Sófalvy József szakaszvezető visszaemlékezése Bosznia 1878-as megszállására – 23. rész

1878 decemberének közepén mások bűnéből, de a saját gondatlanságából adódóan keserű és szégyenteli napok várnak hősünkre. Nem sokkal azután, hogy megérkezik Banja Lukába észreveszi, hogy két pénzeszsák hiányzik a csomagok közül. Hadbíróság elé kerül. A hidegtől és a hiányos, rossz minőségű élelemtől is szenved. Egészsége és mentális állapota is megromlik. Az ítéletre várva nincs más szórakozási lehetősége, mint az utcán sétáló emberek figyelése. Így lesz szemtanúja és megörökítője egy bosnyák esküvőnek is. Az ítéletre várva visszakísérik Travnikba, útközben az egyik pénzeszsák sorsa már kiderült…

1878. december 10.

Délután 1 órakor érkeztem meg Banja Lucába.

Számonvevén pakkjaimat 2 pénzeszsák hibádzott. Most már csakugyan zavarban voltam. Hogyan lehet az, Sitnicában 1 zsák hibádzott. Ott megolvastam a zsákokat kétszer egymás után, 15 zsák volt. Itt is annyit adtam által és mégis már itt 2 zsák hibádzik.

A Banja Luka-i piac korabeli képeslapon.
(Forrás: Hungaricana)

Rögtön leletet vettek fel és a postatiszttel a Térparancsnokságra menvén, az őrnagy kérdőre vont. Persze nem tudtam előadni az elveszett zsákokat, ennél fogva a fővártára kellett mennem. Sok szenvedéseim jutalmát megkaptam, aristánz vagyok.

Az ott levő tisztnek pénzem által adtam, mely összesen 39 frt és 3 krajcár volt. Ezüstpénzem volt 3 db 2 forint 40 tros török medzsedier. Egy osztrák tallér. 1 magyar és egy török 1 forint 20 tros. 2 drb 60 tros medzsedier. 2 db 30 tros. 1 db 10 tros és két picula. 4 db 5 forint. Banknótám 8 db 10 tros. 1 db 30 tros és 3 krajcár. Hogy mikor leszek ismét szabadlábon, az a jövő titka.

1878. december 11.

Mivel élelmi cikkem nincs, kértem a tiszttől 1 forintot. Bár az ilyen pénzből nem szabad adni, mégis kénytelen volt, mert pferpflegs cédulám nincs, és ennem kell.

Szívfájdalmim és szégyenem ki nem mondhatom, de büszke vagyok, ártatlanságom vígasztal. Délután 3 órakor jött hozzám az auditor, és kikérdezett, magyarul nem tudván német nyelvet kellett használnom. Akaratom és vallomásom nem bírván jól kifejezni, az auditor magához rendelt. Fegyveres embert küldtek velem, ki az itteni várba kísért a Brigade gerichthez, hol a kihallgatás történt. Egy igen értelmes zsidó fiú hallgatott ki, és írá le vallomásomat. Beesteledvén az idő, vallomásommal készen nem levén holnap ismét folytatjuk.

1878. december 12.

Még 10-én írtam kedves szüleimnek. Tudósítottam őket állapotom felől, de jobbnak láttam nem küldeni el. Várom mit hoz a sors fejemre.

Reggeli 8 órakor ismét elkísértettem a törvényszékhez, tovább folytattuk vallomásomat. Délután 1 órakor végeztük be, amidőn is visszakísértettem. Istenem, de sokat kellett már e nyomorult életbe szenvednem, de ennyit még soha. Egy rablógyilkosnak, ki végső óráit éli le, különb élete van, mint nekem.

E roppant nagy őrszobának ajtaja mindég nyitva van. Fűteni nem fűtenek, itt vagyok egy pár rongyos embernek társaságában, kik lopásért és részegségért vannak letartóztatva. Minden egyes katona hozzám jön kérdezősködni, mi oka van ittlétemnek.

