Roób József kohómérnök emlékei a Nagy Háborúból – 45. rész

1919. szeptember végén Roóbékat a Vlagyivosztok felé hátráló Kolcsak-féle fehér hadsereg foglyaiként a transzszibériai vasútvonalon indítják útnak keletre Petropavlovszkból. A szerelvény meglepően jó iramban halad Irkutszkig. A foglyok körében megkönnyebbülést kelt a távol-keleti továbbküldés híre, mivel a japán fogságba esés lehetősége ekkor már a megmenekülést és a hazatérés esélyét jelentette számukra. Az utazás során Roób több helyen lát kisiklatott, összetört szerelvényeket és felrobbantott hidakat, szembesül a vörös hadifoglyokkal szembeni brutális bánásmóddal, miközben Adrianovkán a fehér vezérkar magyar nótát húzat a hadifoglyoknak. Így érkeznek Mandzsúriába, ahol a szibériai nyomor és éhínség után meglepő árubőség, virágzó piacok és sajátos pénzváltási rendszer fogadja őket…

Szept. 1. Egész éjjel nem aludtam semmit sem. Az egész napot még itt töltöttük az állomás előtt a puszta földön. Este végre bewaggoníroztak és éjfél után elhagytuk vonaton Petropavlovszkot. 1-1 vasúti kocsiba 40-en kerültünk, ehhez jött még 2 őr és miután egyesek még mindig hely nélkül maradtak, még jött 2 törzstisztünk úgy, hogy 44-en voltunk. Emellett deszkát is csak annyit sikerült nagy nehezen szerezni, hogy a felső priccseket megcsinálhattuk. Miután a 2 muszkánk nagyon kényelmetlennek találta ez elhelyezést, szerencsénkre ki is ment tőlünk és máshol keresett magának helyet. Ennélfogva maradtunk 42-en.

Szept. 2. Ma reggel kiderült, hogy az egyik kocsiban tényleg csak 32-en vannak és a 40-et a visszamaradottak neveivel egészítették ki, ennélfogva megszabadultunk 2 éji vendégünktől úgy, hogy most már csak 40-en vagyunk. Deszkakészletünket is sikerült már némileg kiegészíteni, csak kissé szemesnek kell lenni Oroszországban és akkor lassankint megszerezhet az ember mindent magának. A körülményekhez képest még elég gyorsan utazunk. Este Kulban találkoztam Munk barátommal, akinek megadtam elveszett 100 koronás fogadásom fejében a 40 rubelt. Az elmúlt éjjel még nagyon kényelmetlenül töltöttük, egész nap rendezgettünk aztán, de hát 40 ember mégis csak sok egy kocsira, csak egy a vígaszunk és az az, hogy mégis csak jobb még így is, mintha gyalog kellett volna mennünk. Szomorú hadifogságunk hatodik esztendejében kell ismét így bizonytalan útra indulnunk. Hosszú kocsisorokban látni menekülteket.

Szept. 3. A nappalt Omszkban töltöttük.

Szept. 4. D. e. Tatárszkáján voltunk. Miután Omszkban sikerült a dán képviselőnek kieszközölni, hogy még 2 kocsit kapjunk, 10-en kiköltöztek a kocsinkból és maradtunk 30-an.

Szept. 7. Novo-Nikolajevszktől kezdve nagyon meglassult a vonatunk menetsebessége, amennyiben kis állomásokon is sokszor nagyon sokat kell várni. Ma d. u. Taigan voltunk, honnan este felé indultunk el. Nem messze innen Ancsanszkaja nevű állomáson egy nagy köszénbánya-telep van (a vasút északi oldalán.) Miután már sötétedett, nem sokat lehetett látni belőle. Kb. 20 km.-re van e telep Taigától. Azt beszélik, hogy Taiga-tól kb. 60 versztre keletre egy vörösekből álló banda felszedte a síneket és kiugrasztott egy vonatot, mely teljesen tönkrement volna.

Szept. 8. Tegnap este óta megint jobban megyünk. Késő este érkeztünk Krasznojarszkba, hol Piller Pista barátunk lemaradt a bátyjánál [[Feltehetőleg a m. kir. soproni 18. gyalogezred géppuskásaként szolgáló Piller József tartalékos zászlósról van szó. Krasznojarszkban működött Szibéria egyik legnagyobb és „legszervezettebb” hadifogolytábora, a hírhedt Krasznij Jar.]]. Egész hadifogságunk alatt mindig együtt voltunk.

