Uncategorized

A tárogatós katona a fronton

Kovács György háborús naplója – 21. rész A Balaton vidéki juhászbojtár olyan szépen fújta a tárogatóját a fronton, hogy azt még az oroszok is csodálva hallgatták, míg nem egyszer foglyul is ejtették… Az egyik legszebb és legszomorúbb történet, amit háborús mesemondónk a Kirlibaba környékéről megörökített.     A tárogatós katona a fronton. Aki a tárogató hangját […]

A menekülők elhagyják a falujukat

Kovács György háborús naplója – 20. rész Közkeletű háborús toposz, hogy a harcok nem kímélik a területileg érintett polgári lakosságot sem. Galíciára különösen igaz volt ez, olvashattuk már sokszor itt is. A mai rövid részletben hősünk együttérző sorait olvashatjuk a háborús menekültek szenvedéséről.     A menekülők elhagyják a falujukat. Hát bizony azon a vidéken, amerre […]

Román határon

Kovács György háborús naplója – 19. rész Hősünk több kivégzésnek is tanúja volt a háborúban, ahogy azt már korábban olvastuk. Mai részben is megismertet bennünket egy ilyen történettel, ami a román háború kezdeti időszakában játszódik a határ térségében. Árulás, járőrszolgálat, vakmerőség, rajtaütés, azonnali bíráskodás, s mindez egy személyes, családi történettel fűszerezve, miként azt Kovács Györgynél […]

A gazdátlan szerszám

Kovács György háborús naplója – 18. rész Hősünk 1916-ban az egyik járőrszolgálat során egy halott katonát talál az erdőben. Visszatérve levelet ír az egy éve holtan fekvő magyar baka feleségének, aki addig semmit sem tudott az ura sorsáról…     A gazdátlan szerszám. 1916-ban a Bukovinai-Kárpátokban folytak a harcok egész nyáron át. Nem tudtunk valami nagyon […]

Eltévedés a fronton

Kovács György háborús naplója – 17. rész Mozgóharcok idején könnyen fogságba lehet esni és el lehet tévedni. 1916 nyarán Bukovinában nagy volt az adok-kapok, s az előre-hátra mozgás, aminek hősünk is résztvevője volt. Mai történetünkben előbb a frontról hátraküldött sebesültvivőként, majd az övéihez visszatérőben is eltéved. Olyannyira, hogy ezt követően a pécsi 19-es honvédektől át […]

A kémkedő asszony

Kovács György háborús naplója – 16. rész Az ellenséges állások közötti kémkedés visszatérő elem háborús mesélőnk naplójában. 1916 őszén az orosz fronton Kolomeánál egy szegény asszony a könnyebb megélhetés reményében kémszolgálatra adja a fejét. A lebukó kémek azonban túl sok jóra nem számíthatnak…       A kémkedő asszony. 1916 őszén Galíciába vitték az ezredemet Bukovinából, […]

„Doberdó, az az átkozott hely…”

Kovács György háborús naplója – 15. rész Népi mesemondónk mai hátborzongató története ismét a Doberdó-fennsíkon játszódik. 1918-ban, két évvel az ottani harcok után, újra eljut a helyszínre, s az egyik katonatársával felkeresi korábbi küzdelmeik helyét, ami feleleveníti benne a rémséges emlékeket…       Doberdói harc után két évre. 1915-ben amikor az olasz háború is kitört, […]

A Kapul hegyén, Kirlibabánál

Kovács György háborús naplója – 14. rész Mai izgalmas történetünk Kirlibabánál játszódik a bukovinai orosz fronton, amiből megismerhetjük hősünk egyik bátor és önfeláldozó cselekedetét, amivel a kis ezüst vitézségi érmet is kiérdemelte.      A Kapul hegyén, Kirlibabánál. Kirlibabától téli napnyugatra esik egy nagy magas kősziklás hegy, amit Kapul hegynek neveznek. Ide került az ezredem, mert […]

A halottrabló

Kovács György háborús naplója – 13. rész Ahol sok a temetetlen halott, ott előbb utóbb megjelennek a hullarablók is… Cifrább a helyzet, ha mindez a háború idején a két állás között történik. Hősünk mai történetéből egy ilyen katona esetét ismerhetjük meg az olasz frontról.    A halottrabló cigány katona a Doberdón. 1915-ben kerültem a Doberdóra, az […]

A levágott fejek

Kovács György háborús naplója – 12. rész Hősünk mai rendkívüli története 1916 nyarán Galíciában játszódik a Bruszilov-offenzíva idején. Apa és fiai misztikus, már-már horrorisztikus, ugyanakkor mélyen megrázó és megdöbbentő háborús története következik csak erős idegzetűeknek!       A levágott fejek. 1916 nyarán pár hétre Bukovinából átvitték az ezredemet Galíciába, miután ott igen nagy harcok folytak […]