Bosznia-Hercegovina 1878. július 29-én indult katonai megszállásában jelentős számban vettek részt magyar katonák is. A gyorsnak és békésnek tervezett hadművelet azonban 1878. augusztus 3-án alapvető fordulatot vett, amelynek egy magyar huszár alakulat volt a szenvedő alanya. A megszállás menetét megváltoztató tragikus összecsapásra Maglajnál került sor, ahol a döntően Baranya és Tolna vármegyékből kiegészített cs. és kir. Frigyes Károly porosz herceg 7. huszárezred ellen a bosznia-hercegovinai felkelők véres rajtaütést hajtottak végre.
„Száz bátor huszár üget ott vidáman / A vad, zord és járatlan tájon; / Keresi, kutatja, kémleli elszántan, / Hol, hova rejtőzött az ellenséges tábor?”
Az osztrák–magyar csapatok 1878. július 29-én átkeltek a Száván és négy oszlopban megkezdték az előrenyomulást. A főoszlop – a VI. gyaloghadosztály, Philippovich táborszernagy parancsnoksága alatt – Bródnál lépte át a határt és onnan haladt dél felé.
Bosznia-Hercegovina megszállásának áttekintő térképe.
(Forrás: Die Occupation Bosniens und der hercegovina durch K. K. Truppen Im Jahre 1878., Abtheilung für Kriegsgeschichte des K. K. Kriegs-Archivs. 1879, Bécs. II. tábla.)
Július 30-án a csapatok perzselő hőségben, 25 km menet után érték el Derventet. Az előző nap és az éjszaka során olyan nagy mennyiségű, felhőszakadás-szerű eső esett, hogy a patakok és folyók megáradtak, ami az amúgy is rossz utak nagy részét járhatatlanná tette. A műszaki csapatokat kirendelték az utak javítására, a többi alakulat számára pedig pihenőt rendeltek el 31-ére.
Július 31-én Philippovich táborszernagy Theodor Millinkovič vezérkari századost ún. kémszemlére küldte ki, illetve azt a feladatot adta neki, hogy Dobojban, Maglajban és Žepčében ellátmányt szerezzen be a hadosztály számára, valamint az érintett településeken kiáltványokat osszon szét, felkészítse a lakosságot az osztrák–magyar hadsereg érkezésére. Millinkovič jól beszélt szerbül, illetve mint korábbi szarajevói alkonzul jól ismerte az országot és a helyi viszonyokat.
Philippovich táborszernagy egy korabeli metszeten.
(Forrás: commons.wikimedia.org)
A beszerzésekhez segítségként a hadbiztossághoz beosztott Hugo Haydt von und zu Haydegg 21. tábori vadászezredbeli főhadnagy is elkísérte a századost, akinél erre a célra 20.000 Ft készpénz is volt. Az expedíció fedezetéül a cs. és kir. 7. számú Frigyes Károly porosz herceg huszárezred egyik századát jelölték ki.
Egy Andrássy Gyula külügyminiszternek tulajdonított mondás szerint egyetlen zászlóaljjal és egy zenekarral el lehet foglalni Boszniát; és bár eddig még nem ütköztek fegyveres ellenállásba a csapatok, azért a hadvezetőségnek már voltak arról információi, hogy ez hamarosan megváltozhat. Józanabb hangok, mint például Guttenberg őrnagy, a VI. hadosztály vezérkari főnöke szerint legalább egy gyalogos zászlóaljat is az expedícióval kellene küldeni. A táborszernagy viszont hajthatatlan maradt.
