Sófalvy József szakaszvezető visszaemlékezése Bosznia 1878-as megszállására – 9. rész
1878. augusztus 19-én kezdetét veszi Szarajevó ostroma. Hősünknek az okkupáció eddigi legvéresebb ütközetében kell részt vennie. Megismerkedünk az utcai harcok kegyetlenségével, és egy tiszthelyettes, valamint a káplárja balszerencsés halálának körülményeivel. A bosnyákok véleményét is megörökíti a magyar katonákról.
1878. augusztus 19.
Reggeli 5 órakor már útban voltunk Seralyevó ostromára. Sok gyereknek eszébe jutott szülője s családja, kedvese. Sokan pajtásaiknak adták által végrendeletöket, ha ott fognak maradni a csatamezőn.
Én is szakaszomat felkértem, hogy az esetben naplómat Szakáts Géza feldzsandárnak, pénzemet pedig annak, ki naplómat át fogja az illetőnek adni. Ezen ütközet alkalmával lett áldozata egy tizedes egy ilyen végrendeletnek, melyet majd később fogok említeni. Mielőtt az ostrom leírásához kezdenék, egy pár szóval felemlítem Seralyevó fekvését.
A következő oldalon vonásaimmal valamennyire kitüntetem a vár és bástyái fekvését, és azt is, hogy ezredünk mely oldalról támadott, és a többi ezredekét. De mivel e rajzból senki ki nem veheti, hogy hegyen-e, völgyben-e fekszik Seralyevó, ennélfogva, amennyire tőlem telik, röviden elő fogom adni.
Seralyevó kül- és belső városrésze egy, mondhatni, szép és nagy kiterjedésű völgyben fekszik. Túlsó része körülbelöl az északkeleti rész, fokról fokra magasodik. Míg végre, hol a vár is áll, hegyen végződik, s benyúlik a vár bástyáin belöl, s a várnak nagy kiterjedésének déli részét félig elfoglalja. A tulajdonképpeni vár a déli részen fekszik, alatta meredek, megmászhatatlan szikla. Lent a völgyben alant folyik a Bosna vize.
Szarajevó ostroma, 1878. augusztus 19.
(Forrás: Die Occupation Bosniens und der Herzegovina)
Még egy másik említésre méltó erőssége is van, hova tüzéreink legjobban küldték lövegeiket. Két kapu van rajta, az egyik a város felőli nyugati részen, mely egyszerű vasas kapu. A körülbelül által ellenben levő sokkal erősebb, s egy torony alatt van. Valamennyi erősséget egyszerű kőfal övezi, olyanformán, hogy az erősség előrésze szabadon áll, a kőfalak oldalához építvék. A kőfalak északi része elhanyagolt állapotban van, és nem magosak. Ez oldalról a hozzáférés különös alkalmas. E része azáltal volt erősítve meg, hogy sáncok voltak a kőfal mellé a belső részén húzva. Ahol táboroztak szabad ég alatt a sátraikban a fölkelők, hol a bevétel után a császári hadsereg egy része is táborozott. A fő erősséget és a tornyot kitüntettem rajzomban.
Szarajevó térképe, Sófalvy József vázlata a visszaemlékezéséből
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár, Tgy: 3785)
A többi ostromló Brigádok nagy része már megelőzött bennünket elindulásunk előtt annyival, hogy elindulásunkkor már tüzéreik megkezdték az ostromot. Így az első Dandár utolsó lagerezési helyünktől míg Seralyevó alá érkezőnk, 2 órai időt veszténk.
De nem az ellen hasznára. Gyönyörű szép idő volt, habár egy kis köddel is, de ez nem hátrányoztatá tüzéreinket legkevésbé sem. A travniki oldalon, hol mint említém is, síkság van. De a többi rész egy jól összehajlított kifli alakban heggyel környeztetik, habár a vár hegyen fekszik is, de hátrányára szolgál az, hogy a körülötte levő hegyek sokkal magasabbak. Így hadseregünk oly felállítást vehetett, hogy a várba pompásan beleláthatván, tüzéreink pompásan hajigálhatták lövegeiket a sáncokba be.
