110 évvel ezelőtt, 1916. május 15-én nagyszabású osztrák–magyar támadás indult az isonzói front tehermentesítésére. A hadművelet irányítását elsősorban a frissen kinevezett hadtestparancsnokra, Károly trónörökös altábornagyra bízták. A siker esélyét növelte, hogy rendelkezésére álltak a Monarchia hegyi hadviselésre talán legalkalmasabb alakulatai, a császárvadászok. A tiroli egységeket a háború előtt és alatt rendszerint a Monarchia legkiválóbb katonai vezetőire bízták; így Conrad von Hötzendorf tábornagy, Kövess Hermann tábornagy és Ignaz Verdross gyalogsági tábornok is szolgált a csapatok élén. Írásomban a vadászok és a későbbi IV. Károly kapcsolatát, valamint az uralkodónak a Kövess és Verdross tábornokokkal folytatott, háború utáni levelezését kívánom röviden bemutatni.

A Habsburgok uralkodásuk alatt mindig is különös kötődést mutattak Tirollal szemben, mely a dinasztia számára az egyik leghűségesebb, stratégiailag legfontosabb és legszimbolikusabb tartománya volt. Lakossága hagyományosan katolikus, konzervatív és dinasztiahű, így Bécs szemében megbízhatóbbnak számított, mint számos nemzetiségi, feszültségekkel terhelt régiója a Birodalomnak. A tiroliak híresek voltak lövésztudásukról, hegyi terepen való mozgáskészségükről, fegyelmezettségükről és magas harci moráljukról. Emiatt a tiroli alakulatok – különösen a Kaiserjäger (császárvadász) és a Landesschützen (hegyivadász) csapatok – a Monarchia elit alakulatai közé tartoztak. A hegyvidéki hadviselésben igazán értékesnek számítottak, amit az első világháború olasz frontján is bizonyítottak; az alakulatokat pedig legtöbbször helyi kötődésű, kiválóan képzett tisztek irányították. Közéjük tartozott Ignaz Verdross gyalogsági tábornok is, az egyetlen tábornoki rangú katonai személy, aki a trónfosztást követően bárói címet kapott IV. Károlytól, 1921. január 21-én; valamint Kövess Hermann tábornagy, aki bár szász származású volt, de ő is ezer szállal kötődött Tirolhoz és a dinasztiához. A háború előtt tiroli hadosztályt parancsnokolt, majd főfelügyelőként Tirol védelmi rendszerének a kiépítését vezette.

Ignaz Verdross 1851. december 16-án született Tirolban, Mals településén. Katonai pályafutása jól példázza a késő dualizmuskori Osztrák–Magyar Monarchia tisztikarának klasszikus karrierútját. 1871-ben, húszéves korában alkalmasnak minősítették katonai szolgálatra, és vadászként a tiroli 1. császárvadász ezredhez osztották be. Elöljárói hamar felismerték képességeit és előmeneteli lehetőségeit, ezért támogatásukkal 1873-ban felvételt nyert az innsbrucki gyalogsági hadapródiskolába.

Tanulmányait követően 1876-ban hadnaggyá nevezték ki, majd hosszabb szolgálati idő után 1890-ben – ekkor 39 éves – I. osztályú századossá léptették elő. Pályája fokozatos, szabályos katonai előmenetelt mutatott, amely a Monarchia hivatásos tisztjeire jellemző volt.

Első jelentősebb csapatparancsnoki beosztását 1908-ban kapta meg, amikor a 3. tiroli vadászezred élére nevezték ki. Nem sokkal a világháború előtt, 1911-ben érte el a tábornoki rangot: vezérőrnagy lett, és ekkor már a császári és királyi 14. hegyidandár parancsnokaként szolgált Cattaróban (ma Kotor). Ugyanebben az évben nemei címet kapott Drossberg előnévvel.

Ignaz von Verdross (Forrás: Wikimedia Commmons)

1913-ban nyugállományba helyezték, ám az első világháború kitörése után ismét aktiválták. A háború éveiben további előléptetésekben részesült: 1915. november 1-jén altábornaggyá, majd 1918. május 1-jén gyalogsági tábornokká nevezték ki. Előbb az Észak-Tirol csoport parancsnoka volt a cs. és kir. katonai parancsnokságon, később a 180. gyalogdandárt vezette Trentino térségében. Hírnevét Monte Pasubio védelme hozta meg 1916 augusztusában. 1918. január 29-én Hugo Martiny von Malastów vezérezredest váltva átvette a császári és királyi XIV. hadtest parancsnokságát. A sors fintora, hogy 1918. november 3-án mindketten olasz hadifogságba estek. Verdross kinevezésének időszakában a hadtesthez a 159. gyalogdandár és a 3. és 8. gyaloghadosztály tartozott, előbbi hadosztály a tábori vadászzálóaljak és területileg illetékes gyalogezredeket, míg utóbbi a császárvadász ezredeket fogta össze. Ez a kinevezés pályafutásának csúcspontját jelentette.

