Roób József kohómérnök emlékei a Nagy Háborúból – 31. rész

1918. április végén a nyugat felé utazó hadifogoly-szerelvény eléri a befagyott Bajkál-tavat. Roób Józsefet felvillanyozza az utazás, érdeklődéssel jegyzi fel a vonatból látottakat, állomásokat. Néha hosszabb időn át vesztegelnek ugyan, de viszonylag jól haladnak nyugat felé úgy, hogy az őket őrző személyzetet ők fizetik. Beelőzik a korábbi hadifogolyvonatokat, kérdés, hogy meddig juthatnak el írásbeli engedély nélkül? Több kelet felé tartó, cseh légiósokat szállító szerelvénnyel is találkoznak, s néhol a vörösgárdisták zaklatják őket. Szerencsés haladásuk láttán ismét felerősödik a hazakerülés reménye….

Ápr. 26. Hajnali egy órakor Misovaja állomáson felköltöttek, hogy menjünk étkezni. Itt is rendelve volt ugyanis ebéd (leves hússal és tatárka), sokan el is mentek enni, én nem mentem, hanem inkább aludtam. Innen kezdve azután a Bajkál tó partjain mentünk. A tó maga még teljesen be van fagyva és egy végtelen hómezőt képez, miután azonban a partvidék öblös bemélyedéseket alkot, nem látni nagyon messze, hanem csak mintegy újabb és újabb tavak sorozatát egymásután. Szánok közlekednek a tavon. A vasúti vonal másik oldalán meredek lejtőjű hegyes hegyek sorakoznak egymásután, ezek szintén hóval vannak még borítva. Nagyon szép képet nyújtanak. Később sziklás hegyekké változnak át e hegyek sok alagúttal (kb. 50). A vasúti kocsi ablakából alig látni a tetejüket. Úgy a hóval borított, mint a sziklás hegyláncok igazi festői képet nyújtanak. Egy órakor Bajkál állomáson voltunk és elbúcsúztunk a tótól. 3 óra tájban Irkutzkba értünk. Innen 5 óra tájban az Innokensztkaja nevű külállomásra vittek, ahol meg kitoltak egy egész külső vágányra, ahol a Krasznoja-Recskaiakkal találkoztunk, kik előző nap értek ide és akiket ma már meg is motoztak a vörös gárda azon katonái, kik tőlünk léptek át hozzájuk s kik most a legveszedelmesebb ellenfeleink. Főleg jegyzőkönyveket kerestek és ezüstpénzt. A törzstiszteket és legénységet visszatartották. A többiek Kainszkba irányíttattak.

 Innokensztkaja állomás 1920-ban, északnyugat felől. „Rémítően piszkos, bűzös, elhanyagolt pályaudvar. Vigyázni kell, hová lép az ember. Itt találtunk egy cseh transzportot, mely a kipjatokat lefoglalta s itt voltak még a krasznoríecskaiak is. […] A bennünket idáig kisérő convoyok fejenkint és naponkint 8 rubelt kaptak tőlünk. Itt irkutzkí vörös gárdisták váltják fel őket. Ezek már 11 rubelt követelnek. Szóval az üzlet – üzlet.” – jegyezte fel a szerelvényen utazó Laky Imre.
(Forrás: https://pastvu.com/p/1946042, https://volkov.irkutsk.ru/posts/chiem-zapomnilis-chiekhoslovatskiie-liegioniery-v-zakhvachiennom-imi-irkutskie-1918-1920-ghgh/ )

Ápr. 27. Az éjjelt itt töltöttük az állomáson, sőt egész nap itt állottunk. Nem történt semmi különös, még nem is motoztak bennünket, délben ebédet kaptunk (leves hússal és tatárka) fürödni is lehetett. Este 9 órakor elindultunk. Itt is találkoztunk 1 cseh szállítmánnyal. Állitólag Kainszk-Ien-be megyünk, ahol állítólag 8-10 napig maradunk.

Ápr. 28. Dél előtt ½ 11 órakor Zima állomásra értünk. Iszonyú szél, fázunk és didergünk, még mozdulni sincs kedvem. Itt ebéd. (leves hússal és tatárka) Találkozás 1 cseh szállítmánnyal. Kb. 2. óra hosszat állottunk itt. Dombos vidék.

