foglyoknak is a várva várt szabadságot. Életkörülményeikben kedvező változás, hogy sporteszközöket és hangszereket kapnak. Hősünk […]

„Én azt hiszem, hogy ezek az újságok borzasztóan hazudnak…”

A halálmars krónikása – Szakraida István naplója, 13. rész A hadifoglyok élete változatlanul nehéz. A legnagyobb gond most a tétlenség: jobb híján az újságok által közvetített háborús hírek követése az egyetlen elfoglaltság, ami leköti hősünk érdeklődését. Szakraida nagyon szurkol a németeknek Verdunnél, ekkor még úgy látszik nem is alaptalanul… A tavasz közeledtével az idő is […]

„Itt még jobban érezzük, hogy hadifoglyok vagyunk, mint Szerbiában…”

A halálmars krónikása – Szakraida István naplója, 12. rész Az 1916-os évet Szakraida István még Asinara szigetén kezdi, de korábban elvitt barátaihoz hasonlóan hamarosan a kontinensre szállítják őt is. Egy Cittaducale nevű település lesz további fogsága helyszíne, amely légvonalban alig 70 km-re fekszik Rómától északkeletre, az Appeninek kellős közepén. És bár az ellátás jobb, mint […]

„Ezen az állomáshelyünkön éjjel vagy 300 emberünk megfagyott…”

A halálmars krónikása – Szakraida István naplója, 10. rész Szakraida és társai immár albán földön menetelnek – pontosabban vánszorognak – tovább, ismeretlen úticéljuk felé. Szenvedéseik egyre csak fokozódnak: magas hegyeken keresztül vezet az útjuk, egyre fogyatkozó erejüket az éhezésen kívül a zord természeti körülmények is apasztják. És hát fogvatartóik sem lettek időközben elviselhetőbbek. Egy időre […]

„Minden lépésünkre vigyáznak, szuronyokkal vagyunk körül véve…”

A halálmars krónikása – Szakraida István naplója, 9. rész És 1915. október 19-én megkezdődött a halálmenet… Szakraida István és szerencsétlen sorsú társai szigorú őrizet mellett indulnak Koszovó felé, nehogy a gyorsan közeledő bolgár csapatok megszabadíthassák őket rabságuktól. Az őszi esős időjárás a rossz utakat szinte járhatatlanná változtatja. A rabok cipői tönkremennek, lábaik kisebesednek. A nap […]

„Az az érzésem, hogy ütött a szerbek utolsó órája…”

A halálmars krónikása – Szakraida István naplója, 8. rész 1915 őszén a nisi fogolytábor lakói számtalan jelből érzékelik, hogy komoly dolgok készülnek: küszöbön áll a szerbek elleni támadás. A bolgár határ közelsége pedig reális esélyt kínál arra, hogy rabságuk esetleg véget érhet. Egy német repülőgép váratlan felbukkanása tovább erősíti a reménykedést. Annál nehezebb viszont elviselni […]

1 2