Július 31-én a délutáni órákban a 7. huszárezred 5. százada éppen befejezte az élelemosztás, amikor a parancsnok, Paczona István százados, azt az utasítást kapta, hogy jelentkezzen alakulatával a főhadiszálláson Philippovich táborszernagynál. Paczona kapitány délután 6 órakor felsorakoztatta 146 lovasát a főparancsnok sátra előtt, ő pedig jelentkezett a főparancsnoknál. Visszaemlékezése szerint Philippovich szóban a következő utasítást adta: „Önnek az a feladata, hogy az egyes állomásokra elöljárjon, kémszemlét tartson és az élelmiszereket beszerezze. Egy intendáns, akinél 20.000 forint van, mindent készpénzzel fog kifizetni. Az expedíció parancsnoka Milinkovich vezérkari százados úr lesz, aki az országot jól ismeri és a nyelvet is érti. Ön parancsnokának teljesen alá lesz rendelve, ő tőle kapja majd a parancsokat és ő fogja századát élelmezni.“
Paczona István huszárszázados.
(Forrás: Bárdos József: A magláji hős.)
Maga Paczona százados is – ahogy emlékiratában írja – jónak látta volna, ha nem is egy gyalogzászlóalj, de legalább egy tábori vadászszázad velük tart az útra, bár ezt a véleményét megtartotta magának. Visszatérvén századához Millinkovič-ot már ott találta, aki az azonnali indulásra adott parancsot. Így a két társzekérből és a mintegy 150 lovasból (a forrásokban 144-149 fő létszámokat adnak meg) álló kis csapat még 31-én este elindult. Áthaladtak Derventen, itt találkoztak a 38. sz. „Mollináry” gyalogezred előörseivel, akikkel kölcsönösen üdvözölték egymást. Ezután a különítmény megindult a Szarajevó felé vezető, mind meredekebbé váló úton.
Este nyolc óra körül elérték a Marica hant, ahol a késői időpontra tekintettel Millinkovič elrendelte a letáborozást. A huszároknak azonban nem volt alkalmas ez a hely, mivel nem volt víz a közelben. A vezérkari százados és a hadbiztos a szekerekkel, valamint a védelmükre hátrahagyott huszárokkal együtt ottmaradt, míg Paczona a századával mintegy két kilométerrel arrébb talált megfelelő táborhelyet. Az éjszaka nyugodtan telt.
Másnap, augusztus 1-én, reggel továbbindultak, és délben megérkeztek a mintegy 30 kilométerre fekvő, körülbelül 3000 lakosú Dobojba. Millinkovič százados magához hívatta a mudirt és a kajmakámot, és élelmiszert valamint abrakot vásárolt a helyiektől. A vezérkari tiszt a településen akarta beszállásolni a századot, de Paczona tiltakozott, mondván, hogy így éjjel nem tudnak védekezni egy esetleges támadás ellen és fennáll annak a lehetősége is, hogy a huszárokat egyesével ölik meg álmukban. Így végül a huszárok a városon kívül, az Usora patak torkolatánál táboroztak le. A Pesti Hírlap 20 éves évfordulóra írt cikke szerint este megvendégelték a brit The Standard c. újság tudósítóját és két kísérőjét jófajta pörköltmaradékkal, amitől azok „tüsszögtek”, de szívesen fogadták.
Az éjjelt azonban a század pihenés helyett riadókészültségben töltötte, mert Millinkovič olyan információkat kapott, hogy Maglaj felől támadás várható. Paczona százados erős járőrt küldött Maglaj felé, valamint egy szakasszal megszállta az Uzora-hidat is. A várt támadás elmaradt, a kiküldött járőr sem észlelt semmi gyanúsat, és végül az éjszaka nyugodtan telt el.
A harckészültségben töltött éjszaka miatt viszont elmaradt a lovak megetetése és a huszároknak is kellett egy kis pihenő, így augusztus 2-án délelőtt 10 órakor tudtak továbbindulni, és délután 5 órakor érkeztek meg Maglajba.
Maglajnál a Boszna-folyó völgye „D” betűt formázva kiszélesedik. Maga a város a folyó keleti partján, a hegyoldalban terült el, egy romos várral egyetemben. A folyó nyugati partján csak egy han és néhány ház állt. A sík területet kerítések és sövények szabdalták szét.
Térkép az 1878. augusztus 5-i maglaji csatáról. Jól látszik a sövényekkel és kerítésekkel szabdalt terep és végzetes útkanyarulat is.
