Az első világháborúban tüzértisztként szolgált Király Iván filmvászonra kívánkozó romantikus történetét a blogunkról ismerte meg Danku István gödöllői barátunk. Az olvasottak annyira megérintették, hogy a későbbi tudós tanár nyomába eredt, s felkereste a Piave melletti települést, ahová az 1918-ban zsákmányolt gyertyatartót 1987-ben visszavitte, s amelynek környékén a háború végén a szíve egy darabját hagyta. A helyiek meleg baráti fogadtatását tapasztalva fogalmazódott meg benne a szándék, hogy az Isonzónál állított négy kopjafa után Király Iván, valamint az olasz és magyar barátság emlékére a Piave mellett is emlékoszlopot állítanak. A szándékot magyar civil szervezetek segítségével tett követte. A 2026. július 18-ára tervezett avatásra mi is meghívást kaptunk. Az utazásunkat Király Iván emlékének szenteltük, felkeresve közben a hadiútjának néhány fontos helyszínét.

2026. július 17-én a Király Iván nyomában zajló utazásunk első fontos helyszíneként az Isonzó mellett, a Komeni-fennsíkon a szlovéniai Vojščica településre látogattunk. Itt a temetőnél, az egykori templom romjai mellett ma is megtalálhatóak annak a beton tüzérségi megfigyelőnek a maradványai, ahol 1917 tavaszától őszéig a tüzértiszt is szolgálatot teljesített. A naplójában és fényképeken is megörökített építmény a 10. és a 11. isonzói csatában fontos szerepet töltött be az itt harcoló 41. honvéd gyaloghadosztály tüzéregységei tüzének az irányításában. „Három napja, hogy beköltözködtünk ide a vojščicai megfigyelőbe, mely két hónapi keserves munka után készült el. A magaslaton épült templom, a mellette lévő paplak romokba hever már…” – írta 1917. április 1-jén a naplójában.

A Király Iván naplóját a blogunkon gondozó Kajon Árpád, jelen sorok írója, blogunk alapító főszerkesztője, Pintér Tamás és a Király Iván személyét felfedező és emlékét ápoló Szalay Balázs, csornai történelem tanár a vojščicai tüzérségi megfigyelő maradványainál.
(Fotó: Juhász Balázs.)

Az utunkat a Piave felé folytatva Olaszországban Codogne településen a Villa Toderininél álltunk meg, amely kastélyról többször megemlékezett és a parkjáról még vázlatot is készített a naplójában. Itt időzve írta 1918 nyarán: „A déli oldalon már csak a gloriett emlékeztetett parkra s a kastély frontjával párhuzamosan álló három oszlopkapu, tetejükön szoborral. A gloriett kb. 15 m magas kúp, két oldalt nyírott sövénnyel szegett feljáró […] Ide jártam minden napnyugtakor gyönyörködni a csodálatos látványban, amint a nap alábukott a havasok mögé s ilyenkor mindig hazagondoltam…”

A Villa Toderini napjainkban a gloriett tetejéről fotózva.
(Fotó Juhász Balázs.)

A következő állomásunk már közvetlenül a Piave felett a Monte Tombola volt, amelyen több fontos megfigyelő működött 1918-ban. A magaslat nyugati oldalából kiváló rálátás nyílt a szemben lévő Montellóra, s a tövében Nervesa településre, amely az itt harcoló 17. közös és 41. honvéd gyaloghadosztályok támadásának a célpontja volt a június 15-ei offenzíva során, s amely területet Király Iván ütegei is tűz alatt tartottak.

A Montello és balra a tövében Nervesa városa a Monte Tomboláról. A hegy tövében, a fasorok között folyik a Piave.
(Fotó: Juhász Balázs.)

A festői táj Király Iván és társai számára egykor mást jelentett. 1918. június 19-én, a piavei offenzív idején írta a naplójában: „Borzasztó pokol van a partokon, az elszállításra reménytelenül váró sebesültek jajgatása s a hullák bűze betölti a levegőt”. A sikertelen támadás után,  1918. június 24-én, pedig a nepfelkeltét innen megtapasztalva: „[a csatamező] közepén a zúgó Piave folyik. Az innenső oldalon a fáradtság-letargiában alvó harci csapatok s a szekerek végtelen sora, amik mentik, ami még menthető a hadianyagból. A másik oldalán a Montello, a vértől jóllakott, vértől jókedvű. Hogy mosolyog ocsmány ábrázatával, hogy köszönti urát az undok, a gyűlölt, a rettenetes, a jóllakott Montello!”

