Roób József kohómérnök emlékei a Nagy Háborúból – 48. rész

1920 februárjában Roóbék még mindig a távoli nyikolszk-usszurijszki orosz táborban rekedt hadifoglyok, akiket a kiütéses tífusz mellett a polgárháborús pénzromlás és a japán katonai fenyegetés is sújt. Sikeresen rákényszerítik a svájci Vöröskereszt kiküldöttjét, Montandont a számukra otthonról, családjuk által küldött útiköltség kifizetésére, amelyet az önkényesen váltott át japán jenre. Eközben – mivel az antant döntése szerint a magyarok hazaszállítása őszig várat magára, – a türelmetlen felvidéki foglyok némelyike a gyorsabb szabadulás érdekében csehszlovák állampolgárságért folyamodik. Roób mélyen csalódik a mozgalom élére álló barátjában, akivel emiatt a személyes kapcsolatot is megszakítja. Ő maga elveti a számára megfizethetetlen sanghaji menekülőutat, és inkább a betegeknek járó orosz kiskaput kihasználva, „ízületi reumája” révén kísérli meg a hazajutást…

Febr. 18. Migály e hó elsején visszatérve Vladivosztokból kiütéses tífuszba esett és most 14-ike óta a kórházban fekszik még 3 más hasonló módon hasonló betegségbe esett tiszttel. Nehány napig (3-4) előbb itt volt a gyengélkedőben. Ma voltam nála a kórházban, de persze hozzá bemenni nem lehet, csak az ápolóval beszéltem. Aránylag elég jól van. Láza 39-40°.

Febr. 21. Azok képviseletében, akik otthonról pénzt kaptak a hazautazásra, Vladivosztokban járt Pósch százados és Bokor hadnagy. Ez utóbbi visszatérve onnan tegnap beszámolt itt az útjáról és egyúttal engem is értesített arról, hogy szintén megjött a részemre az útiköltség a svájci nemzetközi vöröskereszt útján.

Ennélfogva a fentnevezett útja most már engem is érdekel és följegyzem a Bokortól hallottakat röviden. Először is otthonról 200 dollárt küldtek mindegyikünk számára és most Dr. Montandon úr azt mondja, hogy ő beváltotta e pénzt yenbe, miután őszerinte félős volt, hogy a dollár hanyatló értéke még többet is fog esni és ennélfogva a mi érdekeinket vélte szolgálni, mikor a pénzt yenre beváltva helyezte el a bankban. Én állítólag 350 yen körül kapnék a 200 dollár helyett, holott a mi tudomásunk szerint a yen és dollár közötti viszony, amióta csak itt vagyunk, nem változott, hanem változott legföljebb a rubellel szemben való viszonya, ami azonban bennünket nem érdekel. Átlag pedig a dollár értéke a kétszerese a yennek, vagyis kb. 400 yent kellene kapni a 200 dollárért. Azonkívül nekünk dollárt küldtek és nem yent és Montandon úrnak nem volt semmiféle felhatalmazása senkitől sem arra nézve, hogy ő a pénzünket beváltsa annál kevésbé, miután a pénz a hazaszállításra lett küldve, márpedig a hajón való hazaszállítás költségeit ugyancsak dollárban kell fizetni és ennélfogva ilyképpen sem érthető az ő eljárása. Mindezt meg is mondták az ott járt képviselőink kijelentvén egyúttal, hogy miután mi most kényszerhelyzetben vagyunk vele szemben, egyelőre nem tehetünk mást, minthogy a pénzt fölvegyük, de hazaérkezve mindenesetre keresni fogjuk az elveszett különbséget. Azonkívül ki sem akarta [fizetni] a pénzt, hanem csakis akkor, ha igazoljuk, hogy hazamehetünk vele, vagyis, ha megvan a hazaszállítás lehetősége, minthogy pedig ő szerinte ez most nincs meg, ki sem adhatja a pénzt. Ő ugyanis azt mondta, hogy az entent a legújabban megint úgy intézkedett, hogy mindaddig, amíg a csehek, lengyelek, délszlávok és románok nem mentek el innen, mindaddig más hadifogoly sem a saját pénzén, sem sehogy haza nem mehet. Emellett megjegyezte, hogy szerinte a csehek hazaszállítása valószínűleg július végéig fog tartani és ezután jönnek a többiek úgy, hogy mireánk csak ősszel kerülhet a sor. Ily körülmények között persze jobbnak tartjuk, ha a pénzt a kezünkhöz kapjuk, mert akkor még mindig megkísérelhetnénk valami módon hazajutni, de meg másrészt magunknál biztosabbnak tartjuk annak elhelyezését, mert most e bizonytalanságban sohasem lehet tudni, mikor utasítják ki egy szép napon Montandon urat Vladivosztokból, vagy esetleg le is foglalják a nála levő pénzt, amint már arra volt példa 2 évvel ezelőtt. Minden oldalról ugyanis azt hallja az ember, hogy a japánok mind több és több katonaságot szállítanak partra. Mindez érveinkre Montandon bele is egyezett abba, hogy mindannak, aki azt tőle kéri, ki adja a hazautazás céljára küldött pénzt. Meggondolva alaposan a dolgot, magam is elhatároztam, hogy magamhoz veszem a pénzt, mert hisz a fentiek szerint Montandon úr hosszú időn belül úgy sem tehet semmit sem a hazaszállítás érdekében, míg én esetleg még mindig megkísérelhetek valamit, főleg, ha esetleg szabad lesz a vasút nyugat felé.