(Forrás: Mittheilungen des k.k. Kriegs-Archivs – Die Occupation Bosniens und der Herzegovinal)
A falu elöljárói és előkelői jelentkeztek Millinkovič századosnál, és legteljesebb lojalitásukról biztosították őt. A felkelőkkel kapcsolatban azt a tájékoztatást adták, hogy tudomásuk szerint Žepče térségében gyülekeznek, de Maglaj nyugalmáért a helyi hatóságok kezeskednek. Végül tájékoztatást adtak Maglaj és környéke erőforrásairól, és fizetség ellenében biztosították az ellátmányt a század élelmezésére.
Paczona százados Dekleva Béla főhadnagyot 12 huszárral Žepče irányába küldte felderítésre. Ő maga, Millinkovič századossal és a többi tiszttel és altiszttel Maglaj környékét szemrevételezték. A huszárok a folyó nyugati partján táboroztak le és gondoskodtak a tábor megfelelő biztosításáról. További biztonsági intézkedésként a folyó másik partjáról a kompot és minden vízijárművet áthozattak, és megtiltották a helyieknek, hogy engedély nélkül átkeljenek. Ezután a tisztek a hanba mentek vacsorázni.
Dekleva főhadnagy csak este 11-kor ért vissza. Ellenséggel nem találkozott, de egy török katonatiszttől, illetve egy görögkatolikus paptól azt az információt kapta, hogy Žepče tele van felkelőkkel, a számuk akár 8-9000 fő lehet. Paczona visszaemlékezése szerint Dekleva ezután ezt mondta Millinkovičnak: „A huszároknak eredeti nézetük van rólad; útközben ezt mondogatták: A rác kapitány majd úgy belevisz bennünket kapitányunkkal együtt a szószba, hogy alig bírunk majd belőle kimászni”. Millinkovič nem szólt semmit, Paczona pedig a rend kedvéért helytelenítette az ilyen beszédet. Az éjszaka egyébként eseménytelenül telt el.
Reggel, mivel Millinkovič százados továbbra is úgy vélte, hogy a felkelők nem jelentenek fenyegetést, a továbbhaladás mellett döntött. A huszárok és a két szekér 6 órakor indultak tovább a Boszna mentén, majd a Liješnica patak völgyében haladtak tovább. Délelőtt 9 órakor rövid pihenőt tartottak, ezalatt újabb híreket kaptak. Žepčéből egy küldönc érkezett, akit a helyi katolikus papok küldtek és arról számolt be, hogy a helyi keresztényeket a törökök (bosnyákok) súlyosan zaklatják. Egy ott lévő parasztember azt állította, hogy előző nap délután járt Žepčében, ahol valóban gyülekeztek a felkelők, de a császári csapatok Maglajba érkezésének hírére pánikba estek és elmenekültek. Azonban a más településekről érkező erősítés visszafordította őket, és az elmúlt éjszaka a felkelők újra megszállták a települést.
Osztrák–magyar huszárok egy korabeli metszeten. 1. Tiszt köpenyben. 2. Közhuszár nyári díszruhában és táborban. 3. Tiszt téli díszruhában és táborban. 4. Közhuszár lovon. 5. Tiszt kaszárnyás szolgálatban. 6. Tiszt szolgálaton kívül. 7. Közhuszár pongyolában. 8. Tiszt nagy parádéban. 9. Közhuszár szolgálaton kívül. 10. Közhuszár köpenyben.
(Forrás: Háború-Krónika 1878/62. szám.)
A beszámolók egy része szerint a pihenő alatt az előőrs lefegyverzett két redifet, majd szabadon engedték őket, azzal a figyelmeztetéssel, hogy értesítsék a környékbelieket a fegyveres ellenállás következményeiről. Paczona visszaemlékezése szerint felkelőket és redifeket pillantottak meg a szarajevói út melletti fenyvesben, akiket ő le akart fegyvereztetni, de Millinkovič megtiltotta, mondván, hogy ne provokálják a helyieket.
„De ím egyszer csak megvillan a szikla: / Halált lehel a sok fa és cserje; / Nyomában megszakad sokak barátsága, / Menekül is menten a huszárok serege.”
