Kórik Gábor népfelkelő őrmester háborús naplója elé

Új sorozatot indítunk a következő héten: Kórik Gábor tiszalöki földmíves népfelkelő őrmester román fronton írt naplóját adjuk közre Koszta István új állandó szerzőnk gondozásában. A sorozattal az idén 110 éve kezdődött erdélyi harcokra is kívánunk emlékezni. Az első rész előtt ismerjük meg, ami a naplóíróról, katonai pályájáról és az írásművéről jelenleg tudható.

A naplóíró

Keveset tudunk a naplóíró személyéről, Kórik Gáborról. Dr. Bene János nyugalmazott nyíregyházi múzeumigazgató a 14-es nyíregyházi huszárok történetét összefoglaló dolgozatában hivatkozik első világháborús, két füzetben őrzött huszáremlékeire: „Kórik Gábor (1878‒1956), tiszalöki születésű, a 14-es huszároknál őrmesterségig vitte. A két világháború között két füzetben kézírással jegyezte le emlékeit a 14-es huszárokról, az I. világháborúról, de számos értékes adatot tartalmaz a két napló Tiszalök történetéről és néprajzáról is. A naplók eredetije a tiszalöki református egyháznál található.”

Nagy József, a tiszalöki egyházközség műszaki ellenőre, nyugalmazott presbiter 2018-ban Kórik Gábor emlékirataira hivatkozik forrásai között a templom felújításának 50 éves történetére emlékezve. A Tiszalöki Hírlapban megjelent írásából azt is megtudjuk, hogy Kórik Gábor az 1945-1949 év közötti időszakban az egyházközség gondnoka volt.

Kereső levelemre Lőrinczyné Harászi Andrea tiszalöki lekész azt válaszolta, hogy az emlékiratot a parókia levéltárában nem találja. Elküldte azonban a szűkszavú anyakönyvi és házassági anyakönyvi adatait, mi szerint Kórik Gábor 1878. november 13-án született, szülei Kórik Gábor és Ökrös Zsófia.

Kórik Gábor említése a tiszalöki keresztelési anyakönyvben (88. sorszámú bejegyzés).
(Forrás: FamilySearch adatbázis, https://www.familysearch.org/hu/global)

1902. december 17-én kötött házasságot Madar Piroskával. A férj 24, a feleség 19 éves volt akkor. 1956. szeptember 13-án halt meg özvegyen. Szeptember 15-én temette Mikó Sándor lelkipásztor. Foglalkozásnak földműves van írva, a halál oka: szívizomelfajulás. „Kórik Gábor naplójáról sajnos továbbra sem tudok – írta újabb levelemre válaszolva a tiszalöki lelkipásztor, Nagy Jóska bácsi tavaly (2025-ben) meghalt, nem tudom már megkérdezni őt.”

A kutatás közben Pintér Tamás történész-levéltáros, a Nagy Háború Blog szerkesztője, kollegiális segítségével a Tiszalök régen Facebook csoportban találtam meg a családi Biblia lapjairól kifotózott dokumentumsorozatot a családfa adatolására.

Kórik Gábor családja a saját keze írásával a Kórik-család Bibliájából a Tiszalök régen Facebook csoport oldaláról. A Bibliát Pappné Kórik Judit, Kórik Gábor oldalági rokona őrzi és töltötte fel az arról készült képeket az oldalra.

Lánya, Piroska, akinek a naplójában a Nyikó menti Décsfalva és Nagygalambfalva közötti vonalállásból „üzen” az 1916. szeptember 18-i bejegyzésében, 1905. július 31-én született Tiszalökön. A családfa adataiból tudjuk, hogy Piroska 1923-ban férjhez ment D. Nagy Józsefhez. 1924-ben született lányuk, Erzsébet, a bibliai bejegyzés szerint tanítónő, aki férjhez ment Görbedi Jánoshoz (1949). Gyermekük, D. Nagy József 1930. március 8-án született. A másik lánya, Erzsébet 1908. február 11-én született. Ő Katona Jánoshoz ment férjhez 1926-ban. A házasságukból 1929-ben született Katona Piroska.

Közös kutatásunk célja leginkább az, hogy a családi hagyatékban – ha van ilyen –, vagy akárhol, rábukkanjunk az általam közölt napló eredeti fogalmazványára, mert az lenne a jó, ha összevethetném a Csendőrségi Lapokban 1934-ben megjelent szöveggel. A kutatásban Tölgyesiné Varga Kata, a tiszalöki könyvtár nyugalmazott igazgatója és a helybéli hagyományőrző egyesület is a segítségünkre volt. Egyelőre nem találtuk meg Kórik Gábor feljegyzéseinek kéziratát. Ebben várjuk az olvasóink segítségét is.

Kórik Gábor katonai pályája

Katonai pályájáról az általam közlésre kerülő szövegből annyi derül ki, hogy Kórik Gábor a cs. és kir. 14-es huszároknál őrmesterségig vitte. Feljegyzése szerint: „Ezernyolcszázkilencvenkilencbeli katona vagyok, a császári és királyi tizennegyedik huszárezrednél szolgáltam. Továbbszolgáló nem voltam, a ma is viselt rendfokozatomat ott szereztem.”

