Írások dr. Walter Géza harctéri naplójából ‒ 3. rész

Dr. Walter Géza a budapesti 1-es honvédek között átélt harcéri élményeiről részletes beszámolót írt, amelyben több Doberdó-fennsíkon, a Monte San Michelén játszódó érdekes történetet is megörökített. Az egyik ilyen a vakmerőségéről híres Nyíri őrmesterről szól, aki Bárczy István, Budapest polgármestere látogatásakor sem hazudtolta meg önmagát…

Húsz hónapos rajvonalbeli katona volt Nádasdy [Sándor] őrmester, kemény harcokat állott ki, soha semmi baja nem történt. Értesítés jött a pótzászlóaljtól, hogy a harcteret még nem szagolt lógós őrmestereket mind kizavarják a harctérre és helyettük érdemes, régi harcosokat kérnek. Nádasdyt ajánlottam húsz havi harctéri szolgálatával és három kitüntetésével. Meg is ígérte Wanka [Károly] százados Nádasdynak, hogy mihelyst a dandártartalékról hosszabb pihenőre megyünk, azonnal mehet Budapestre a pótzászlóaljhoz.

Leírhatatlan volt Nádasdy őrmester öröme. Húsz hónap után végre hazamehet és pedig végleg, mert ő ugyan többé nem jön ki a harctérre, csak egyszer kerüljön haza, ő már befejezte a háborút.

Nyugodtan éltünk a dandártartalékban, Cotici mögött, nem zavart minket a világon senki és semmi, nyugodt volt a front, nem bántották a mögöttes terepet sem.

És történik 1916. április hó 21-én a következő:

Újoncokat kapunk és Nádasdy veszi őket kiképzés alá. Észrevesz egy bedöglött, vagyis ránk kilőtt, de fel nem robbant tizenötös olasz gránátot, nosza, összegyűjti az újoncokat és magyarázza nekik a gránát szerkezetét. Hogy előadását szemléltetővé tegye, bontogatni kezdi a gránát begyújtóját. Rozsdás volt a cünder, nem mozognak a csavarok, mire Nádasdy kalapácsot vesz elő és nagyot vág vele a gránátra. Abban a pillanatban irtózatos robbanás, az emberek eltűnnek és csak véres cafatok zuhannak vissza a magasból. Csak névsorolvasás után tudtuk megállapítani, hogy kik pusztultak el. Aki nevének felolvasásakor nem jelentkezett, az az áldozatok között volt. Hét újonc pusztult el és Nádasdy őrmester, akinek alaktalan tömegét csak hosszú hajáról ismertük fel.

Szegény Nádasdy! Húsz hónapi harcok után egy ostoba véletlen megöli. És másnap már mehetett volna haza. Igaza volt, ő befejezte a háborút.

Ebből a szomorú alkalomból került az én századomhoz Nádasdy helyére Nyíri őrmester. Alacsony, fekete, mokány kis magyar, valahonnan a Nyírségből. Hosszú, szúrós bajusza mindig tűhegyesre kikenve harcias külsőt kölcsönzött a kis embernek. Emberben annyi rettenthetetlen bátorságot nem láttam, mint Nyíri őrmesterben. Fumigálta a háborút, nevette a pergőtüzet és mindig jókedvű volt, örökösen járőrben mászkált. Bejelentés, parancs nélkül. Néha egyes egyedül. Egyszerre csak eltűnt, három-négy napig nem jelentkezett és már szökési tényvázlat készítésére gondoltam, amikor harmadmagával beállt hozzám. A két társa talján volt. Egymaga emelte ki őket az ellenséges állásból. Hogy csinálta ezt az ördöngős emberke, nem tudtuk megérteni. Egyik kitüntetési javaslat a másik után ment fel róla. Csak nevetett. Azt mondta: Ez semmi! Tud ő ennél különbet is.

 A Monte San Michele gerincén húzódó állások a 6. isonzói csata kezdetén, 1916. augusztus 6-án.
(Forrás: Pintér Tamás ‒ Rózsafi János ‒ Stencinger Norbert: Magyar ezredek a Doberdó-fennsík védelmében. Bp., 2017. 169. o.)

Hát tudott, de annak majdnem én adtam meg az árát.