Rab vagyok és pedig tele férgekkel. A büszke fürer urat, ki mindég az igazságot kereste, fegyveres emberek kísérik Travnik utcáin végig. Sokra vittem…

Szüleim s bajtársaim, ha megtudják esetemet, senki nem fogja ártatlanságom elhinni. Kedves Apámék meghalnak bánatokban. Nem voltam kénytelen ez útra kelni, ha tettem csakis azért tettem, hogy az idő teljen, s megtudjam, hogy az újoncok nem érkeztek-e még meg Banja Lukába.

1878. december 13.

Ma reggel ismét hívattak a törvényszékre, hol vallomásom előttem felolvasták, azt aláírtam. Elmenetem előtt ismét 1 forintot kértem őrsparancsnokomtól, melyen eleséget vettem. Most tanultam meg mi a szabadság. Szívem meg kell, hogy repedjen, látván előttem a víg fiúkat, kik őriznek engemet.

1878. december 14.

De boldog ember voltam az occupatio alatt midőn fejpárnám a friss zöld fű volt. Most bogaraktól ellepve a priccsen kell feküdnöm, még csak pokrócom sincs. Csontjaim rettenetesen fájnak. Verje meg az Isten, aki bennünket Bosniában rendelt. Szerencsétlenné lettem egész életemen keresztül. Ma ismét hivatva lettem a Platz Commandora egy huszár feldzsandár vezetett el. (Egy karancsi kinézésű.)

Igen szép fiatal kapitány elé vezettettem, aki még egyszer az egész utazásomat ismét kikérdezte.

1878. december 15.

Abba az állapotba jutottam, mint Jób volt, ki a szemétdombon vakará fekélyeit. Szégyenlem magam, ha nem látják, vakaródzom, mint Jób. Testem már tele van sebekkel.

Hely nincs reá, hogy magam tisztíthassam, bánatomban odamentem az ablakba, néztem a menő jövő népeket.

A Banja Luka-i vásártér egy 1904-ben feladott képeslapon, a háttérben a felső reáliskolával, amit Sófalvy már nem láthatott, a lakosság látványa azonban hasonló lehetett. (Forrás: Hungaricana)

Egy bosnyák esküvő történt. A nők fejöket fehér vastag kendővel butyolázták be. Kötényök cifra vörös rojtos pokróc volt. A menyasszony és fiatalabb leányok ezüst és aranyos sor füzérekkel ki voltak cicomázva. Mellök mindenféle ezüst pénzekkel feldíszítve, hajok nevetséges halotti rózsákkal feldíszítve.

Három öregasszony fejét összedugva rachiáztak. A násznép részére nyerges lovak, a menyasszony fanyerge leterítve és fehér zsinórral körülkötve.

Ezek elhaladván 2 kocsi bizonytalan ruházatú fehércselédek érkeztek meg, a bakáknak integetve és mosolyogva bájosan. Elfordultam a világ bolondságától, és visszahúzódtam a sarokba a hideg kemence mellé.

1878. december 16.

Tegnap jelentém az őrsparancsnoknak, hogy részemre pokrócot és menagetküldjenek. A hidegtől már bedöglök, meleg ételt nem ehetek.

Minden 2 napban 1 forintot költök el, így azt az egy pár forintomat megeszem, ha még sokáig tart ezen mulatság. Délután a Knéoli ezredtől jött egy őrmester ki tudtomra adá, miszerint holnap vissza fogok menni egy altiszt fedezete alatt Travnikba. Örömöm határtalan volt, már csak azért is, hogy kedves Atyám levelét meg fogom kapni, mely azt hiszem már várakozik reám.

Ma egy igen derék Kratopfil nevű szakaszvezető volt az őrségen, ki szóba ereszkedett velem, és vigasztalt, pálinkát, kenyeret, szalonnát, még a levesét is nekem adta. Igazán nagyon résztvevő volt irányomba, mely oly jól esett szívemnek, hogy a sírástól alig tudtam magam visszatartani.

1878. december 17.