Kövess Hermann 1854. március 30-án született Temesvár városában. Már fiatal korában a katonai pályát választotta, ezért 1865-ben, tizenegy évesen a hainburgi hadapródiskolába került. Különösen érdeklődött a műszaki tárgyak iránt, így tanulmányait a bécsi Műszaki Katonai Akadémián folytatta, ahol 1872-ben végzett. Ezt követően hadnagyi rangban a császári és királyi 2. műszaki ezredhez osztották be.

Tehetséges tisztként több vezérkari beosztást is kapott: szolgált gyaloghadosztálynál, lovasdandárnál, a Főhadparancsnokságon, valamint a Vezérkar hadműveleti irodájában is. Ugyanakkor a vezérkari tiszti vizsgát nem sikerült abszolválnia, ezért visszakerült csapatszolgálatba. 1898-ig zászlóaljparancsnokként és törzstisztként szolgált, míg nem a császári és királyi 23. gyalogezred parancsnoka lett. 1890-ben őrnaggyá, 1896-ban ezredessé léptették elő. Tirollal 1902-ben kerül kapcsolatba, ugyanis ekkortól szolgál az innsbrucki 15. gyalogdandár, valamint a hadtest tisztiskolájának parancsnoki beosztásában. E korszakban vezérőrnagyi, majd altábornagyi rangot éri el. 1906 és 1910 között a 8. gyaloghadosztály parancsnokaként működött Innsbruck és Bozen térségében, vagyis a császárvadászoknál, majd Tirol erődítéseinek főfelügyelőjévé nevezték ki. Kiváló képességeit bizonyítja, hogy 1906-ban ebben a posztban éppen azt – az ekkor még altábornagy – Conrad von Hötzendorfot váltotta, aki innen került az osztrák-magyar fegyveres erők vezérkari főnöki beosztásába. Kövess katonai pályafutása csúcspontját az első világháború végén érte el: 1918-ban tábornagyi rangban a Monarchia haderejének utolsó főparancsnoka lett.

Kövess Hermann tábornagy, a Monarchia hadseregének utolsó főparancsnoka. (Forrás: Wikimedia Commmons)

IV. Károly tisztjei körében a Mária Terézia Katonai Rend átadásakor, 1917. augusztus 17-én a Wartholz kastély előtt Reichenauban. Az uralkodó bal válla fölött Kövess Hermann tábornagy. (Forrás: HOAL-I-5.)

A tiroli vadászokat különleges presztízs övezte. Az első ilyen jellegű ezredet 1816-ban hozták létre Ferenc Császár tiroli vadászezred néven összesen 16 zászlóaljból. 1895-ben ezekből a zászlóaljakból 1-4. terjedő számozással különálló vadászezredeket állítottak fel és magasabb beosztásban a trienti 121. és a roveretói 96. gyalogdandár kötelékébe helyezték. Az 1895-ös átszervezést követően e csapatok „tulajdonosa” továbbra is az uralkodó maradt, s ezért viselték a „Kaiser” előnevet is. Ferenc József halála után ez a jog az új császárra szállt; 1916. december 9-én a császárvadászok hadosztálya Károlytól megkapta a Kaiserjäger Divison név használatát is. Hasonló ezredtulajdonosi tisztséget töltött be trónörökösként Károly is a győri császári és királyi 19. gyalogezrednél, míg fia, Ottó főherceg a laibachi császári és királyi 17. gyalogezred névleges tulajdonosa volt. Ez a rendszer egyszerre szolgálta a dinasztikus kötődés erősítését és az egyes alakulatok rangjának emelését. Már a háború előtt is léteztek azok a hadosztályok, amelyek a vadászokat tömörítette magasabb szinten. Az Edelweiss hadosztály vagy más néven a linzi cs. és kir. 3. gyaloghadosztály az innsbrucki 5. gyalogdandárból és a salzburgi 5. gyalogdandárból tevődött össze. A magyar hadtörténelem oly kiemelkedő összecsapásaiban is részt vett, mint például a limanovai csata.