A Monte San Michelén voltunk védőállásban 1916 augusztus hó elején és vártuk a szörnyű véget. Monté San Michele sorsa meg volt pecsételve. A több, mint egy év óta tartó pergőtüzes ostromokban megroppant Monte San Michele, szivacsszerűen keresztül-kasul volt lőve, aknázva, bombázva. Állásainkat nap-nap után porrá lőtte a nehéz olasz tüzérség, éjjelenkint az utászok alig tudták úgy, ahogy rendbehozni. És megfigyeltük, hogy újabb és újabb olasz csapatok érkeznek a velünk szemben lévő állásokba. Támadni fog a talján és akkor Monte San Michele elvész. Nem tudjuk tovább tartani csekély erőnkkel. Az oláh hitszegés akkor már nyilvánvalóvá vált és Erdélybe kellettek csapatok.

A tüzérségi tűz mellett kézigránátharcot zúdított ránk az olasz. Ha csak megmoccantunk az állásban, már százával potyogtak a kézigránátok a 30-40 lépésnyi olasz rajvonalról. Leginkább a tojás kézigránátot hajigálta az olasz. Lúdtojás nagyságú és alakú sakktáblaszerűen rovátkolt öntött vasdarab, a belseje ekrazittal megtöltve. Egyik végén kis propeller-készülék, a begyújtó. A propeller kereket kellett csavarni és elhajítani meg gránátot. A propeller pár pillanatig csavargott, míg begyújtotta a tövében levő puskaport, amely azután felrobbantotta a gránátot, amely irtó erővel szakadt annyi felé, ahány rovátka volt rajta. Veszedelmes szerszám, a szerteszét repülő vasszilánkok sok embert megöltek vagy súlyosan megsebesítettek.

Akárhányszor megtörtént, hogy az állásunkba bedobott tojásgránát nem robbant azonnal, hanem a motolla még forgott egy-két másodpillanatig és csak azután következett be a robbanás.

Nyíri őrmesternek az volt egyik a pokoli kedvtelése, hogy odaugrott sistergő, forgó halálmadárhoz, felkapta és villámgyorsan visszadobta az olasz állásba, hogy ott robbanjon fel. Megtette azt is, hogy a forgó motorját egy rántással kitépte a gránátból és így a gránátot ártalmatlanná tette.

 Talán a francia Thevenot féle kézigránát valamelyik olasz verziójáról lehet szó
(Forrás: Italienische Hand- und Gewehrgranaten)

Haragudtam ezért az ostoba vakmerőségéért, hiszen minden pillanatban az életét tette fel a játékra.

Augusztus 4-én avizálták, hogy Bárczy István, Budapest polgármestere eljött meglátogatni a budapesti egyes honvédeket a rajvonalba. Szigorú parancsot kaptam, hogy reggel 7 órakor, amikor még tűzszünet van, maradjunk a legnagyobb csendben, ne provokáljuk az olasz kézigránát harcot, nehogy a polgármestert baj érje.

Századomban a legnagyobb csend és én megyek a vendégek elé. Jön Bárczy István Lukasich tábornokkal és Reviczky ezredessel. Csendben jelentkezem és halkan megindulunk a lövészárokban. Legelői Bárczy polgármester.

Hirtelen előugrik Nyíri őrmester és egy Lakos-féle magyar kézigránátot hajít be a szemközti olasz állásba. Hatalmas robbanás odaát, abban a pillanatban egyik tojásgránát a másik után vágódik a mi rajvonalunkba a halálra vált Bárczy és kísérete elé.

Egy tojásgránát ott járja halálos táncát pár lépésnyire Bárczy polgármester előtt! Mindannyian megkövültünk a rémülettől.

Most ugrik egyet Nyíri őrmester, felkapja a gránátot, villámgyorsan kitépi a begyújtó motorját és azt így ártalmatlanná tett, de még forró és füstölgő istennyilát egy kecses mozdulattal Bárczy orra alá tartja és így szól:

— Polgármester úr! Ezt Nyíri őrmester küldi emlékbe a pestieknek! Vigye haza!

 Középen Bárczy István polgármester, balra tőle Reviczky László alezredes, az 1. honvéd gyalogezred parancsnoka
(Forrás: Kajon Árpád gyűjteménye)

Bárczy polgármester és kísérete szó nélkül megfordulnak és halálsápadtan lemennek a rajvonalból.

Még aznap zászlóaljkihallgatásra, onnan ezredkihallgatásra rendeltek Nyiri őrmesterrel együtt. Alig tudtam igazolni magamat, majdnem lecsuktak.

Rá két napra, 1916. augusztus hó 6-án, elesett Monte San Michele.