Szept. 10. Reggel érkeztünk Nyizsni-Udinszkba. Innen keletre vagy 50-100 versztre láttunk egy összeütközött vonatot egy állomáson, sok kocsi össze volt zúzva, a mozdony meg félre volt billentve. Már Acsinszk közelében is láttunk a nyílt pályán egy összezúzott vonatot, amely állítólag kisiklott egy kanyarulatnál. Ott is láttunk még egy csomó összetörött kocsit. Úgy látszik, a vasúti balesetek most nagyon gyakoriak.

Szept. 11. Irkutzk-tól nyugatra kb. 80 versztre Bjelaja és Malta állomások között egy nagy folyón a két vasúti híd közül az egyik fel volt robbantva, legalább is úgy látszik, mintha robbanás eredménye lett volna az egyik középső hídrész leszakadása. E hídrészlet egészen benyúlt az egyik végével a vízbe. Ilyenkor jó a kettős hídrendszer, mert legalább az egyik még mindig használható. Kb. 40-50 versztre Irkutzktól nyugatra Kitoi állomás mellett megint volt egy fölrobbantott híd. Itt is csak az egyik híd volt fölrobbantva. A középső rész itt már ki volt szedve [[A robbantás után a fehér hadsereg műszaki alakulatai vagy a vasutat biztosító csehszlovák légiósok már megkezdték a romok eltakarítását, hogy megindíthassák a vonatokat a megmaradt másik híd vágányán.]], de a robbanás jelei még láthatók voltak. D. u. érkeztünk Irkutzkba, ahol hosszas beszélgetés után este kitoltak egy külső vágányra.

Szept. 12. Jendt ezredes (csoportunk legidősebbje), Balzár alezredes, Lenck őrnagy és Zsipp kapitány ma elhagyták a csoportunkat és elmentek a csehekhez elismervén a cseh alattvalóságot és azt remélvén, hogy mint cseh alattvalók hazaszállíttatnak. Így hagy el bennünket mindig a vezetőségünk. Ez aztán a jó példa. Leginkább Jendt ezredesen csodálkoztunk, mert ő állítólag nem is csehországi és még nemrég kezet sem fogott egy lengyellel, amikor ez beállt a lengyelekhez és búcsúzni akart tőle. Mi most itt állunk a vonatunkkal várva azt, hogy mi is lesz velünk, vajon itt maradunk-e, avagy tovább megyünk keletre. Az itteni benyomások után inkább szeretnénk tovább menni és velem együtt a többség is, miután azonban ide lettünk irányítva, nagyon kérdéses még, vajon sikerülni fog-e tervünk, melynek érdekében természetesen megmozgatunk mindent. Igen nagy itt a drágaság és az itteni tisztek is csak munkával tartják fenn magukat.

Szept. 13. A zsidók megint kitettek magukért. Alighogy ideérkeztünk egy teljesen ismeretlen helyre és íme már is szereztek egy pénzkölcsönt természetesen szintén zsidóktól. Ma kapták meg, mindnyájukra egyenként 230 rubel esett, vagyis 15.000 rubel kölcsönt kaptak. Petropavlovszkban is kaptak havonkint 50 rubel segélyt vagy kölcsönt. Így segítik ők egymást a messze idegenben is.

Szept. 18. Már egy hete, hogy itt vagyunk Irkutzkban. Miután a mi menetlevelünk ideszólott, itt ki is akartak bennünket vagonírozni. Mi azonban megmozgattunk mindent, hogy elkerüljünk innen a távoli keletre, ami sikerült is és amit mondják, ma kellene tovább indulnunk. A nagy többség elkívánkozott innen. Magam is inkább a keletre kívánkozom és pedig több okból. Először is meg lehet, hogy ott mégis csak előbb-utóbb átvesznek bennünket a japánok (tavaly még ép ettől való félelmünkben igyekeztünk minden áron onnan elkerülni. Így változnak a viszonyok.) és akkor mégis csak legalább némileg megenyhül a nyomorúságunk, mert jól fizetnek és nem kell dolgozni. Azonkívül remélem, hogy ott nem látom a cseheket, románokat stb., akiknek a látása engem legalábbis még mindig izgat. Itt ezek a különféle légiók uralkodnak. Minden az ő kezükben van. Hírt is otthonról ott inkább remélek kaphatni és ha valamikor haza szállítanak a tengeren keresztül, úgy talán előbb kerülhet haza onnan az ember. Emellett itt a drágaság iszonyú nagy. Megélni igazán csak munkával lehet és e tekintetben a viszonyok most már nagyon megrosszabbodtak. Igaz ugyan, hogy ezzel szemben tartok tőle, hogy ott is sok nehézséggel kell majd megküzdeni. Az élelem rossz lesz és a drágaság bizonyára ott is nagy lesz, de mégis csak meg van a remény arra nézve, hogy mindez megjavuljon, ha a japánok vesznek át bennünket. Itt a környéken azonkívül még a vörös bandák is állandóan zavarognak és nem tartom kizártnak, hogy ha az oroszok egyszer megunják a légiók és idegenek garázdálkodását, a vörösökkel egyesülve ne csináljanak valami nagy felfordulást. A távol-keleten talán mégiscsak a japánok e tekintetben is megvédenének. Már türelmetlenül várom az elindulást, csak mennénk már.

