Nagyatádi Visy László pécsi főispán háborús naplójának III. kötete

A Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Vármegyei Levéltára kiadásában megjelent Nagyatádi Visy László pécsi főispán háborús naplójának III. kötete. Az 1916‒1917-es évek eseményeit megörökítő naplókötetnek 2026. március 10-én Pécsen a PTE BTK Történettudományi Intézetében volt a bemutatója. A könyvről Pintér Tamás, blogunk kötethez ajánlást író alapító főszerkesztője beszélt az érdeklődőknek. Az alábbiakban a könyv elé írt soraival, a kötet néhány fotójával és a bemutató képeivel ajánljuk a naplókötetet az olvasóink figyelmébe.

„Hogy majdan gyermekeim és unokáim is lássák s tudják, hogy s miként ment nálunk a »nagy háború« idején…” (Napló, 1916. október 1)

Nagy szerencsénk, hogy Visy László pécsi főispán 1914-ben naplóírásra szánta el magát, s hogy a szándéka mellett végig ki is tartott. Ahogy az is, hogy az írásműve a történelem viharai ellenére megmaradt és levéltárba került. A naplóíró tudatában volt, hogy történelmi idők tanúja és krónikása. Főispánságának ötödik évfordulóján írta: „Nem gondoltam, hogy főispánságom alatt ilyen nehéz idők szakadnak hazámra, a városra, ennek egész lakosságára és családomra. Ez a két háborús év ezernyi[szer] ezer gondot, gyászt, szomorúságot, nyomort stb. zúdított egyesekre, lehet mondani, mindnyájunkra. Isten csodája, hogy áll még hazánk! Ha nem vernek le bennünket – ha nem semmisítenek meg –, már maga az is csodával határos teljesítmény.” (Napló, 1916. július 22.)

A kötet borítója.

A mostani kötetben is a naplóíró által említett hármasság jelenik meg: az első világháború hatása Magyarországra, szűkebb hazájára, Pécsre és annak lakosságára, s legszűkebb közegére, a közvetlen családjára. Az 1916–1917-es háborús évek katonai és politikai eseményei óriási változásokat hoztak nem csak a frontokon, de a hadviselő országokban, s azok lakosságának a mindennapi életében is. Az első két év megpróbáltatásai egyre fokozódtak az időszakban, hogy majd 1918 végére az ország, a város és a család számára is elérjék a tragikus végkifejletet. Visy László adatgazdag és élvezetes stílusban megírt naplóját olvasva átélői lehetünk ennek a rendkívül küzdelmes, hullámzó állapotú, nagy áldozatkészséget igénylő, s megrázó végkimenetelű folyamatnak.

A könyvbemutató meghívója.

Az 1916-os év a háborús katonai erőfeszítések csúcsidőszaka. Az Osztrák–Magyar Monarchia számára az 1914-es mellett az egyik legnehezebb, már-már a katonai összeomlással járó, drámai háborús év. Ez Visy László naplóbejegyzéseiben is jól érzéklehető. Az év elején még a bizakodás és a büszkeség jellemzi a naplóíró apát, amikor öt fiúgyermekéből már négy katonai szolgálatot teljesített és az ötödik is katonai pályára készült. Bennük a magyarság osztrák–magyar hadseregen belüli növekvő erejét is látta: „Menjenek a magyar fiúk a hadseregbe. Foglalják ott el azon helyet, mely őket a magyarság számaránya, intelligenciája, harcra termettsége stb. révén megilleti.” (Napló, 1916. január 20.)

Frontra induló közös 6-os gyalogezredbeli katonák a pécsi vasúti pályaudvar előtt. Kép a kötetből. A könyvben összesen 166 db fénykép van, amelyek között 52 db, döntően a két Visy fiú, Imre és Béla által készített harctéri fotó található.

Az idő előrehaladtával azonban, amikor már mind a négy fiú kikerült a frontra, 1916 nyarának rendkívül súlyos időszakában (Bruszilov-offenzíva által okozott visszavonulás és óriási veszteségek az orosz fronton, a Görzi-hídfő és a Doberdó-fennsík eleste az olaszon, majd a román hadba lépés) az aggodalom kerekedett felül benne is. Az orosz fronton harcoló fiúkról heteken keresztül semmi hír sem érkezett s eljött az a pillanat, amikor az érzései az álmatlanságig fokozódtak: „Próbáltam olvasni, de nem ment. Egyik óra múlt a másik után. Hajnalodott, majd kivilágosodott, s én még mindig nyitott szemmel gondoltam hazám s gyermekeim sorsára. Istenem, Uram! Mikor múlik el tőlünk e pohár?” (Napló, 1916. június 17.)