Egyesek azok közül, akik pénzt kaptak, Sanghaiba készülnek menni, hogy ott szálljanak hajóra. Miután azonban a beszerzett információk alapján a szükséges iratok beszerzése 40 yenbe, a szárazföldi út pedig kb. 100 yenbe, a hajó pedig onnan 250 yenbe kerül, én ez utat már pénzhiány miatt sem választhatom, de meg azonkívül is kissé kalandosnak tartom ez utat, mert nem tudni még, meddig kell ott várni hajóra és meddig kell ennélfogva még ott élni a pénzkészletből. Akik elmennek, azok is legalább 500-500 yennel indulnak útra. Igaz ugyan, a japán veszedelem megint fenyeget és jó volna attól megmenekülni, de egyelőre mégiscsak várnom kell, nincs kizárva, hogy alkalmilag mégiscsak valami módon útnak indulhatok, a fő, hogy már legalább pénz lesz.

Amint most utólag hallottuk Vetseytől, a pénz részünkre nem dollárban, hanem angol fontsterlingben jött és ennek csökkent volna az értéke és azért váltotta volna be yenre Montandon úr.

Márc. 2. A kapott újsághírek szerint febr. 12-ikén nyújtották át a magyarok a békekonferenciának a választ a békeföltételekre. Azóta semmi újabb hír nem jött. 2-3 nap óta azonban azt beszélik itt, hogy valami japán újság szerint a békekonferencia elfogadta volna Magyarország ama javaslatát, hogy a megszállott területeken népszavazás ejtessék meg és most, mikor már közvetlenül a kibontakozás előtt állunk, kell értesülnünk arról a szomorú hírről, hogy tegnap nagyon sokan a felvidékiek közül, akik hűségesen kitartottak, megtántorodtak és kérték a csehszlovák államba való fölvételüket. Ha ezt nehány nap múlva teszik, amikor a békekonferencia végleges határozata nyilvánvalóvá válik és tényleg elveszti Magyarország e területeket, úgy senki sem szól semmit, mert a megváltozhatatlanba bele kell nyugodni, de hogy most tesznek ilyet, mikor még semmi sem bizonyos, azt elítéli mindenki. A legjobban az bánt engem és igazán fájón érint, hogy volt legjobb barátom, Pavlánszky Ede is nemcsak, hogy ezek közé állott, hanem amint hallom, épp ő volt e mozgalom főszervezője. Gyenge jellem. Bár a sok szenvedés, amitől ily módon szabadulni akarnak, talán némileg enyhíti eljárásukat, de én a magam részéről nem tudom megbocsátani e tettüket. Magam is szenvedek, de ilyet semmi körülmények között sem tennék. Azt mondják, hogy a csehek ultimátumszerűen fordultak ezúttal hozzájuk, de hát nem megtették-e ezt már máskor is és meg vagyok róla győződve, hogy ha valaki majd csak akkor fogja kérni a csehszlovák állampolgárjogot, ha a békekonferencia határozata szerint lakhelye tényleg csehszlovák területre esik, úgy bizonyára föl fogják még akkor is venni a polgárok közé. Emellett Pavlánszky most tulajdonképpen Budapesten lakott és ennélfogva egyáltalán nem volt szüksége fölvenni a csehszlovák állampolgárságot. Igazán nem értem tehát, hogy hogy tehetett ilyet. Csak épphogy valamivel előbb kerüljön haza, mint az a másik, aki becsülettel végig kitart. A tegnap aláírt nyilatkozatban az aláírók a cseh-szláv állampolgárjog megszerzését kérik és kötelezik magukat az ennek folytán reájuk háruló kötelezettségekre. (l. e nyilatkozat teljes szövegét márc. 21. alatt.)