A pihenő után a század továbbindult Žepče felé. Paczona százados Dekleva főhadnagyot küldte előre egy fél szakasszal, a század mintegy 1000 lépéssel lemaradva követte őket. Az előörs már majdnem átkelt a nyergen, amikor a felkelők tűz alá vették a huszárokat. Dekleva főhadnagy lóról szállította embereit és felvették a harcot a bosnyákokkal. Egy kis házból és az akörüli fedezékekből próbálták viszonozni a tüzet, azonban már a leszállás közben három huszárt vesztettek. Az ellenség túlerőben volt és további erősítések érkeztek hozzájuk, így a huszárok kénytelenek voltak visszavonulni.
Eközben a század többi része is szintén tűz alá került. Paczona százados parancsára ők is lóról szálltak és viszonozták a tüzet. Közben a százados a két társzekeret Siklóssy Andor egyéves önkéntes tizedes és mintegy 20 huszár fedezete alatt visszaküldte Maglajba. A szűk hely miatt ezek nem tudtak egyszerűen megfordulni, a lovakat ki kellett fogni és a kocsikat emberi erővel kellett átfordítani, mindezt folyamatos ellenséges tüzelés mellett.
A felkelők még a teljes századdal szemben is bőven túlerőben voltak és a hegygerincek mentén egyre jobban körbevették őket. Paczona százados látta, hogy hamarosan bekerítik a századát, így a visszavonulás mellett döntött. Úgy gondolta, hogy Maglajban majd megvetik a lábukat és visszaverik a lázadókat. Nem sejtette, hogy ezalatt a felkelők egy kis csapata megkerülve a huszárokat, egyenesen Maglajba tart, hogy fellázítsa az ottaniakat. Valóságos vesszőfutás kezdődött, a visszavonulás közben a huszárokat folyamatosan lőtték a hegyekről. Dekleva főhadnagy szakaszával hátvédként időnkénti rajtaütésekkel próbálta lassítani az üldözőket.
A Liješnica patak hídját egy kisebb csapat felkelő tartotta megszállva, de más út nem lévén, a huszároknak át kellett rajtuk vágni magukat. Ez sikerült, de nem veszteségek nélkül, itt esett el többek között Klempay Antal számvivő őrmester.
Maglaj előtt nem sokkal az előőrs jelentette, hogy a korábban visszaküldött társzekereket és azok fedezetét a faluban megtámadták és mind egy szálig lemészárolták. Paczona százados reményei, hogy Maglajba bevéve magukat és ott védekezve visszaverik a felkelőket, szertefoszlottak. Nem volt más választása, mint vágtát vezényelni, hogy megpróbálják magukat keresztülvágni az immár ellenséges településen.
A folyó nyugati oldalán csak pár ház állt, viszont az út itt összeszűkült és egy derékszögű kanyarba torkollott. Ezen a kritikus helyen ütöttek rajta a maglajiak a visszaküldött szekereken és most ezek rögtönzött barikádként szolgáltak. Más források szerint fatörzsekből és kifeszített láncokból és kötelekből állt az akadály.
Az akadályon átugrató huszárokra sortüzet adtak le az immár felkelővé avanzsált helyiek, lőttek minden ablakból, ajtóból, de még a tetőkről is. A felbukó lovak és emberek tovább nehezítették az átjutást, miközben minden irányból lőtték őket. Az alakulat itt szenvedte el a legnagyobb veszteségét, itt halt hősi halált többek közt gróf Chorinszky Ferenc főhadnagy is.
A maglaji szerencsétlenség egy korabeli metszeten.
(Forrás: Forrás: Háború-Krónika 1878/72. szám.)
Az akadályon átjutó vagy az azt megkerülő huszárok szétszóródtak, egy részük a közeli erdőbe menekült. Paczona kapitány alól is kilőtték a lovát, miután sikerült magát kiszabadítani alóla, egy gazdátlan legénységi lovon menekült tovább. Néhány mellette maradt huszárjával együtt összefutottak a századtrombitással, akivel gyülekezőt fúvatott a parancsnok. Mintegy 50 huszárt sikerült így összegyűjteni és a csapat Doboj felé indult vissza.