Az év végére és 1917-ben időlegesen elmúlt ez a keserű érzés. A kedvező katonai és politikai fejlemények (a románok kiverése, az orosz forradalom és a kezdődő béketárgyalások, majd az olasz front sikerei), a fiúk épségben maradása, életvidámsága, katonai előmenetele, a családi örömök (második unoka születése, gyermekei tanulmányi sikerei), a saját jólétét is veszélyeztető belpolitikai és gazdasági viszonyok ellenére is újra bizakodóvá tették: „Még csak kitartani, s a győzelem ölünkbe hull! Nekünk ki kell a békét csikarnunk, minthogy pedig ehhez csak egy út vezet, a győzelem útja, épp azért nekünk harcolnunk [kell].” (Napló, 1917. december 31.)

Visy Béla géppuskával. Bátyjával, Imrével együtt a cs. és kir. székesfehérvári 69. gyalogezredben szolgált előbb önkéntes tisztjelöltként, majd hadnagyként. 1918. június 16-án hősi halált halt a Piavénál a Montellón. László a 28. vadászzászlóaljnál, míg István tüzérként szolgált.
(Kép a kötetből.)

Az 1916‒1917-es év belpolitikai eseményei, Ferenc József halála, s az új uralkodó trónra lépése, a választójogi küzdelem, majd Tisza István lemondása és a kormánya távozása érthető módon megjelentek a naplóban Visy László kommentárjaival kiegészítve, ahogy ezeknek a naplóíró és családja személyes sorsára gyakorolt hatása is. A távozó miniszterelnök feltétlen híveként 1917. május 29-én benyújtotta lemondását a főispáni tisztségről: „Fontos nap a mai. 333/1917. szám alatt küldtem el lemondásomat Sándor János belügyminiszternek. […] Magánlevélben kértem, hogyha lehetséges, még ez a kormány mentsen fel. Velök jöttem – velök megyek. […] Tiszával jöttem, azzal megyek. Követem akár a számkivetésbe!” (Napló, 1917. május 29.)

1917 augusztusától nyugdíjas lett. A 63 éves életerős, aktív férfinak új munkára volt szüksége. Korábbi ügyvédi, majd hivatali tevékenysége során kialakult széles kapcsolatrendszere révén ez nem okozott számára gondot, 1917. december 6-án nevezik ki a Dunagőzhajózási Társaság pécsi bányaigazgatóságának a jogtanácsosává. Erre anyagi okokból is szüksége volt: „A nagy család, nagy kötelezettségek arra kényszerítenek, hogy szorgalmasan dolgozzam és keressek, mert különben zavarok támadhatnak, s kötelességeimnek nem tudok eleget tenni.” (Napló, 1917. december 6.)

Visy László főispán koronázási belépőjegye.
(Illusztráció a kötetből.)

A nyugdíj melletti bevételre az egyre súlyosbodó gazdasági helyzet miatt is szüksége volt. A naplójából ez a folyamat tisztán kirajzolódik, kezdve a délutáni kávéfogyasztás tilalmának még mosolyogtató bevezetésével, a zsírtalan és hústalan napokon keresztül, a petróleum, benzin és burgonya hiányon át az egyre drámaibb mértéket öltő általános áruhiányig, az amiatt bezáró boltokig, a rekvirálásokig és az 1917-es pécsi sztrájkokig. A fronton harcoló gyermekeik támogatása szintén nehézségekbe ütközött: „Valamikor mindez nem okozott gondot. De bezzeg ma! Más idők járnak. Nincsen liszt. Nincsen töpörtyű, nincsen vaj. Szóval a legjobb szándék mellett sem lehet a fiúkon úgy segíteni, ahogy az ember szeretne.” (Napló, 1917. július 10.)

A Visy család otthon maradt tagjai az ebédlőasztal körül.
(Kép a kötetből.)