Szept. 19. Az elmúlt éjjel indítottak el bennünket Irkutzkból és kora reggel érkeztünk a Baikal (tó) állomásra. Igazán gyönyörű volt a napfelkelténél nézni a havasokat, amelyek innen délre körülveszik a tavat. Megmosakodtam a tó vizében, miután fürdeni már nem lehetett. Kristály tiszta a vize. Egész nap a Baikal tó mellett megyünk. Szép napunk van és gyönyörködünk a vidékben. A nyugati parton alacsonyabb, csaknem egyforma magasságú hegyek vannak mintegy fennsíkot képezve, a keleti parton már jóval magasabb hegyek vannak, melyeknek hegyes kiemelkedő csúcsai hóval vannak borítva. A nyugati parton a vasút közvetlenül a tó mellett megy, míg a keleti parton helyenkint erdős részek vannak a vasút és a tó között. A nyugati parton egészen a tó déli csücskéig 50 alagút van, míg a keleti parton nem volt alagút. Szélességben át lehet tekinteni mindenütt a tavat, hosszában azonban nem látni partot. A nyugati part a szebb a sok alagút miatt, azután azért, mert közvetlenül a tó partján megy a vasút és mert innen látni csaknem állandóan a túlsó parti hegyeket. Este érkeztünk Misovaja állomásra.

Szept. 20. Irkutzk-tól kezdve 600 vörös hadifoglyot is hoznak velünk. Ezekkel még sokkal rosszabbul bánnak, mint velünk. A kocsijaik állandóan be vannak zárva és csak az ebédhez vezetik ki őket. Ruhájuk alig van és az éjszakák hűvösek, sokat szenvednek a hidegtől. Azt mondják, hogy Ochotzba viszik őket. Aki az úton nem hal meg, az vagy ott fog elpusztulni, vagy ott letelepedni, de vissza nem igen fog kerülni. Ma egy helyen meg is álltunk a nyílt pályán és azt mondják azért, mert egy vörös az ablakon át menet közben akart megszökni, de észrevették. Eddig az hittük, hogy mi vagyunk az utolsó nép, de most látjuk, hogy a vörös hadifoglyok még mögöttünk vannak. Mi legalább még vásárolhatunk valamit, ha nagyon drágán is, de ezek csak arra a gyenge étkezésre vannak utalva, amit hivatalosan kapnak. Eddig az egész úton még mindig az ebédünk levesből és tatárkából állott, de persze még azt sem kapjuk minden nap. A Baikáltól kezdve csehek már csak itt ott vannak, helyettük japánok őrzik a vasutat. Ma d. e. nem messze keletre Magzon állomástól a legelőn szedtek a mieink havasi gyopárt. Mi csak foltosak és rongyosak vagyunk, de a vörösek csak rongyokban vannak, az ing foszlányokban lóg le róluk.

Szept. 21. Este érkeztünk Csittára és utána ebédet kaptunk, minthogy azonban nem volt étkező helyiség, csak úgy a vasúti sínek mellett állva ettük meg a káposztalevest.

Szept. 22. Csittáról elindultunk délben és este Adrianovszka állomásra érkeztünk.

Adrianovka közvetlenül a Mogojtuj-hegység lábánál fekszik. A vasúti közlekedés számára ez egy hírhedten nehéz, meredek szakasz volt, ahol a gőzmozdonyoknak külön tolómozdonyok segítségére volt szükségük, hogy átbukjanak a hágón. A hadifogoly-szerelvények emiatt órákig vesztegeltek itt, miközben a szerelvényt átrendezték vagy plusz mozdonyokat kapcsoltak rá

Szemjonov atamán „Könyörtelen” nevű páncélvonata.
(Forrás: https://zabturizm.ru/cultura/107-pamjatnik-massovym-rasstrelam-v-padi-tarskaja.html )

Itt egy vonaton volt Szemjenov vezérkara egy ezredessel az élén. Egy magyar cigányokból álló banda is volt e vonaton, amely este a vacsoránál hegedült az oroszoknak, de amint az orosz ezredes megtudta, hogy magyar tisztek vagyunk, kinyitotta a kocsi ablakát és csak magyar nótákat engedett húzatni a cigánnyal. Egy másik vonaton meg állítólag elfogott vörösek voltak, akiket állítólag másnap ki fognak végezni, miután ezek itt minden hadifogollyal így végeznek. Az egyik vonaton tehát mulatnak az oroszok, a másikon meg a halált várják.

