Szakraida István

Szakraida (későbbi nevén Szentiday) István hadnagy a cs. és kir. nagyváradi 37. gyalogezred III. zászlóaljában harcolta csaknem végig az 1914. augusztusi első Potiorek-offenzívát. Neve már ismerős lehet olvasóink számára, hiszen az albániai halálmenetnek az egyik túlélője ő, akinek korabeli naplójából a Monastir: az ígéret földje? című posztunkban már részleteket idéztünk. Ez a napló egyébként különleges helyet foglal el az első világháborús forrásaink között: mivel a halálmars hiteles beszámolójaként ritka, mint a fehér holló, sokan idézték rövidebb-hosszabb részleteit, ám maga az eredeti napló évtizedekre eltűnt szem elől. Margittay Gábor, a kitűnő újságíró érdeme, hogy felhívása nyomán 2012 decemberében jelentkezett Szakraida (Szentiday) István dédunokája, Teschmayer Gábor, aki családi ereklyeként megőrizte a becses dokumentumot és hajlandó volt azt a kutatók rendelkezésére bocsátani. Olvasóink ismerhetik meg először teljes terjedelmében ezt a páratlanul izgalmas történelmi beszámolót a Nagy Háború egyik sokat szenvedett résztvevőjének a tollából. Szakraida István egyébként személyében igazolja a régi bölcsességet, hogy akinek halálhírét keltik (ráadásul fiatalon), az hosszú életű lesz. A napló írója ugyanis elesettként szerepel a korabeli 14. számú hivatalos veszteségi lajstromban, ám a 66. számúban már benne van a helyesbítés, miszerint az illető 37-es hadnagy Nisben hadifogoly, miután sérüléséből felépült.

Hadinaplójának megmaradt része hadifogságának 1914-től 1916 végéig tartó szakaszát fogja át. Visszatérését követően főhadnaggyá léptették elő visszamenőlegesen, 1915. szeptember 1-i ranggal. Ezt követően 1919. április 20-ig előbb a 37. közös, majd a 4. honvéd gyalogezredeknél szolgált beosztott tisztként, amikor is a románok Brassóban internálták. 1920-ban a Nemzeti Hadsereg, majd az új Honvédség igazolta és átvette. Ezzel Szakraida főhadnagy tiszti karrierjének második korszaka kezdődött meg. Közben még hadtörténészként is kipróbálta magát, kamatoztatva a hadifogságban megszerzett olasz tudását, tanulmányt írt a Hadtörténelmi Közleményekben az olaszországi magyar légióról.

„Félek, hogy szellemi állapotunk nem lesz a legtisztább, mire hazaérünk”

A halálmars krónikása – Szakraida István naplója, 7. rész 1915 nyarán a hadifogolytábor rabjait a rekkenő hőség mellett a kényszerű semmittevés is kínozza. Pedig a frontokról csupa jó hír érkezik: az oroszok hátrálnak, az olaszok pedig hiába próbálják áttörni a Monarchia állásait. Rabtartóik kicsinyes bosszúi persze nem maradnak el, és ilyen körülmények között a szobafogság […]

„Minden zöldül, virul, csak a szegény hadifoglyok hervadnak…”

A halálmars krónikása – Szakraida István naplója, 6. rész A hadifoglyok hangulatát a frontokról érkező hírek alapvetően befolyásoljak: ha a mieink vereségeiről írnak az újságok, az a fogva tartókat engedékenységre ösztönzi. Győzelmeink ellenben nagyobb szigort és nehezebb létfeltételeket hoznak. Przemyśl 1915. márciusi elvesztését a gorlicei áttörés és az oroszok visszavonulása bőven ellensúlyozza. A legnagyobb öröm […]

„Egymásnak is megkeserítjük ezt a hadifogságot”

A halálmars krónikása – Szakraida István naplója, 5. rész Megkezdődik az 1915-ös esztendő. Hősünk megtapasztalja a hadifogság hétköznapi szenvedéseit: nem elég felgyógyulni a sebesülésből és/vagy a betegségekből, el kell viselni a megalázó rabságot, a kényszerű távollétet az otthoniaktól, az összezártságot a sokféle idegennel, az unalmat, a női nem utáni vágyakozás kínjait. A posta nagyon egyenetlenül […]

„Lőjék agyon az összes magyar foglyokat…”

A halálmars krónikása – Szakraida István naplója, 4. rész Szerencsés felépülését követően Szakraida hadnagy szinte számolatlanul írja és küldi haza a leveleket, ám otthonról sokáig semmi hírt nem kap. A szerb újságok csupa győzelemről írnak, amikor mégsem, akkor a hadifoglyok tudják, hogy valami csúfos kudarcot szenvedhettek el. A cseh tisztek különös viselkedése. Hősünk végül édesanyja […]

„A tömeg ordított és minden magyart meg akart ölni”

A halálmars krónikása – Szakraida István naplója, 3. rész Hősünk csodával határos módon életben marad, de szerb fogságba kerül. Miután túléli a vasúti szállítást is, Nisben, a legénységi hadifogolykórházban keserves napokat él át. Erős szervezete azonban legyőzi a seblázat. Később a helyi tiszti kórházban lábadozik, miközben a szerb újságokból próbál tájékozódni a háború eseményeiről. A […]

„Sebesülteket nem hagytak hátra”

A halálmars krónikása – Szakraida István naplója, 2. rész A sikeres Drina-átkelés után kezd kibontakozni az 5. hadsereg offenzívája. A szerbek ugyan szívósan védekeznek, de kénytelenek folyamatosan visszavonulni. Szakraida István kezdi megtapasztalni, milyen is ez a háború: a győzelmet katonazenével ünneplik, de a hőség kánikulai, a térképek rosszak, a terep nehéz, a legénység máris kimerült, […]

„Nagyon kíváncsi vagyok, hogy néz ki egy kis összeütközés”

A halálmars krónikása – Szakraida István naplója, 1. rész Blogunk olvasói alighogy búcsút vehettek Dr. Kemény Gyula, a cs. és kir. nagyváradi 37. gyalogezred kikülönített IV. zászlóalja orvosfőnökének szerbiai kalandjaitól, máris egy másik egykori 37-es tiszt hadinaplójával kerülhetnek közelebbi ismeretségbe. Szakraida (későbbi nevén Szentiday) István hadnagy ugyanebben a nagyváradi ezredben, de a III. zászlóaljban harcolta […]

Monastir: az ígéret földje?

A száz évvel ezelőtt vívott első világháború ugyan köztudomásúlag bővelkedett tragikus epizódokban, ám ezek közül is különösen szívbemarkoló annak a sok ezer osztrák–magyar hadifogolynak a keserves vándorlása, akiket szerb fogva tartóik hajtottak végig Dél-Szerbián, Macedónián és Albánián 1915 őszén, míg el nem érték az Adriai-tenger partját. Tény, hogy ugyanezt az utat járták meg a túlerőben […]

1 2