A 2026. július 18-án, szombaton 10 órakor a Falzè di Piave-i római katolikus templommal szemben álló parókia épület mellett található kis parkban kezdődő kopjafaavatás előtt felkerestük a templomot. Itt a bejárattól jobbra található kis fülkében Szűz Mária szobra mellett egy táblával is megjelölve található a nevezetes gyertyatartó, amit Király Iván a lányával, Király Edittel együtt 1987-ben vitt vissza a településre.

Csoportunk a Falzè di Piave-i római katolikus templomban a Király Iván által visszavitt gyertyatartónál (balról jobbra: Juhász Balázs, Stencinger Norbert, Pintér Tamás, Kajon Árpád és Szalay Balázs).
(Fotó: Juhász Balázs.)

A rendezvény főszervezője, Danku István volt az ünnepség narrátora, amely a himnuszok eléneklésével kezdődött. Ezt követően a helyi önkormányzat, Sernaglia della Battaglia polgármestere, Mirco Villanova és Kristály György, a kopjafa faragója leleplezte az emlékoszlopot, amit Don Luca Modolo, a Falzè di Piave-i plébános áldott meg. Ezután koszorúzásokra került sor.

A kopjafa leleplezése.
(Fotó: Pintér Tamás.)

Mirco Villanova polgármester és Kristály György alkotó az emlékoszlop mellett.
(Fotó: Pintér Tamás.)

A kopjafa megáldása.
(Fotó: Raffai Zoltán.)

A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány koszorúját Pintér Tamás, Stencinger Norbert és Kajon Árpád helyezték el a kopjafánál.
(Fotó: Raffai Zoltán.)

Az ünnepség ezt követően a plébánia épületének az emeletén folytatódott, ahol beszédek hangzottak el. A rendezvény olasz és magyar tolmácsolásában Juhász Balázs működött közre.

Mirco Villanova polgármester a következő beszédet mondta.

„Polgári, egyházi és katonai vezetők, kedves magyar barátaim, kedves polgártársaim. Ma nem csupán egy emlékművet avatunk fel, hanem egy emlékhelyet avatunk fel. Egy olyan helyet, amely emlékeztet bennünket arra, hogy a történelem legsötétebb pillanataiban is születhet olyan gesztus, amely képes átívelni az időn.

Több mint száz évvel ezelőtt a háború itt pusztítást, fájdalmat és megtört emberéleteket hagyott maga után. És mégis, éppen azokból a romokból született egy gesztus, amely más nyelven tudott szólni. Egy fiatal magyar katona egy egyszerű gyertyatartót talált a falzéi ősi templom romjai között. Háborús emléknek is tekinthette volna. Ehelyett egész életében megőrizte, amíg meg nem érezte, hogy annak a helye nem az ő otthonában van, hanem itt. A béke, a tisztelet és a megbékélés jelképeként adta vissza.

Úgy gondolom, ez a legkülönlegesebb része a történetének. Mert megtanít minket arra, hogy a tárgyak szimbólumokká válhatnak, de az emberek azok, akik értelmet adnak nekik. Az a gyertyatartó nem a győzelmet szimbolizálja. Nem egy hadsereget ünnepel. Nem egy határt jelképez. Arra emlékeztet, hogy amikor a háború véget ér, mindig lesz egy döntés, amit meg kell hozni: továbbra is megosztottak maradunk, vagy összeszedjük a bátorságot, és kezet nyújtunk egymásnak.

Mirco Villanova, Sernaglia della Battaglia polgármestere.
(Fotó: Pintér Tamás.)

Ma ez a kéz ismét kinyúlik. Az, hogy itt vagytok, Magyarországról egészen Falzè di Piaveig eljutva, ajándék a közösségünk számára. Azt üzeni nekünk, hogy az emlékezet nem csupán a múlté, hanem barátságokat építhet a jelenben, és örökséget hagyhat az új generációkra.

Ezért őszinte köszönetet szeretnék mondani mindazoknak, akik lehetővé tették ezt a napot: a magyar barátainknak, akik szenvedéllyel és elszántsággal küzdöttek e emlékmű felállításáért, a plébániának, a Falzè di Piave-i Alpini Csoportnak, valamint mindazoknak, akik nagylelkűen közreműködtek.