A napló betekintést nyújt Pécs háború alatti kulturális és társasági életébe. A naplóírót és családtagjait elkísérhetjük a dalárda előadásaira, szabadelőadásokra, hangversenyekre, műsoros estélyekre, az autogramgyűjtő (!) előadására, amatőr színjátszók és hivatásos színészek színházi előadásaira. Ezek sikeréről, vagy épp sikertelenségéről is értesülhetünk. A naplóíró nem rejti véka alá a véleményét a színházlátogató közönség megváltozásáról sem: „A hirtelen meggazdagodottak éreznek vágyat a művészetek, helyesebben az élvezetek iránt. Hadseregszállítók, hentesek, mészárosok, szóval leginkább olyanok, akik élelmiszerrel kereskednek, s akik a háborút mint conjunkturát használják ki, ömlenek a színházba. Soha, mióta Pécsett színház van, ilyen látogatottságnak az nem örvendett.” (Napló, 1916. november 4.)

A Pécsi Nemzeti Színház egyik plakátja a naplóból.
(Illusztráció kötetből.)

Visy László és családja rendszeresen járt moziba. A mozgókép a naplóírót többször teljesen lenyűgözte, a XX. század felgyorsuló életmódját vélte felfedezni a filmgyártásban. Az uralkodó temetéséről készült felvétel kapcsán írta: „Jellemzi a század gyorsaságát. Csütörtökön, 30-án volt a temetés, és szombaton, december 2-án este már a pécsi Apollóban bemutatták a kiválóan sikerült, s a temetés lefolyásáról hű képet nyújtó felvételeket.” (Napló, 1916. december 3.)

A naplóból egy, a háborús viszonyok és megpróbáltatások közepette összetartó, szeretetteljes, harmonikus család képe rajzolódik ki előttünk, aminek a fenntartásáért a családfő és a felesége mindent megtett. Ennek a már-már idillikus családi életnek a bemutatása a napló legerőteljesebb rétege: „Szebb, harmonikusabb családi életet, mint a mienk, kívánni, álmodni sem lehetne. Szerény eszközökkel boldog s megelégedett lehet az ember. Igaz, szükség, nyomor nem környékezett. Rendezett viszonyok közt éltünk. De miért? Nem mert talán sok volt, hanem mert okosan éltünk. Vágyaink a valóság keretein belül maradtak, s ennek folytán szükség, elégedetlenség, unalom, boldogtalanság sohasem férkőzött közelünkbe.” (Napló, 1916. július 29.) Valószínűleg ez a gondolkodás és az erős családi kötelék segítette a naplóírót és a családját a háború addigi és még előttük álló megpróbáltatásait átvészelni.

A Visy család fiatalabb tagjai és a barátaik egy kirándulás alkalmával. A háttérben lovon Visy Zoltán, a legkisebb fiú.
(Kép a kötetből.)

Visy László tisztában volt az általa írt napló jelentőségével. Tudta, hogy amit ő napi rendszerességgel fáradhatatlanul megörökít, összegyűjt, majd az írása mellé lefűz, az nem csak saját maga, hanem az utódai és az utókor számára is érdekes és fontos kordokumentum: „Háborús naplóm 5 kötetét szépen beköttetem, ez a könyvtár legterjedelmesebb darabja. Érdekessége sem utolsó. Kivált maradékaim bizonyára érdekkel fogják olvasni.” (Napló, 1917. október 15.)

Vértesi Lázár, a kötet szerkesztője mutatta be a naplóírót a könyvbemutatón. A forráskiadás igazi csapatmunka volt, amelyben rajta kívül a levéltár további 15 munkatársa is közreműködött.
(Fotó: MNL BVL)

A Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Vármegyei Levéltára munkatársai szakértelmének és kitartó munkájának köszönhető, hogy a naplóíró „maradékai” mellett 110 év elteltével azt mi is „érdekkel” olvashatjuk, s a mi könyvtárunk újabb darabja is lehet. Az 1916‒1917-es évek naplóit tartalmazó III. kötetben is egy szakmailag kiválóan előkészített, különleges forrásművet, s emellett egy érdekes és izgalmas olvasmányt tarthat a kezében a Kedves Olvasó, amit szeretettel ajánlok a figyelmébe!

Várjuk az 1918-as évet!

Pintér Tamás a könyvbemutatón. A háttérben a kötet rendkívül gazdag, naplóból származó képanyaga futott.
(Fotó: MNL BVL)

A kötet beszerzésével kapcsolatban itt lehet érdeklődni: metaegyesulet2018 kukac gmail.com