Partizánok kivégzése a Szemjonov-csapatok által, 1919.
(Forrás: https://russiainphoto.ru/photos/145567/ , Multimedia Művészei Múzeum, Moszkva)

Szept. 23. D. e. Olovjannaja állomáson voltunk, hol egy japán szállítmány kirakodott. Itt állítólag ólombányák vannak. Nem messze az állomástól átmentünk egy hídon, melynek középső íve fel volt robbantva és ideiglenesen fahíddal pótolva.

Vasúti szerelvény Mandzsúriában egy 1903 körüli színezett képeslapon
(Forrás: https://forum.vgd.ru/post/614/62512/p1867632.htm?hlt=%D0%BC%D0%BE%D1%81%D1%82 )

Szept. 24. Az egész délelőttöt Mandzsúria állomáson töltöttük el, hol nagy volt a bevásárlás. A kínaiak főleg a régi cári pénz után kapkodnak, melynek 3-4 szeres az értéke itt, mint a mostani szibériai pénznek. Itt a japán katonaságon kívül kínai is van a kaszárnyákban. D. u. kopár sivatagon mentünk át. Egy helyen ismét vasúti szerencsétlenség roncsai voltak láthatók. Ebéd Mandzsúria állomáson volt.

Szept. 25. D. e. már némi dombok és azokon itt ott fák is láthatók. Délben Chingan állomáson mentünk át. Itt közvetlenül az állomás után egy hosszú alagút volt, majd ebből kijövő többszörös szerpentin.

A hingani szerpentin átnézeti képe, 1903‒1919. A Nagy-Hingan alagút elhagyása után következett az ún. Bocsarov-hurok (Петля Бочарова): ezen a rövid szakaszon a vonatoknak hatalmas szintkülönbséget kellett leküzdeniük, miközben leereszkedtek a hegyekből. A mérnökök egy teljes, kör alakú vasúti hurkot és több szerpentinszerű kanyart építettek a völgybe, így a vonat ablakából sokszor látni lehetett a mélységben, saját maguk alatt futó síneket. Bár a főtervező Nyikolaj Nyikolajevics Bocsarov (1857–1914) orosz volt, a vasútvonal 1897 és 1903 közötti építésekor a cári vezetés rengeteg külföldi, köztük magyar és osztrák‒magyar mérnököt, hídépítőt és geodétát fogadott fel magas fizetésért. A korabeli monarchiabeli mérnöki kar világhírű volt a hegyi vasutak (például a Semmering-vasút) tervezésében és építésében.
(Forrás: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:General_View_of_the_Hingan_Railway-Loop_%2814221410731%29.jpg )

Ebéd Buchedu állomáson volt, ahol délben hosszabb ideig állottunk.

Szept. 26. Reggel Cziczikarban voltunk, de csak 1 ½ órát állottunk. Mindennek dacára bementem a bazárba, ahol érdekes képet nyújtott a sok kínai a sátorok alatt, meg a kínai házak a rajtuk lógó hosszú cégjelzésekkel.

D. u. 2-3 óra között Anda állomáson voltunk, hol sok gabona, köles, bab stb. volt raktározva gyékények alatt háznagyságban. Ezeket a kínai és orosz kereskedők állítólag spekulációkra halmozták itt össze, hogyha majd lehetséges lesz Oroszországba szállításuk. Sok új kínait látni letelepedni amint vályogtéglákból építi az ő kis házát. Érdekes, hogy először a 2 homlokfalat építi, majd a másik kettőt az ajtókkal és ablakokkal, sok a kerítést is ily vályogtéglából csinálja. Mindenütt kínai katonaságot látni, japánt főleg csak az állomásokon. A kínai szürke, a japán sárga ruhában van. Később más állomásokon is lehetett látni ily nagy raktárakat. A sötétség beálltával este Charbinba értünk. Megpróbáltam bemenni a városba, de minthogy az üzletek már csaknem mind be voltak zárva, csak az állomás előtti boltban vásároltam. Éjfél tájban mentünk tovább.