Ferenc József a tiroli lövészezred egyenruhájában. (Forrás: Wikimedia Commmons)

IV. Károly látogatása a fronton, Trentóban. (Forrás: Wikimedia Commons)

1914. június 28-át, Ferenc Ferdinánd főherceg halálát követően Károly lépett elő a Monarchia trónörökösösévé, így felkészítése részeként a rangjából fakadó magasabb katonai tisztségeihez magasabb beosztás is dukált. Biztosra akartak menni, hogy parancsnoklása nemcsak megfelelő, de sikeressé is válhat, így nem véletlenül választották ki számára a XX. hadtestet, a hadsereg egyik elit részét. (Ennek későbbi neve XIV. hadtestre módosult; de Edelweiss-hadtestnek is nevezik az irodalomban – ez a megnevezés szintén 1916. december 9-től volt érvényben). Meg kell jegyeznünk, hogy a XX. hadtest a háború előtt nem létezett, annak felállítása 1916 márciusához köthető. Károly trónörökös altábornagyi rangban volt a parancsnoka az év júliusáig. Kinevezését követőn fontos feladatot kapott, ugyanis az isonzói frontot tehermentesíteni kellett. Az 1916. május 15-én kezdődő dél-tiroli offenzíva (májusi offenzíva) során Károly vadászai az első hullámban voltak elhelyezve, melynek feladata a Hét Község fennsík elfoglalása volt. Támadásuk során elérték a Monarchia határát, majd elfoglalták Asiago és Arsiero kisvárosokat; június 15-én azonban a támadó hadmozdulatokat a keleten kibontakozó Bruszilov-offenzíva következtében be kellett szüntetni. A trónra kerülése után nem sokkal Károly megkapta a Katonai Mária Terézia Rend nagykeresztjét, 1917. január 17-én. A hadtestet 1917 januárjában átszervezték és a délnyugati arcvonalon a 11. hadsereg kötelékében új hadrendi számmal (XIV.) alkalmazták tovább.

Károly a háborút követően száműzetésében is kapcsolatban maradt Ignaz Verdrossal gyalogsági tábornokkal és Köves Hermann tábornaggyal, sőt annak fiával, Kövess Géza volt cs. és kir. főhadnaggyal, nehéztüzérrel is. Utóbbival, aki később a bécsi Hadtörténeti Múzeum igazgatója is lett, az uralkodó fia, Ottó is aktív levelezést folytatott 1928–1953 között.

Károly portréja az 1918-as innsbrucki császárvadász kiállításon. (Forrás: jqadams.art)

IV. Károly fia, Ottó trónörökös a laibachi ezredtulajdonosi egyenruhában, 1931-ben. (Forrás: HOAL-I-5.)

A császár Verdrossal 1919 szeptembere és 1921 augusztusa között levelezett. A fennmaradt dokumentumok szerint először Károly kereste meg Verdrosst, amikor 1919. szeptember 1-én értesült arról, hogy a gyalogsági tábornok hazatérhetett a hadifogságból:

„Amikor az Ön és a tiroli csapatok hozzám kerültek, az volt az utolsó kívánságom, hogy amint lehetővé válik a visszatérésük, üdvözölhessem önöket és a tiroli csapatokat a határon. Sajnos nem tudtam végrehajtani a tervemet… Hogyan fog elhalványulni számomra a felejthetetlen dicsőséges tetteknek az emléke, amelyeket a XX. hadtest soraiban, a tiroliak élén, az én parancsnokságom alatt vitt véghez? Viegereuthtól a Priafora csúcsáig páratlan győzelmi hadjáratban vezetted felülmúlhatatlan katonáidat. A Kaiserjäger hadosztály és természetesen a számomra oly kedves Edelweiss hadtest parancsnokaként oly győzelmekben harcoltál.”

Károly válasza Verdross születésnapi köszöntésére. (Forrás: HOAL-I-10.)

Ennek örömére Károly egy különleges ajándékot küldött a tábornoknak örök emlékül, mégpedig a saját Vaskorona Rend I. osztályú kitüntetését, amit még Viktor Dankl vezérezredestől kapott a Plaut lábánál lévő kőfejtőnél. 1920. március 1-ével Károly újabb levelet fogalmazott meg, amelyben a folgariai csatáról emlékezik meg, valamint arról, hogy a vadászok támadásai alatt Pioverna és Costa d’Agra néhány óra alatt elesett. Végül a levelet több mint egy hónap múltán küldi csak el, pontosabban május 15-én, a tiroli offenzíva évfordulójának napján, azzal a megjegyzéssel, hogy a hősök sírján képzeletben egy babérágat helyez el, amely soha nem hervadhat el. A következő évben már Verdross emlékezteti a császárt a tiroli offenzíva ötéves évfordulójára és szintén a közös harcra gondol vissza. Ezek a levelek elsősorban a megemlékezésről, a hűség biztosításáról szólnak. Az utolsó levélváltás éppen Károly születésnapján (1921. augusztus 17.) történt, ahol a gyalogsági tábornok a tiroli császárvadászok nevében is köszönti a császárt, külön kiemelve a vadászok kötődését volt uralkodójukhoz, parancsnokukhoz.