Koznó előtt az egyik hegyről felkelők nyitottak tüzet a visszavonuló huszárokra, de hamar sikerült a veszélyes útszakaszon átjutni és csak egy lovat vesztettek. Koznóban is tüzeltek a házakból és a vízimalmokból. Paczona három járőrt lóról szállított és gyalogosként bevetve őket, elkergették a rájuk lövöldöző helyieket.
Ezután is részben gyalogosan haladtak tovább, a három őrjárat közül az egyik az úttól balra, a másik a jobbra, a harmadik pedig az úton nyomult előre. Este hét körül már Doboj közelében jártak, mikor az elővéd azt jelentette, hogy felkelők vannak előttük. A kapitány ezt nem tartotta valószínűnek, mivel úgy számolt, hogy az osztrák–magyar erőknek már el kellett érniük a várost. Visszaküldte az előörsöt, hogy tájékozódjon jobban és hamar kiderült, hogy a „felkelők” valójában a 27. sz. „II. Lipót belga király” gyalogezred egyik százada.
„S a menekvő sereg kísérve veszélytől / Megérkezett végre tábora helyére; / Igaz, hogy a halálküzdelemtől / Golyótól, sebtől megfogyott a fele.”
A következő egy-két nap folyamán még érkeztek be túlélők kisebb-nagyobb csoportokban, köztük Dekleva főhadnagy is. A hivatalos veszteségi adatok alapján a század összes vesztesége: elesett gróf Chorinszky Ferenc főhadnagy és 36 huszár, eltűnt 4 fő, megsebesült 3 fő. Ugyancsak elesett Hugo Haydt von und zu Haydegg tábor vadász főhadnagy és elveszett a kassza 20.000 Ft készpénzzel.
A maglaji rajtaütéssel nyilvánvalóvá vált, hogy a hadvezetés elképzelése a békés és gyors megszállásról nem fogja megállni a helyét. Már a következő nap is csak súlyos harcok árán tudtak előrenyomulni Maglaj felé, amit augusztus 5-én rohammal elfoglaltak, a védők és a lakosság elmenekült. Egy túl vakmerő felkelő csapatot az 52. gyalogezred III. zászlóalja a Boszna folyó mellett egy útszorosban körülfogott és részben lemészárolta, részben a megáradt folyóba kergette.
A foglyok, illetve a helyi lakosok közül, akiknél a huszároktól származó bármilyen zsákmányt találtak, tekintet nélkül a körülményekre, azokat gyors hadbírósági tárgyalás után kivégezték.
Paczona századának maradékát Derventbe vezényelték, ahol később 106 pécsi tartalékossal feltöltötték. A század ezután Brodon állomásozott, a hadjárat további részében már nem vettek részt.
A hadjárat végén Millinkovič százados és Dekleva főhadnagy a Vaskorona-rend hadidíszítményes 3. osztályát, 3 huszár az 1. o., míg 6 huszár a 2. o. Ezüst Vitézségi Érmet kapta meg. Szintén 1. o. Vitézségi Érmet kapott Millinkovičot tisztiszolgája. Millinkovičot semmilyen retorzió nem érte az általa vezetett akció kudarcáért, vezérkari karrierje, amit nagyrészt külszolgálatban töltött, szépen ívelt felfelé. Altábornagyként ment nyugdíjba 1896-ban.
Maglaj dél felől, Joseph Löwy fotóján 1878-ban. A huszárok is ezen a Boszna menti úton haladtak, a végzetes útkanyarulat valahol a kép bal oldalán a távolban látható házcsoport környékén lehetett. Az előtérben lévő táj kicsit megtévesztő, a támadás idején még ennél jóval tagoltabb volt, valószínűleg a kép bal sarkában látható épülő vasút kedvéért számolták fel a sövényeket és kerítéseket.