Dandárunk, mintegy 2000 lépésnyire megközelítvén a város külső részét, Dandárnokunk által illető helyeikre felosztatott. Századunk egyelőre hátramaradt, mint ágyúfedezet. Mintegy pár száz lépéssel haladhattunk előre, midőn az ellen észrevevén ütegeinket és minket szintén.
A déli oldalon levő hegységen állást vevő fölkelőktől sűrű tüzelést kezdettek ellenünk, úgyhogy az országútról az ütegeknek a szántóföldekre le kellett térnie, nekünk pedig rögtön az út mellett árokban kellett a velünk lévő Vilecz parancsolatjára húzódnunk. Ő maga fehér lován megállta a sarát az országúton, de nekie is távozni kellett, s e szavakkal, teremtettit, ezek valamennyien ide tüzelnek.
Ütegeink a nyugati részen levő dombra igyekeztek, hogy felállítást vehessenek magoknak, de a legnagyobb gyorsaságban, mert az ellen nagy figyelemmel volt mozdulataikon. Elfáradva és megterhelve nekünk is lóhalálába kellett utánuk futnunk. Az utunkban eső kert kerítés mellett egy kissé megpihentettünk, mert ütegeinknek bajos volt a felmerülő útakadályok miatt elővágtatni. Ámbár némi részt takarva voltak, nem úgy, mint mi, de a baka nem sokat gondolt a golyók fütyülésével, mert éhségében az előttünk levő szilvafákról a gyümölcsöt és a kertben levő zöld éretlen dinnyét kezdte atakírozni.
A Háború-Krónika című lapban (1878. évi 71. szám, 563. o.) részletes beszámoló olvasható a szarajevói utcai harcokról, ami a szegedi 46-os mellett a többi magyar gyalogezred tevékenységéről is beszámol:
„A Szerajevó bevételénél aug. 19-én végbement borzasztó mészárlásról még a következő érdekes részleteket jegyezhetjük föl. A Ferencz Károly, Szász-Meiningen és a Mollináry-ezredek d. e.10 óra 45 perczkor léptek be a városba. A déli határvonal ellen, melyet a város védői erősen megszállva tartottak, d. e. ¼ 11 -kor a szászmeiningeni herczeg nevéről nevezett 46. ezred hat százada indult meg. Két század előcsatározással nyomult előre, kettő zárt sorban utána, kettő volt a tartalék. Rövid de igen heves gyalogsági tűz után az ellenség visszavonult a város belsejébe, mielőtt még rohamra került volna a dolog. A két elül menő század utána termett az ellenségnek a város utczáin, s már biztosnak vélte magát a diadalról, midőn egyszerre elárasztottak golyózáporral. A törökök ugyanis visszavonultak a házakba, s ezek ablakaiból lőttek az elvonuló katonákra. Katonáink azon igyekvése, hogy a házakba benyomuljanak, többnyire meghiúsult a kapuk erős eltorlaszolásán, ahol azonban a betörés sikerült, ott a szobákban vad öldöklés fejlődött ki.