Ápr. 29. Dél tájban Idischet állomáson hosszabb ideig tartózkodtunk és ebédeltünk (leves hússal és tatárka). Este 8 órakor Ilanszkaja állomásra értünk, ahol megint 1 cseh szállítmánnyal találkoztunk. Este 9 óra tájban érkeztünk Kainszke-Ien.-be. Miután az eddigi értesülésünk szerint itt ki kellett volna szállanunk, kíváncsian vártuk az itteni híreket annál is inkább, mivel a vasutasoktól máris azt hallottuk, hogy nekik az a parancsuk van, hogy tovább vigyenek bennünket. A Chabarovszkból elindított első szállítmány, a németek itt ki lettek tényleg szállítva, a második szállítmány pedig itt volt még az állomáson a vasúti kocsikban. Ez utóbbiakat nem akarta már a város befogadni, azért várják már egész nap továbbszállíttatásukat, miután azonban nem volt gépük, megelőztük őket és most mi megyünk előttük. Hogy hová és meddig sikerül eljutnunk, arról persze egyelőre még fogalmunk sincs. Egyelőre azt látjuk, hogy már 2 helyen el voltunk készülve arra, hogy kiszállítsanak bennünket és még mindkét helyen sikerült tovább jutnunk. Úgy látszik, hogy fő a szerencsés véletlen. 1 cseh szállítmánnyal itt is találkoztunk. Azon kívül látni ágyukkal felszerelt szállítmányokat is, melyek állítólag Szemenov orosz tábornok ellen mennek, ki Mandzsuria felől támad egy sereggel Szibéria ellen. Minden esetre jó most már itt lenni és mind nyereség, amit sikerül előre tennünk, tehát csak előre.

Ápr. 30. Reggel Klinkvenszkaja állomáson voltunk. Különben megyünk lassan előre anélkül, hogy tulajdonképen tudnók, hová is megyünk egyelőre. Némi remény él azonban mindnyájunkban az iránt, hogy hátha sikerül kiszállás nélkül elérnünk országunk határát. Délben Krasznojarszkban ebédeltünk (leves hússal). A város a Jeniszeiszk mellett terül el. Az egyik oldalon hegyek, a másikon a város és távol a tábor.

 Krasznojarszk 1910-ben. Kilátás a Karaulnaja-hegyről, háttérben a Jenyiszej folyó, 1910.
(Forrás: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Krasnoyarsk1911.jpg)

Itt is találkoztunk 1 cseh szállítmánnyal. Itt azt az értesítést kaptuk, hogy ők Novo-Nikolajefszkig továbbítanak és Troczkijtól az a parancs adatott volna ki, hogy minden hadifogoly szállítmány nyugatra továbbítandó. Kezdünk reménykedni az iránt, hogy egyenesen haza sikerül jutnunk. Távozáskor magyar hadifogoly cigányok hegedültek, itt vannak elhelyezve.

 A Vojennij Gorodok 1913-ban. A 19. század végén a város több mint 100 hektárt adományozott a hadseregnek, az itt megépült „városka” kiképzőbázisává vált. Számtalan ezredet, zászlóaljat és hadosztályt állítottak itt fel különböző hadseregek, frontok és háborúk számára. Itt alakult meg a 31. szibériai gyalogezred, amely később az első világháborúba vonult, és helyette német, osztrák, olasz, magyar és török hadifoglyokat kezdtek ide küldeni. 1915–16-ban 13000 hadifogoly élt itt.
(Forrás: https://www.kraskompas.ru/nash-gorod/istoriya/interesnye-fakty/item/1320-voennyj-gorodok.html#prettyPhoto[gallerydd44623700]/0/ )

Május 1. Reggel Bogotol, délben Marniszk állomáson voltunk. Ez utóbbi helyen értük el utunk felét. 1 cseh szállítmánnyal itt is találkoztunk. Azonkívül hadifoglyainkkal is, akiket 2-3 hét előtt hoztak ide Moszkva vidékéről, érthetetlen dolgok. Este hosszabb ideig Taiga állomáson voltunk, nagy vásár illetve eladás. Itt is 1 cseh szállítmánnyal találkoztunk. Ebéd ma nem volt.