(Forrás: www.önb.at)
Paczona százados viszont semmilyen kitüntetést nem kapott, sőt Szarajevóban a hadbíróság rangvesztésre ítélte a maglaji eset miatt. A felsőbb bíróság ugyan érvénytelenítette a szarajevói ítéletet, de a kapitány kálváriája ezzel nem ért véget.
A cs. és kir. 7. huszárezred parancsnoka, báró Mecséry ezredes úgy vélte, hogy a százados ezzel az esettel „foltot ejtett” az ezred és az ő becsületén. Nyíltan nem tudta ellehetetleníteni Paczonát, aki ráadásul híresen jó vívó is volt, de folyamatos kellemetlenségekkel és koholt becsületbeli ügyekkel zaklatta. Az utóbbiakból hadbírósági tárgyalások is lettek, de Paczonát minden esetben felmentették. Végül Mecséry ezredest nyugdíjazták, de a kapitány is megkapta a „selyemzsinórt” egy áthelyezés formájában. Az új alakulata ugyanis a cs. és kir. 13. dragonyosezred lett volna, amiről tudni lehetett, hogy a büszke huszártiszt nem fogja elfogadni. Így is történt, Paczona Istvánt 1883 augusztusában saját kérésére nyugdíjazták. Ezután rácalmási birtokán élt egészen 1905-ben bekövetkezett haláláig.
A magláji halálroham, 1878. aug. 3.
Száz bátor huszár üget ott vidáman
A vad, zord és járatlan tájon;
Keresi, kutatja, kémleli elszántan,
Hol, hova rejtőzött az ellenséges tábor?
Orcáikon ott ül a lovag-bátorság
S játszi jókedvével versenyre kelve
Cselre, álnokságra nem vet a huszárság
Biztatja, buzdítja a hadi szerencse.
De ím egyszer csak megvillan a szikla:
Halált lehel a sok fa és cserje;
Nyomában megszakad sokak barátsága,
Menekül is menten a huszárok serege.
„Vissza!” … hangzik a rémes kiáltás;
Elveszett az, ki kishitű s gyáva!
Menekvést nem nyújthat, nem ad más,
Csak Magláj szíves vendéglátó vára.
De ím itt is árulás, gyalázatos álnok
Itt is leselkedik a halál és nyomában
Be vannak kerítve a bátor huszárok,
De azért küzdenek életre halálra mind a százan.
Az utca elzárva, járatlanná téve,
A paripák elbuknak a gáton;
Közben tetőkről és ablakokból jön le
A gyilkos golyó s rendelkezik életen halálon.
S mégis utat törnek, magoknak bátran
S paripáik vad száguldozással
Viszik őket vészen, veszedelmen által
Nem törődve veszéllyel, halállal.
Előre! Előre! Csak bátran előre!
Ki menekülni akar e tűzárból;
Nincs itt menekvés, ez pusztulás helye
S most jött a parancs a magyar tábortól.
S a menekvő sereg kísérve veszélytől
Megérkezett végre tábora helyére;
Igaz, hogy a halálküzdelemtől
Golyótól, sebtől megfogyott a fele.
Ambrose Del Monte 6. dragonyosezredbeli tartalékos hadnagy verse, K. C. fordítása. Megjelent Bárdos József: A magláji hős című kiadványában.
Az írás folytatása a maglaji hősi halott huszárokról és az emlékművükről itt érhető el.
Felhasznált források és irodalom:
HU-MNL-FML-IV-72-c-662 Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Vármegyei Levéltára, Paczona István visszaemlékezése
Mittheilungen des k.k. Kriegs-Archivs – Die Occupation Bosniens und der Herzegovina, Budapest, 1879
Geschichte des k. und k. Husaren-Regiments Wilhelm II. Deutscher Kaiser und König von Preußen Nr. 7. 1798-1914, Budapest, 1914
Bárdos József: A magláji hős. Pachonaházi Paczona István, Székesfehérvár, 1906
Bencze László: Bosznia és Hercegovina okkupációja 1878-ban, Budapest, 1987
Kenedi Géza: Magyar vér Boszniában, Budapest, 1928