Leghevesebben dühöngött a harcz a török városrészben, hol minden egyes ház meg volt szállva, s melyet vagy be kellett venni vagy felgyújtani. Ugyanezen időben északról egy Ferencz Károly gyalogszázadnak is sikerült a belvárosba benyomulni. Erre is ugyanoly ellenállás várt. Először az utczákon, azaz házakban folyt a harcz. Nők férfiak módjára harczoltak, gyermekek törték a fegyvert, vagy hordták a töltést, s ha az a lövés is elfogyott, férfi és nő handzsárral és késsel rohant a katonákra, míg a küzdő felek valamelyike ott nem maradt. A katonai kórház közelében, a város északnyugati részébe vezető főút elején, egy házban ágyúnkból kilőtt robbanó löveg csapott le; a ház nyomban lángba borult; az égő puskatüzelés által jobban szítva, mind jobban terjedt; borzalmas zaj törte be a léget, zaj, melyet az összeomló erkélyek, házfalak recsegése, a házakban felhalmozva volt explodáló töltények, puskák és revolverek ropogása okoz, majd puskaporgőz, füstfellegek s a felkavargó por homályossíták el a delelő nap fényét. Rettenetes látványt nyújtott az utczákon folyó mészárlás; a törökök valódi halálmegvetéssel védék magukat, s ha elesett a férj, odaugrik a nő, elveti fátyolát, kiragadja a haldokló kezéből a fegyvert s újra tüzelni kezd az ellenre. Égési sebekkel borított gyermekek futkosnak szerte jajveszékelve. Egy nő, kinek karját golyó roncsolta szét, a másikban két vérző gyermeket tart s a harmadikat ép hátára akarja emelni, midőn puskák ropognak, golyók szelik át sivitva a léget, s az anya gyermekeivel együtt holtan hull az ut porába. A halottak között és felett lépdelnek katonáink tova, folyton küzdve, halált osztva és lelve minden nyomon. A kétségbeesés harcza volt ez a fanatizmus vad dühével.
Egy óránál tovább tartott az öldöklés, míg végre 12 óra körül elhangzott a tüzelés.”
Kapitányom kénytelen volt kardlappal oly formán rendre utasítani, hogy kardja mai napig görbe. Ez alatt ágyúink kikerülvén az akadályt, az előttünk levő dombra vágtatva haladtak fel oly gyorsasággal, hogy egy munitions kocsi a sebes rohanás közben felfordult, melyet egy fél század alig bírt előbbeni állásába visszahozni.
Kitűnő felállítást vettek magoknak, melyben az utolsó pillanatig megmaradtak. De a nyugati oldalról, azaz a zsidó temetőben levő sírkövek mellett, melyek roppant nagyságúak, állást vevő fölkelőktől úgy szinte a város széléből oly tűzzel fogadtattak, hogy mielőtt lőhettek volna kettőnél többet, már egy tüzér halva volt. A várból tüzelő Krupp féle ágyúval szinte egy másik szegény tüzérnek oldalát ellőtték, mely kevés idő alatt szinte bevégezte. Egy másik golyó pedig egy szegény jaegernek mind a két lábát elszakította; ezt látván, sokan közülünk nem a legjobban érezték magokat.
Habár mink földre vetvén magunkat jobban fedezve voltunk, mint tüzéreink, de ezek sem hagyták magokat soká lövöldöztetni. Először is a temetőbe eresztettek egy pár löveget. Lövegeik a köveket apróra szétzúzván kénytelenek voltak állásukat odahagyni. A másik üteg a város szélétől tüzelő atyafiaknak köszöntött, kik hasonlóképpen cselekedvén, mint egy fél órai idő múlva, ezredünk megkezdte a benyomulást a városba. Ezalatt tüzéreink folytatván munkájokat, a várkapuból tüzet okádó Krupp ágyúkat összezúzták egy lövéssel. Ezután a tüzelést a sáncokban tüzelő törökökre fordították, utána mindjárt a másodrendű vörös erősségbe.
Az osztrák–magyar zászló kitűzése az alsó kastélyra (sárga torony) Szarajevóban
(Forrás: Neue Illustrirte Zeitung)
Nagyszerű volt minden golyó hatását látni, mert tudni kell, hogy a golyó leesés közben felrobbant. Az erős ágyúzás közben a sűrű köd felszállt, a nap pompásan ragyogott. Szakaszunk a ki nem csepült kereszteken heverészett, gyönyörködtünk a golyók hatásán, melyek már több házakat felgyújtottak. Most már általános volt a roham. Ezredünknek a városon keresztül kellett utat törni magának, a házakból nők, aggok és férfiak tüzeltek ki minden oldalról. Több házaknál azonban a fehér kendő és rongy kitűzetett, de midőn csapataink hátok mögött hagyták, a béke jelvény alatt hátul és elől tüzelni kezdtek, miért is sokan elhullottak. Nem volt menekülés, se jobbra, se balra, csak bátran előre, míg a többi része az ilyen egyes házakat ostromolta és kutatta ki.