Máj. 2. Délben Novo-Nikolajefszkbe értünk. Ebéd volt és pedig káposztaleves hússal és köleskása. Nagy eladás. Egy szomszédos kocsiban sok menekült család utazik. Egy vonat egyik kocsijában egy holttest fekszik szalmán, csak ing, gatya és harisnya van rajta, nyakán kötél és kezei is meg vannak kötözve; valószínűleg egyike a mi tisztjeinknek, mert a fehérneműje európai. Nagyon szép meleg idő van, sőt már kissé kellemetlen is a meleg. 1 cseh szállítmány katonai zenekara játszik a közelben. A vasúti állomás parancsnokság már a délután folyamán akart továbbítani és mozdonyt is adott e célra, de az itteni katonai parancsnokság nem akart tovább engedni és ezért később a mozdonyt is elvitték. Igazán csak a szerencsés véletlen folytán juthatunk tovább, mindenütt nagy nehézségekkel kell megküzdenünk. Már eddig is oly eredményt értünk el, aminőre nem is számítottunk az itteni körülmények ismerete mellett. Mikor e sorokat írtam, reméltem, hogy nemsokára elindulhatunk. Sajnos azonban, ez nem volt lehetséges. A katonai parancsnokság minden áron vissza akar küldeni Irkutzkba, miután nincs írott menetlevelünk, amennyiben a velünk küldött orosz katonai kiséret is csak szóbeli parancsot kapott Irkutzkban arra nézve, hogy Omszkba vigyenek bennünket. Egyelőre sikerült azt elérnünk, hogy nem visznek talán vissza Irkutzkba, hová sürgönyöztek az iránt, vajon nem-e megvásárolt katonai kísérettel önként szöktünk-e meg onnan. Most tehát várjuk a választ e sürgönyre.

Máj. 3. Reggel 5-6 óra tájban, mikor még mindnyájan feküdtünk, a nemzetközi vörös gárda nehány tagja lépett a kocsinkba és magyarul fölszólítottak bennünket arra, hogy szedjük le a tiszti jelvényeket (csillagot, sapkarózsát) és aki nem tette ezt sietve önként, ott ők maguk tépték le azokat, sőt a nemzeti színű kokárdát is letépték és lábbal tiporták. Voltak ezek között természetesen más nemzetiségbeliek, de hát bennünket mégis csak a magyarok érdekeltek elsősorban és ilyenek is vannak, sajnos, közöttük jócskán. Egyesek fegyverrel voltak fölszerelve, azt mondják, hogy ezek szintén csak átutazóban vannak itten és később el is mentek, de itt is van közülük elég. Egy legényünk, névszerint Fábián állítólag szintén beállott ma közéjük. Tisztjeink között állítólag sok a magyar zsidó (Ligeti, Garai stb.). Az egész állomáson hullámzik az embertömeg – érdekes és szomorú kép. Nehány vonatban rongyos, piszkos csőcselék-népség gyermekekkel (sok család), orosz vörös gárdisták, nemzetközi vörös gárdisták, hazaáruló csehek és a mieink. A mi szállítmányunkból ma reggel két hadapród átlépett a csehekhez, ezek is magyarok és pedig felvidéki tótok, név szerint Hribányek és Rómán.

Dél előtt 9 óra tájban megérkeztek a Krasznoja recskai szállítmány is, itt azonban ők voltak a szerencsésebbek, mert nekik voltak írásaik és ennélfogva 11 óra tájban már továbbították is őket Omszkba. Hogy velünk mi lesz, azt még most d. u. 2 órakor sem tudjuk. Ebédet ma nem adtak és most itt akarnak kiszállítani bennünket. Mondhatom, az itt látottak után nem kívánkozom itt maradni. Azt mondják ugyan, hogy Omszkban még komiszabb, lehet, de én mégis bízom az ott levő svédek és dánok hathatósabb támogatásában, mint itt, hol állítólag csaknem minden éjjel 2-3 hullát szednek össze a városban, akik természetesen mind hadifoglyok. Ezek az igazi ázsiai állapotok. Ki tudja, hogy tudunk még e zűr-zavaron átvergődni, haza, édeseinkhez. Nem célszerű itt még a vonattól sem messze elmenni, mert a biztonsági közérzet a tömegben mégis nagyobb, mintha egyedül van az ember. Még a félreeső helyre is többesben igyekszünk menni.

A vörös hadsereg komitéjéhez elküldött 2 kiküldöttünk 4 óra tájban azzal az örvendetes hírrel jött vissza, hogy sikerült keresztülvinni, hogy mégis elszállítsanak bennünket Omszkba. 5 óra tájban azután tényleg el is indítottak bennünket. Általános örömmel hagytuk el e kellemetlen helyet, noha igazán nem tudjuk, mit hoz még a jövő, de reméljük a legjobbat. Az Obon már hajók közlekednek, ez az első folyó, mely már nem volt befagyva.