Ez az emlékmű itt marad, a szemünk előtt, de mindenekelőtt közösségünk tudatában.

Valahányszor valaki megáll, hogy elolvassa a történetét, eszébe jut majd, hogy még egy háború is hagyhat maga után békeüzenetet, ha van valaki, aki hajlandó emberséges gesztust tenni.”

Legyen ez a hely az olaszok és a magyarok számára a találkozás, a barátság és a remény színtere. Üdvözöljük Önöket Falzè di Piave-ban. Éljen az olasz és a magyar nép közötti barátság!”

Ezt követően Szalay Balázs tartott emlékező beszédet, amelyben áttekintette a helyi olasz közösséggel kialakult, még Király Iván által elindított, s mára közel négy évtizedes baráti kapcsolat napjainkig tartó történetét. A beszédet történeti áttekintő jellege és jelentősége miatt teljes egészében közöljük.

„Kedves olasz és magyar Barátaim! Tisztelt Emlékezők!

Amióta megkaptam azt a megtisztelő felkérést, hogy néhány perc erejéig beszéljek Önök előtt, egyszerre voltam boldog és megilletődött. Életem egyik legszebb pillanata volt, amikor 2015. augusztus 4-én többedmagammal felsorakoztunk a falzèi templom előtti téren. Egyszerű polgárok voltunk, akik saját költségükön keresték fel az első világháborús magyar temetőket, de úgy fogadtak bennünket, mintha hivatalos delegáció lettünk volna.

Szalay Balázs és a hallgatóság.
(Fotó Pintér Tamás.)

A templom előtt már várt minket Mirko Dalla Torre plébános úr, Sonia Fregolent polgármester asszony, a helyi hagyományőrzők Claudio Breda vezetésével és a lakosságból álló küldöttség. Amint meglátták a buszunkat, elkezdtek zengeni a harangok. Egy olasz-magyar nyelvű emléktáblát hoztunk az engesztelés jegyében.

Megérkezésünk és fogadtatásunk után harmonikaszó és ének kíséretében bementünk a templomba, ahol a jobb oldali kis kápolnában állt az a bizonyos gyertyatartó. Az oltárnál elhelyeztük az emléktáblát, egy társunk elmondta Endre Károly: A piavei csata előtt című versét, aztán énekeltünk, majd átadtuk a Király Iván lánya, Edit asszony által küldött csomagot.

Polgármester asszony és a plébános úr azonnal kibontotta a küldeményt, és taps kíséretében felmutatták az Edit néni által hímzett terítőt. Majd mindketten elindultak a kápolnához, és elhelyezték azt a gyertyatartó alá.

A küldöttségünk nevében Bedécs Gyula köszönte meg a szíves fogadtatást. A templom mögötti teremben bőséges lakomával vendégeltek meg minket, sőt egy emlékkiállítást is készítettek az 1987-es ünnepségek képeiből. Búcsúzáskor mindenki kapott egy szalaggal átkötött összetekert képet, mely Szent Márton legendás köpenymegosztását ábrázolta.

De ezzel még nem volt vége a meglepetéseknek, mert Lucio de Vecchi helytörténész Király Iván aláírását mutatta meg egy könyvben, majd egy első világháborús osztrák-magyar katonasisakot ajándékozott nekünk. Ígéretemhez hűen a sisak a csornai múzeumba került.

De miért vagyunk itt most újra? Kinek köszönhetjük, hogy nem csak pillanatnyi fellángolás volt a kapcsolat egy kis olasz község és Magyarország között?

Király Iván 1894-ben született, amikor Magyarország javában készült a honfoglalás ezeréves évfordulójára. A hazaszeretetet abban a korban nagyon komolyan gondolták az emberek, így amikor 1914-ben kitört az első világháború, Király Iván megszakította egyetemi tanulmányait és önként jelentkezett katonának.

Az orosz fronton harcolt, majd áthelyezték az olasz hadszíntérre. Megjárta a Doberdót, az Isonzó, majd a Piave folyók menti csatahelyeket. A háború idején naplót vezetett, amit elhoztam az ünnepségre.

Szalay Balázs kezében Király Iván naplójával.
(Fotó Pintér Tamás.)