Látva a veszélyt, egy tiszthelyettes végrendeletet tett, ami egy káplárra és mind magára nézve végzetteljes lett. Ugyanis a tiszthelyettes azt mondta, hogy ha elesik, a vele lévő káplár vegye el tőle óráját és pénzét, ne legyen a vérszopó bosnyákoké. Említett tiszthelyettes ezen altiszttel és 6 emberrel egy házat akarván kikutatni, merészen előre haladt. A bent lévő ellenség kardját megpillantván, egy golyóval rögtön leterítette. Barátja, a tizedes, oda ugrott, ki akarta venni zsebéből óráját. Lehajlása közben egy másik következő golyó őt is eltalálta, ráhanyatlott a tiszthelyettesre. A többieket, a vele volt közlegényeket hasonlóképpen mind letűzelték.
A szarajevói görögkatolikus székesegyház, Sófalvy József rajza a visszaemlékezéséből
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár, Tgy: 3785)
És ezt a sorsot a meggondolatlan gyors elővonulásnak köszönhették. Többi bakáink rendíthetetlenül nyomultak előre, habár sokan elestek is, de ezzel nem sokat törődtek. Mindenik szívében bosszúval telten, nem törődött életével, éppen úgy, mint békés időben a gyakorlatok közben. Különösen az éhség annyira vitte őket, hogy kertekben hol szilvafát találtak, az ellenség tüzelése dacára vállra vették fegyveröket s úgy szedték a szilvát. Miközben egynek, ki éppen a szilvát akará letépni fájáról, tenyere keresztül lövetett.
Habár sok vér folyt is el, mégis vannak sokan közülünk, kik a házmotozás és a 2 órai rablás (ostrom után) alkalmával szerencsések lettek. Úgy érdemjel, mint a zseb meghízására nézve, mert akik lélekjelenlétöket el nem vesztették, és szerencséjök volt, kaphattak aranyat, nem keveset.
Ezredünk tette a legveszélyesebb utat a város leghosszabb részén keresztül fel a várig, és aránylag mégis túlságos sebesült és halottunk nincs. Az ellenség közöttünk ágyúival igen kevés pusztítást tett. Mert először ágyúik ütegeink által használhatatlanná tétettek, másodszor pedig a városban bent levő katonáinkra, kik a házak által fedve voltak, nem tüzelhettek, csakis fegyverrel.
Az utcai harc Szarajevóban, 1878. augusztus 19-én
(Forrás: Neue Illustrirte Zeitung)
Amint a División parancsba is volt, ellenségünk 10[sz]eres számban volt hozzánk képest, a pompás fölállítás 10[sz]erezte számokat.
Egy bosnyák szavait írom le midőn annak szóról szóra elbeszélt sorát említem meg. Ez ugyanis kegyelmet kapott, és nyíltan bevallá, hogy ő Jaicánál, Belalovácnál és Seralyevónál ellenünk harcolt, de az rémítő volt, ahogy mieink ellenük nyomultak.