 „Az októberi forradalom – híd a fényes jövő felé.” Ismeretlen művész plakátja 1920-ból. A polgárháború idején a felvilágosító munka eszközévé váltak az ún. agitációs vonatok, amelyeket mozgó propagandaeszközként használtak, mialatt a csapatmozgásokhoz, hadifogoly-szállításhoz gyakran nem volt elég vasúti kapacitás.
(Forrás: https://www.reddit.com/r/ussr/comments/1s7nohd/soviet_poster_the_october_revolution_a_bridge_to/ )

Máj. 4. Reggel 8 órakor Kainszk-Tomszki-ban (Barabinszk más néven) ebédeltünk (leves marhahússal.) 1 cseh szállítmánnyal itt is találkoztunk. Jó fekete föld. Itt ott még tavalyi termés is látható, néhol lekaszálva, máshol meg keresztekben (sőt talán még lábon is). Emellett úgy veszem észre, hogy most még aránylag kevés földet művelnek meg, vagyis kevés van még csak fölszántva most, mikor itt már hó sincs. Este 11 óra tájban érkeztünk Omszkba kíváncsian várva, hogy mit hoz itt a jövő. Éjfél után levest adtak hússal, én nem ettem.

Máj. 5. Hajnalban arra ébredtem, hogy megy a vonatunk, hogy és miként történt a tovább szállíttatásunk, még nem tudom, egyelőre csak annyit hallottam, hogy innen is menetlevél nélkül küldtek tovább a jó szerencsére bízva bennünket. Reggel egy állomáson egy kocsit lekapcsoltak, mert melegen futott, a benne levőket el kellett máshol helyezni, mi meglehetős nagy nehézségekkel ment végbe. Délben Isin-kul-ban voltunk. Este felé elkezdett havazni és egész fehér lett a táj. Itt láttam először több nyulat, némelyek még fehérek, mások már szürkék.

 Iszil-Kul vasútállomása fából készült, a 19. század végén az egész Transzszibériai vasútvonal mentén elterjedt típusterv alapján. Az épület tartalmazott egy utasvárót, jegypénztárat, valamint gyakran a vasútállomás-főnök lakását és irodáját is.
(Forrás: http://znamya-isilkul.ru:5000/site/images/Archive/2015/31/%D0%92%D0%BE%D0%BA%D0%B7%D0%B0%D0%BB-30%D0%B5_1.jpg)

Este 7 órakor Petropavlofszkba értünk. Orosz húsvét vasárnap lévén nem igen lehet vásárolni. Itt 2-3 cseh szállítmány volt.

Máj. 6. Kellemetlen hideg szél van. Dél tájban Kurgan állomáson voltunk, hol ismét kaptunk levest hússal. Egyébként pedig nagy bevásárlás volt itt úgy a köz részére, mint egyesek által. Most már annyira fel vagyunk szerelve élelemmel, hogy már hazáig is elég. Kapós volt főleg a perec, sajt, vaj, kolbász, disznóhús és a kenyér, mely utóbbiból még az itt levő cseh szállítmánytól is átvettünk 100 pudot. Itt is volt 3 cseh szállítmány.

 Kurgan, az állomás épülete egy képeslapon. Jelentősebb csomópont lévén már az 1890-es években is egy nagyobb, kőből és téglából készült állomásépülettel rendelkezett, amelyet 1896-ban adtak át a forgalomnak.
(Forrás: https://pishutebe.ru/card/356620/ )

Megint el fog mindnyájunkat a bizonytalanság, mert közeledünk újból egy csomópont felé, nevezetesen Cseljabinszk felé. Hogy lesz, mint lesz, átjutunk-e itt is, kérdezgetjük egymástól. Az orosz kísérő katonákat fizetjük. Személyenkint 5 rubelt adunk nekik és ők hajlandók ezért akár haza is elkísérni. Úgy hallom, hogy Krasznojarszkban kaptuk őket, de csak rövidebb távolságra, miután azonban máshol nem adtak újakat, megtartjuk őket és most tulajdonkép mi visszük őket magunkkal. Azon kívül invalidusoknak is adjuk ki már magunkat, ha a szükség úgy kívánja, sőt az oroszok is invalidus szállítmánynak neveznek bennünket. Erről az útról eszembe jut az, amit valahol arról hallottam, hogy Oroszországban egész vonatokat is ellopnak. Ezek után ez is lehetséges.