A háború befejezése után Király Iván folytatta egyetemi tanulmányait és természetrajz-földrajz szakos tanár lett Csornán. Méghozzá olyan nagyszerű pedagógus volt, hogy ma egy iskola is viseli a nevét Farádon. Amikor még híre-hamva sem volt a környezetvédelemnek, ő már akkor, minden évben megszervezte a »Madarak és fák napját«. Ismert ornitológussá képezte magát.

A természet szeretetét kirándulásokkal, fák ültetésével, a madarak megfigyelésével, fajuk meghatározásával ültette be a gyermekek érdeklődésébe és lelki világába. A hozzá eljuttatott sérült madarakat diákjaival együtt gondozta. Télen az iskola minden szabad zugát kaktuszok foglalták el, így a gyermekek a távoli földrészek növényeivel is megismerkedhettek.

A számtalan tanári és madártani siker sem tudta feledtetni benne a háborús élményeket. A Montello magaslatán tapasztalt megrázó élményeit meg akarta osztani az utókorral. 1977-ben, 83 esztendősen megírta a második piavei csata történetét is, de mégis egy nemes cselekedetéről lett nemzetközileg is ismert.

Az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó támadása során, 1918 júniusában a szétlőtt Falzè di Piave templom romjai közül kimentett egy gyertyatartót. E kegytárgyat hazahozta, és több mint hetven éven keresztül emlékeztette az értelmetlen és kegyetlen pusztításra.

1986 karácsonyán levelet írt a Közép-európai Kulturális Találkozók Intézetének, melyben kifejezte szándékát, hogy szeretné visszaadni a gyertyatartót. A levélben ezt írta: »Az olasz nép iránt mindig rokonszenvvel viseltettem. A hatalom állított annak idején szembe bennünket és gyilkoltuk halomra egymást. A mi oldalunkról lelki szükségletnek érzem az olasz néppel szembeni szimbolikus kiengesztelést ennek a gyertyatartónak az eredeti helyére való visszaszármaztatásával.«

A kérés Renato Tubaro főtitkár révén eljutott az olasz falu plébánosához. Don Fortunato Candiagó ezt az üzenetet küldte az akkor már Budapesten élő nyugdíjas tanárnak: »Nemes elhatározása, mely a népek közötti testvériség jele, megindít bennünket. Hisszük, hogy ez a történelemben, emlékekben és érzésekben oly gazdag gyertyatartó, mely az e földön elesettek, az itteni erőfeszítések és szenvedések őrzője, s amelyet most a béke eszményének Ön felajánl, nagy hozzájárulás a népek testvériségéhez, egységéhez és egymás közti békéjéhez. Még nem ismerjük egymást személyesen, de az Ön gesztusa már sejteti nekünk nemes személyiségét és mutatja nagylelkű szívét. Azt szeretnénk, hogy vendégül láthassuk a romjaiból újjáéledt Falzèban és kifejezhessük hálánkat. Tisztelettel és szeretettel ölelnénk át.«

Így a két gyermekétől, Árpádtól és Edittől kísért 93 éves Király Iván útra kelt. 1987. május 3-án meghatóan szép ünnepségen személyesen adta át a relikviát Falzè di Piave plébánosának. A környék apraja-nagyja jelen volt, hogy résztvevője lehessen a ritka eseménynek, amelyre az újjáépült templomban, a szentmise előtt került sor. Az utcákon olasz és magyar zászlók lengtek és kétnyelvű feliratok hirdették a két nép megbékélését.

A településen kiállítást rendeztek Király Iván korabeli fényképeiből, s bemutatták A doberdói kálvária című verses naplója eredeti kéziratát, melyet e tájon írt. Az idős veterán a Piavét átívelő hídról egy koszorút dobott abba a folyóba, mely 1918 nyarán véres harcok színhelye volt.

A gyertyatartó mellett lévő márványtábla szövege utal a történetre: »Történelmi ölelés a Duna partjától a Piave tiszta vizéig.« Az idős tudós az utat csak fél évvel élte túl. Amikor 1987 őszén eltemették, két faluban is megszólaltak a harangok: a szülőfalujában, Bogyoszlón és Falze di Piavéban.

Teljesen megtelt a plébánia terme az ünnepségre.
(Fotó: Pintér Tamás.)

Kedves emlékezők!