Háború-Krónika beszámolója (1878. évi 70. szám, 557. o.) a harc befejezéséről:
„A harcz nagyjában be volt végezve. Katonáink harsogó trombitája pihenésre hívta össze a harczosokat. Nagy fáradságba került: megérni a végét vérfürdőnek, a katonák mindenike küzdött, férfi ellen férfi, mellt mellnek feszítve. Megható a látvány, mely elénk tárul, reszket a kéz, ha leírja. Bosznia gyöngye, büszke Szerajevó, egy szint visel most, a vérvörösét. Háztetőket láng borit, a mesék kupoláinak ércze megolvad a tűzben, égés öleli át a karcsú minaretteket s a vörös sugarak véresre festik a Miljaka hullámait, hogy az ember azt hiszi, hogy vér foly benne. Vörösek az utczák, templomok, házak , véres minden kapu, minden ablak. Vér borítja a szobák padlófát, falait. Vér fedi a bokrokat, kerítést, lámpakarókat, vér és vér mindenütt. Szerajevó a mienk, drága vérünkön kellett megvásárolnunk. Olyan csatát küzdöttünk érte, melynél borzasztóbbat képzelni alig lehet. Minden városnegyed, utcza, ház, erősséggé vált, s a harcz borzasztó, őrült merészséggel, példátlan halálmegvetéssel, dühödt vallás-fanatizmussal folyt. Ahol az ellenek csak valamennyire is közeledhettek egymáshoz, elhallgatott a durva puskalövés, de hősies küzdelem támadt, test-test ellen. Csak vad káromkodás hallható. A puszta aczél és a pisztoly szerepeltek legsűrűbben. Kard és szurony, jatagán és kandzsár nem elégedve meg a vérrel, melyet már ontottak, kíméletlenül döfték át a földön vonagló testet. Vér futja be a fegyvert egész markolatáig és a ragyogó aczélt elfödi a megaludt életerő. S azért senki sem akar megszűnni, ki sem tart szünetet a gyilkolásban. Amíg erő van az ökölben, míg tart az élet a sebesült testben, addig folyik a küzdelem. Asszonyok, aggok, gyermekek szaporítják a küzdők csoportját, sőt a sebesültek is oda vonszolták magukat az ablakhoz, hogy onnan lőjjön a mienk sorai közé, ha reszkető kézzel is. Mit használt, ha a mienk lövései lelökték az ellent? Száz újabb állott helyikük, kik társai hullái felett az elkeseredés miatt is dühvel harczoltak, így nő a fölkelők száma óráról órára, s néhol már túlnyomóbb többség által látjuk a mieinket bekerítve; azonkívül halál kacsintott reá minden oldalról, ajtó mögül, padlásról, pinczelyükből, mindenhonnan előmutatá a halál rémes pofáját.”
Az nálunk nem jő elő, azt mondja, korábban, hogy látta, amint elesett a sváb, de a másik nem gondolt vele, helyére lépett. Ha az is elesett, a harmadik ismét előre nyomult, és a többi helyét elfoglalta. Nálunk, azt mondja, ha egy elesik, már a másik azt nézi, hogy onnat elillanjon. Megállják ugyan a helyüket s nem is félnek-e szörnyeteg hústömegektől, de a pajtása elestét látni nem jó vért csinál nekik. Különösen azok a szűk nadrágosak, azok eleven ördögök, ti. a magyar ezredek. Tőlünk legjobban félnek, mert egy török basa szava szerint a magyar bátor és igen ügyes.
A veszteségi kimutatások alapján Szarajevó ostroma során a három legnagyobb veszteséget elszenvedő alakulat mindegyike magyar volt: a kecskeméti 38., pécsi 52. és a szegedi 46. gyalogezred. A teljes veszteség 373 főt tett ki. Ebből 57 fő volt a halottak, 314 a sebesültek és 12 az eltűntek száma. A három magyar ezred hivatalos veszteségi adatai a következők voltak:
Kecskeméti 38. gyalogezred:
Halott: 8 legénységi állományú
Sebesült: 3 tiszt, 91 legénységi állományú
Összesen: 102 fő
Pécsi 52. gyalogezred:
Halott: 10 legénységi állományú
Sebesült: 3 tiszt, 70 legénységi állományú
Összesen: 83 fő
Szegedi 46. gyalogezred:
Halott: 13 legénységi állományú
Sebesült: 1 tiszt, 48 legénységi állományú
Összesen: 62 fő
(Forrás: Die Occupation Bosniens und der Hercegovina durch k. k. Truppen im Jahre 1878 : nach authentischen Quellen, mit Karten und Plänen dargestellt / in d. Abtheilung für Kriegsgeschichte des K. K. Kriegs-Archivs)