Márc. 7. Ma volt nálam búcsúzni Pavlánszky, én azonban szerencsére nem voltam itthon. Hazafelé jövet ellenben messziről megláttam őt Vaskóval, mire hirtelen visszafordultam, hogy kikerüljem e találkozást, mely sem rá, sem rám nézve nem lehet kellemes. Nem tudom, vajon észrevettek-e, de még akkor is jobb volt nem találkoznunk, mert hisz jóbarátok voltunk és viszont a mostani lépését én mégsem tudom megbocsátani.

Pavlánszky és társai hazakerüléséről rövidhírként a kassai magyar sajtó – a Kassai Hirlap 1920. június 29-án és a Kassai Ujság július 2-án – is beszámolt.

Az otthonról kapott útiköltséget – úgy látszik – megkapjuk, miután az érkezett pénzek nagyobb részét már el is hozták vöröskeresztes kiküldöttjeink. Most megteszem az előkészületeket a szükséges iratok megszerzése irányában. Egy héttel azelőtt ugyanis megjelent az orosz újságokban egy rendelet, mely szerint az invalidus hadifoglyok a saját költségükön haza utazhatnak. Ma voltam a saját orvosunknál, akitől megkaptam az invalidus bizonyítványt ízületi reumával. Most ellenben még sok mindenfélét kell megszerezni, nevezetesen az itteni orosz parancsnokságtól egy személyazonossági bizonyítványt, amelyet azután Vladivosztokban a dán képviselőnek szintén igazolnia kell, majd pedig a nemzetközi vöröskereszt svájci képviselője láttamozza azt és csak onnan kerül a vladivosztoki orosz parancsnoksághoz, ahol a végleges menetlevelet állítják ki majd. Ez tehát mind még meglehetős időt fog igénybe venni.

Most kezd az élelmünk javulni, mert nemcsak Montandon úrtól kaptunk megint 500.000 rubelt, hanem az amerikai vöröskereszt útján az itteni magyar hadifoglyok kaptak még 1.000.000 rubelt. Ez az első magyar segítség. Nem tudjuk, hogy otthonról jött-e vagy Amerikában gyűjtötték-e. A magyar kormánytól jött ugyanis egy sürgöny, mely szerint nem feledkeztek meg rólunk, bíztatnak kitartásra és ígérnek pénzt küldeni. Mégsem vagyunk tehát úgy elhagyatva, amint az már sokan kezdték hinni. Hajón nemigen lehet még most sem elutazni, mert a csehek minden hajót elfoglalnak, a vasút pedig nem szabad még nyugat felé, de remény [van] arra, hogy nemsokára szabad lesz.