Kérdezhetik, hogy mi közöm van Király Ivánhoz, amikor nem vagyok családtag és a korkülönbség miatt nem is találkozhattunk egymással?

A válasz nagyon egyszerű. Abban az iskolában tanítok történelmet, ahol ő oktatta a gyerekeket. Minden nap felnézek az emléktáblájára és merítek erőt az ő szelleméből, amikor belépek a tanterembe. Amikor elkezdtem kutatni Csorna múltját, akkor szinte nem volt olyan terület, ahol ne találkoztam volna Király Iván nevével. Felvettem a kapcsolatot a Bécsben élő lányával, és immár 15 éve kutatjuk együtt a nagy tudós, pedagógus, hadtörténész életét.

Ám ez még kevés lett volna: kellett hozzá az Isonzó Baráti Kör és vezetője, a néhai Bedécs Gyula, aki felhívta a figyelmem a gyertyatartó történetére és biztatott a további kutatásra. 2016-ban kiadtuk Király Iván háborús novelláit, melyek egyike Sonnino olasz miniszterelnök vadászterületén játszódik. Érdekesség, hogy a politikus teveszőrgallérja a Piave folyó mellől a Rába folyó vidékére került.

Király Edit bizalmából a kezembe vehettem Iván bácsi naplóját is, de a korabeli katonai szaknyelv értelmezése meghaladta egy középiskolai történelemtanár ismereteit. Ekkor vettem fel a kapcsolatot Kajon Árpáddal, aki elvégezte a szöveg gondozását, és 2024 tavaszától közölte a Pintér Tamás szerkesztette Nagy Háború Blog. Az, hogy 2026 se múljon el Király Iván emlékének ápolása nélkül, Danku István érdeme. Mindenkinek jár az elismerés és a köszönet, akik tettek azért, hogy egy magyar tüzértiszt nevét pozitívan emlegetik a Piave mentén.

Ez a hely ugyan sok magyar életének utolsó állomása volt, de a fájdalom mellett a remény és a kiengesztelődés hozott össze bennünket. Az első világháborúban tengernyi gyötrelmet láttak az itteni kövek, a rögök és a folyó. Dédapáink egymást vették a fegyvereik célkeresztjébe, de most mégis közösen hajtunk fejet Király Iván kopjafája előtt. Kell-e ennél nagyobb bizonyíték, hogy a szeretet és a békevágy erősebb, mint a gyűlölet és a háborús hergelés?

Befejezésül egy híres magyar költő, József Attila gondolatát szeretném tolmácsolni Önöknek: »A harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés s rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés.«

Tartalmas ünnepet és jó egészséget kívánok mindenkinek.

Köszönöm a megtisztelő figyelmet.

Éljen az olasz-magyar barátság!”

Az ünnepség ezt követően Nagy Zsolt Gábor kürtművész és zeneszerző, valamint Danku István közös, Király Iván naplója által ihletett előadásával folytatódott, amelyben a kürt dallamai mellett a naplóból hangzottak el részletek.

Danku István, az egész rendezvény megálmodója és főszervezetője részleteket olvasott fel Király Iván naplójából.
(Fotó: Pintér Tamás.)

Nagy Zsolt Gábor előadásában az Il Silenciót és a Takarodó dallamaival zárult a felemelő ünnepség.
(Fotó: Raffai Zoltán.)

A kölcsönös ajándékozásokat követően a Dino D’Agostino vezetése alatt működő Falzè di Piave-i alpini csoport látta vendégül a népes olasz és magyar vendégsereget, s a rendezvény vidám hangulatú közös ebéddel folytatódott.

Ünnepi torta az olasz‒magyar barátság emlékére.
(Fotó Pintér Tamás.)

A Király Ivánra és az olasz‒magyar barátságra emlékeztető kopjafa a háttérben a gyertyatartót őrző Falzè di Piave-i római katolikus templommal.
(Fotó: Pintér Tamás.)

Magyar és a helyi olasz barátainktól elköszönve a Király Iván nyomában tett utazásunk a Falzè di Piave-i első világháborús olasz emlékmű felkeresése után Nervesa della Battagliában folytatódott, ahol az ottani olasz barátainknál tett látogatásunkat követően a Piave partján egy közös fotóval ért véget.

Búcsú a Piavétől
(Fotó Juhász Balázs.)

Köszönjük Gaszt Attilának és a Gia Form Kft-nek az utazásunk támogatását.