Kövess Géza, a bécsi Hadtörténelmi Múzeum igazgatója által 1937-ben kiadott és Ottónak küldött Katonai Mária Terézia Rend kiadvány. (Forrás: HOAL-I-10.)

Károly egyes tábornokairól rövid háborús életrajzot is készíttetett magántitkárával, Karl Werkmann tartalékos századossal, a Császári Sajtóiroda korábbi vezetőjével. Így készült el 1917. július 17-én Köves Hermann tábornagy laudációja is, amely egy változata a Jugend című folyóiratban jelent meg. Károly különösen értékelte Kövessben, hogy a háború alatt nem vett részt a bécsi udvar politikai intrikáiban, nem voltak személyes ambíciói és aki alárendelte magát a uralkodónak. Leginkább a megbízhatóságát, az alázatát és a katonai professzionalizmusát értékelte benne. Lojalitása intézményi és katonai jellegű volt, vagyis elsősorban a korona és a kötelesség iránt. Kövess vélhetően ezért nem is tartozott a császár szűk baráti vagy tanácsadói köréhez. 1918. november elején, miután Arthur Arz von Straußenburg nem akart felelősséget vállalni a hadsereg összeomlásáért, IV. Károly Kövesst nevezte ki a hadsereg utolsó főparancsnokának. Ez a döntés rendkívül fontos és szimbolikus volt, ugyanis a császárnak szüksége volt valakire, aki hűséges maradt a koronához, nem gondolkodott semmiféle  hatalomátvételi vállalkozásban, és képes lehetett megszervezni a hadsereg leszerelését, személyében pedig feddhetetlen. Kövess ebbe belement, de a háború után elutasította azt, hogy aktívan részt vegyen IV. Károly magyarországi restaurációs kísérleteiben.  Károly a volt cs. és kir. tábornokkal már lemondása után 1920-ban, valamint az első visszatérési kísérlete előtt levelezett. 1920 júniusában a volt császár értesítést kapott, hogy korábbi tisztjeiben kétség merült fel a tekintettben, hogy esküjük még érvényes-e? Károly válaszul az alábbi üzenetet küldte június 20-án Villa Pranginsból a tábornagynak: „Sajnálattal értesültem arról, hogy tisztjeim egy részében kétségek merültek fel az irántam tett katonai eskü érvényességével kapcsolatban. Az eskü továbbra is jogosan fennáll.” Károly a továbbiakban is kérte Kövesst, hogy volt tisztjeit mindig tájékoztassa és világosítsa fel őket arról, hogy még mindig számol velük. Így volt ez visszatérési kísérleteinél is, ahol elsősorban a tiroliaktól és korábbi vezetőiktől, így többek között Ignaz Verdrosstól és Köves Hermanntól remélte támogatásukat. Miután Kövess elutasította a felkínált lehetőséget, Károly nem zárta ki kegyeiből, amennyiben őt is számon tartotta haláláig, mint mindazon tábornokait, akik korábban hűségesek voltak felé. Az ő leveleiket nem az általános levelezései között helyezte el, hanem elkülönülten, a Levelezés katonai személyekkel megjegyzéssel ellátva.

1918 után sok egykori császárvadász továbbra is hűséges maradt Károlyhoz. 1920-ban megalakult az Alt-Kaiserjäger-Club, később pedig a Tiroler Kaiserjägerbund. Mindkettő ápolta az ezredek emlékét – és közvetve Károly császárét.

Felhasznált források és szakirodalom:

Hasburg Ottó Alapítvány (HOAL) gyűjteménye

I-5. Fotó és audivizuális gyűjtemény
I-10. Degenfeld-hagyaték.

Balla Tibor: A Nagy Háború osztrák-magyar tábornokai. Tábornagyok, vezérezredesek, gyalogsági és lovassági tábornokok, táborszernagyok. Budapest, 2010.

Illésfalvi Péter: Tiroli császárvadász. In: Magyarország az első világháborúban. A-Zs. Főszerk: Szijj Jolán. Budapest, 2000.

Bálint Ferenc: Az ezredtulajdonosi rendszer (https://nagyhaboru.hu/blog/2016/05/19/az_ezredtulajdonosi_rendszer/, letöltve: 2026. 03. 20.)