Márc. 9. A tábor jóléti bizottságának tegnapi jelentése szerint a dán képviselőnk kijelentette, hogy az entent Vladivosztokban levő képviselői kijelentették, hogy a hazaszállíttatásunkba beleegyeznek és ugyancsak a dánnak a kijelentése szerint a szükséges hajómennyiség is megszerezhető és ennek folytán ő erről értesítve a kormányunkat kéri, hogy amennyiben hajlandó a költségeket viselni, bízzanak meg valamely Vladivosztokban levő egyletet a szükséges hajók kibérelésével és a hazaszállítás végrehajtásával. Igazán csodálatos, hogy most egyszerre van hajó, holott eddig mindig azt mondták, hogy épp ez a fő akadálya a hazaszállíttatásunknak. Nem tartom kizártnak, hogy most miután lehetséges, hogy nemsokára megnyílik a vasúti forgalom nyugatra vagy azt szeretné kikerülni az entent, hogy Oroszországon menjünk keresztül vagy hogy az érdekelt körök attól tartanak, hogy ennek folytán elesnek a hazaszállíttatásunkkal kapcsolatos üzleti nyereségtől. Igy változnak hát most itt a hírek és akkor legyen okos az ember. Mindenesetre továbbra is előkészítjük a saját költségünkön való hazaszállítást és ha esetleg tömegelszállításra lesz remény, úgy legföljebb lemondunk e tervünkről. A csehekhez jelentkezett magyarok ma mentek el innen. A vöröskeresztes segítség következtében most a kosztunk kielégítő.

Márc. 10. Fölháborító eset történt e napokban a krasznaja-rjecskai hadifogolytáborban. Nevezetesen 3 hadifogoly tisztünk megszökött onnan (különben sokan szöknek meg most onnan), de egy japán őrjárat megfogta őket és behozta a táborba, ahol megparancsolták nekik, hogy mutassák meg hol és hogyan bújtak ki a kerítésen. Amint azonban kibújva a kerítésen vagy 10 lépésnyire voltak már tőle, 5 japán katona sortüzet adott rájuk, amire ketten azonnal meghaltak, a harmadikat nem érte lövés, de ő is elesett, hogy készakarva vagy sem, nem tudni. Erre a japán katonák oda jöttek és látva, hogy az egyik még életben van, az egyik japán katona előszőr jobbról, majd balról célba véve őt a közvetlen közelből főbe lőtte, mire ez is meghalt.. Állítólag később az ottani japán parancsnokság sajnálkozását fejezte ki az eset fölött, mely szerinte egy félreértett parancs folytán történt meg.

A japánok által agyonlőtt magyar tisztek temetése. Krasznaja-Rjecska, 1920. március 10. (vitéz Dr. Aba Konrád százados gyűjteményéből közli a Hadifogoly magyarok története 2. kötet 495. o.): „A német hadifoglyok hazaszállítása folyamatban volt, a mieink érdekében azonban még egyetlen lépés sem történt. … Nap-nap után előfordult, hogy egyesek megszöktek és kellő előkészítés, pénz, nyelvtudás nélkül elindultak Nyugatra. Senkinek sem sikerült ezek közül a Bajkálon túl jutni, mert a vörös gárdisták feltartóztatták őket. … Ezért Ukeda kapitány Réder Nándor őrnaggyal, a hadifoglyok rangidősével történt beható tanácskozás után táborparancsot adott ki, melyben … türelemre intette a hadifoglyokat, figyelmeztetve őket, hogy a további szökések meggátlása végett az őrségnek szigorú utasítást adott, hogy tettenérés esetén fegyvert használjanak. … 1919. március 5.-én, a parancs kihirdetését követő nap reggelén három fiatal magyar zászlós: Helvey, Piros, Gerber az őrség szeme láttára átbújt az alacsony drótkerítésen, mely a tábort körülvette és futásnak eredt. Az őrparancsnok utánuk futott, elfogta őket, … Ukeda az őrt megkorholta, hogy miért nem tartotta be a parancsot, mely előírta, hogy ismételt szökés esetén az őrségnek fegyvert kell használni. A fiatal japáni katona, kit a büntetéstől való félelem teljesen megzavart, hogy mulasztását jóvátegye, rettenetes cselekedetre határozta el magát. A három foglyot a főőrségről visszavezette a drótkerítéshez és megparancsolta nekik, hogy ugyanott bújjanak át, ahol eredetileg akartak. Mikor odaértek ahová előző szökésük alkalmával eljutottak, az őrszemekkel utánuk lövetett és mind a három holtan rogyott össze. … A vizsgálat azonnal meg is indult, melynek eredményeképpen Takahima táborparancsnokot felmentették állásából, a vétkes őrkatonát hadbíróság elé állították és megbüntették. A három áldozat sírjára kiengesztelésül Oi tábornok nevében egy-egy koszorút helyezett a japáni parancsnokság.” Hadifogoly magyarok története 2. kötet 493. o.)