Köpenyemmel takarózván dohányzacskóm zsebemben levén, kifordult belőle, valamelyik jó baka elsajátítá. Csak azért fájt elvesztése, mert Atyámtól kaptam eljövetelem alkalmával.

Kulacsomat szinte elléptették a feldzsandárok a plaz commandónál. Szerencsétlen még a születésem órája is, nem hiába április 2-a az. Megérkezvén kísérőm, a tiszthelyettestől 1 frt 50 krajcárt kértem kenyeret és szalonnát vásárolni. A többi pénzem pedig írás mellett által adá kísérőmnek azon meghagyással, hogy ha Kolába megérkezünk által adja az ottani parancsnoknak, és ha szükségem lesz pénzre, az az enyém és belőle adhat nekem.

Kolába megérkezvén egy kis levest vettem a bakáktól, s mintegy félórai pihenés után egy másik káplárral és egy közember tovább kísért. Mintegy 500 lépésnyire egy emberi alakot láttam guggolni, azt hittem tragtiros ki dolgát végzi. De biz az egy saskeselyű volt.

Alig haladtunk 30 lépésre, midőn egy völgybe 6 db sast pillantottam meg egy meghalálozott lónak hullája felett lakmározni. Rögtön fegyverembe egy faggyast nyomtam és hasra vetettem magamat. Céloztam, de észrevettek és fölröppentek, azért rájok tüzeltem, de minden siker nélkül. Golyóval madarat lőni igen bajos röptiben.

Oly rettenetes szél keletkezett, hogy alig voltam képes összetörött csontjaimmal előre vánszorogni. Nem voltam képes tovább menni, annyira kiállottam. Nem hiszem, hogy kiheverjem e szenvedéseket. Többszöri pihenés után nagy nehezen felvánszorogtam Kattina Vodába. Itt egy igen kedves fiatal szakaszvezetőre találtam, akinél meg is háltam. Részemre teát és kávét főzetett, beszélgeténk állapotomról és másról is.

1878. december 18.

E szegény fiúknak is nyomorult helyzetök van, a padláson laknak, s hogy tüzelhessenek sárból csináltak kemence ajjat és azon tüzeltek.

Az éjjel rettenetes zivatar volt, azt hittük, hogy ezen rossz faház ránk fog dőlni. Esett a hó, azután az eső. Nagyon keveset tudtam aludni. Takaróm reggelre fehér lett a hótól, a füst pedig majd megfujtott bennüket. A nagy szél visszafútta az tető ablakán.

Egy ellenőrző állomás Jajca és Banja Luka között korabeli képeslapon.
(Forrás: Hungaricana)

Búcsút mondván házigazdáimnak, utamat tovább folytattuk. Sitnicába megérkezvén rögtön a postahivatalba mentem be. Carporál Horváthnak már megvan a pénzeszsákja. A jaicai postamesternél levő baka szolga lopta el. Az égre földre kértem az officiált, hogy nézzen az én elvesztett pénzeszsákjaim után is. Vigasztalt és azt mondá, hogy mikorra Travnikba érek a pénznek meg kell lenni. Sőt azt hiszi, hogy már meg is van.

Itt szinte a fővártának lettem által adva, az őrszoba a péksütődénél volt. Meghallám, hogy a pékektől kenyeret és levest kaphatok, felmentem hozzájok, levest kaptam is, rizsa volt csuszpaiz alakban és a gazember mégis 14 krajcárt fizettetett érette.

Az ilyen gazembereknek hasznára volt az occupatio. Szemeimmel láttam nála többet 100 forintnál. A szegény bakáknak kenyér nem jut csak fél adag, sütnek a pék urak kenyeret, azt eladják. Van olyan pék, kinek 5-600 forint készpénze van.

Oly rettenetes laktanyám volt a pékkemencék mellett, hogy kénytelen voltam beteget jelenteni. Igy azután a nagy barákában helyeztek el. Szerencsémre ezredünktől voltak itt bakák, kik pokrócot kaptak és megosztották velem takarójukat.