Ez ugyan nem vigasztalja meg a meghaltak hozzátartozóit. Még mindig olcsó a hadifogoly élete. Slovig Vilmos küldött nekem ugyanonnan egy alkalommal 5 yent, amiket én azonban most visszaküldök neki, miután most, hogy megkaptam a hazautazási költséget, nincs szükségem már e segítségre. Ugyancsak visszaküldtem most az Erdélyi testvérektől kapott 8 yent is. Megjegyzés: Az említett pénzeket nem tudtam egyelőre visszaküldeni, mert az, akivel el akartam küldeni, nem akart pénzt magával vinni.

Márc. 11. Montandon ma küldött át nekünk egy Genfből érkezett táviratot, mely szerint a magyar és osztrák bizottság f. hó 14-én fog elindulni Rotterdamból, hogy a hazaszállításunkat végrehajtsa. Nyugat felé még mindig nem szabad az út és a most érkező hírek szerint azok, akik már elindultak, kénytelenek valahol letelepedni és valami módon a megélhetésüket biztosítani.

Márc. 12. Ma az a hír terjedt el, hogy az itteni orosz irodába megérkezett a vladivosztoki ideiglenes kormánytól a parancs arra nézve, hogy egy héten belül az invalidusokat kivéve az összes hadifoglyoknak el kell hagyniuk a tábort és vagy munkát vállalniuk, vagy a saját pénzükből élniük. Egy hét múlva aztán a tábor föloszlatandó. Egyelőre még nem tudni, mit fognak tenni. Mindenesetre meg kell várnunk, míg a dán képviselőnk intézkedik.

Márc. 14. A tegnapelőtt elterjedt hír az evacuatiót illetőleg igaz volt, de sikerült kijárni, hogy azt visszavonják, illetve ki ne adják.

Márc. 19. Ma d. e. temettük el az egyik Gerőfi (?) testvért. Meghalt vérmérgezés folytán. 23 éves volt.

A temetőben – Walter Teeuwissen (1886–1967) holland származású amerikai református lelkész és az YMCA tábori lelkésze – titkára hosszabb időt töltött a nyikolszk-usszurijszki orosz irányítású táborban, az osztrák-magyar hadifoglyok között, hirdette az evangéliumot és bibliaórákat tartott, némileg megtanult magyarul. Teeuwissen az Usszurijszkban töltött idő alatt rengeteg fényképet készített Kodak fényképezőgépével. A képeket a „Szibéria-album” című kötetben gyűjtötte össze, amelyben a képekhez tartozó feliratok angol, magyar és német nyelven szerepelnek.
(Forrás: http://suzanneteeuwissen.free.fr/YMCA%20Siberia%20Album.html )

Teeuwissent a magyar foglyok egy saját készítésű, bőrbe kötött albummal is megajándékozták, amelyben több mint 200 aláírás és nagyon szép illusztrációk szerepelnek: „Mi magyar hadifoglyok szívünkbe zártuk Önt, s azokat a kellemes napokat, a melyeket nekünk Ön a mi szomorú fogságunkban szerzett” – írták az kötet előszavában. Faber József ceruzarajza fanyar mosolyú bakát rajzolt egy libával; Zimmer E. akvarellje pedig a hadifogoly-lakhelyet örökítette meg.
(Forrás: http://suzanneteeuwissen.free.fr/Hungarian%20Prisoner%20of%20War%20art.html )

Nikolszk-Usszurijszkban magyar hadifoglyok által faragott ajándék szalvétagyűrű „Tee(u)wissen” és „Siberia” felirattal, 1919-20
(Forrás: http://suzanneteeuwissen.free.fr/Hungarian%20Prisoner%20of%20War%20art.html )