Huszárévei az említett Bene János monográfiában leírt ezredtörténetben követhetők. A tőle idézett részlet az ezred tiszalöki lófürösztés emléke, illetve a huszárélet elégiája: „Elemi iskolás fiúknak mindig igen nagy esemény volt az, amikor huszárok érkeztek a faluba. Már tudták előre, mert egy nappal előbb kvártély csinálok járták be a falut kisbíróval vagy hitessel, minden udvarra benéztek, hogy hány ló fér el az istállóban. A kvártély csinálok felírták a palánkra, hogy abba az udvarba ebből a századból és ebből a szakaszból ennyi ló és ennyi ember fog be szállani. Ilyen formán pi: H.R. 14-3. E. II. Zug. 6 ember, 6 ló. (14. huszárezred, 3. század, 2. szakasz) Másnap dél tájban csakugyan megérkeztek a huszárok. A község elé érve a század előtt lovagló hat trombitás harsányan belefújt hangszerébe… Legelébb az ezred jelét (Regimentsruf) fújták a trombitások, utána a Generalmarschot… A csapat élén arany zsinóros főfő huszár lovagolt szénfekete paripáján, a község bejáratánál kirántotta ragyogó kardját. A trombitások kis időre elhallgattak. Az a főfő huszár magasra emelte kardját, messze csengő hangon kiáltott: Habtacht (habták – Vigyázz!) Erre a szóra kihúzták magukat a huszárlegények… Ergreiß den Säbel! – kiáltja a főfő huszár és egy szempillantás alatt az egész csapat kirántotta a kardját… A községet tisztelték meg ezzel a dologgal a huszárok”.

1902-ig szolgált, továbbszolgálatot nem vállalt. A császári és királyi hadseregben a 21. életévüket betöltött férfiak általános hadkötelezettségének az 1868-as véderőtörvénnyel történt bevezetése után a tényleges szolgálati idő a szárazföldi csapatoknál 3 év volt, ezt követte a tartalékban eltöltött 7 év, majd a 2 éves népfelkelési szolgálat. Azok a sorozottak, akik hivatásos katonai pályára kívántak lépni (továbbszolgálat), altisztként (például őrmester) további szerződéseket vállalhattak, ami állandó jövedelmet és nyugdíjra való jogosultságot biztosított számukra.

Kórik Gábor népfelkelő őrmester fotója a Csendőrségi Lapok 1934. évi (24. évfolyam) 1. számának a 31. oldalán.

A Nagy Háború kitörésekor a koránál fogva népfelkelőként hívják be a m. kir. munkácsi 11. népfelkelőgyalogezredbe. Tovább erről, a maga megfogalmazása szerint, ugyancsak a Bene monográfiából egy részlet: „Október 4-én Munkácsra kell bevonulni. Az előző este búcsúzkodásokkal telt el. Másnap délelőtt mindenki összepakolta a zöld katonaládát, melybe tisztálkodószerek, fehérnemű, hazai élelem és szíverősítő itóka is került. Elharangozták a delet. Közeleg az indulás ideje. Három órakor indul a gőzös az állomásról. Ez a kis idő mihamar eltelik. Innen is onnan is hallatszik a zaj. Búcsút zengő katonanóta, anyai sírás, köszönés, üdvözlés hallatszik mindenfelé. A rozmaringosok megbeszélésük szerint, de még az ősi szokás szerint is Schlesinger táti vendéglőjében gyülekeznek. Az állomásra való kivonulás onnét történik zeneszóval, ünnepélyesen. Imitt-amott már mennek is az ünnepelt gyerekek a gyülekezőhely felé. Ifjú barátok, fiatal legénykék dalolva kísérik őket. A kis zöld katonaláda botra akasztva ott díszeleg valamelyik barátnak a hátán. A legszebb ünneplő ruha van minden rozmaringoson. Rozmaring – te drága szép bokréta, tedd még egyszer széppé és ünnepélyessé őket – utoljára. Szőke Gábor barátunk is indulásra kész. Gyönyörű, bimbós rozmaring bokrétával feldíszítetten. Bimbós volt a rozmaring, bimbó volt még az is, aki szívesen adta… Az udvaron vannak már, indulásra kész. Szülők, testvérek, ifjú barátok mindnyájan ott lesznek az állomásnál. Most még csak a háztól kell elbúcsúzni tehát.”

Az ezredet az 1914. augusztus 9-ei hivatalos eskütétel után bevagonírozták és megindították északra. 1914. augusztus 10-én kerültek Przemyśl VI. védőkörletébe a 97. gyalogdandár részeként. A dandár erődítési munkálatokat végzett, majd augusztus 25-től a 3. hadsereg kötelékében a 23. honvéd gyaloghadosztálynak rendelték alá és a Lemberg‒Grodek között zajló ütközetben vett részt. Az ezred itteni tevékenységéről, a blog állandó szerzője, Suslik Ádám írása is beszámol.

1914. szeptember 1-jén éjszaka a 23. honvédhadosztály Kulików, míg a 97. népfelkelő-dandár Grzeda felé menetelt annak érdekében, hogy a hadműveleti helyzettől függően megszállja a Kulików–Zolkiew műúttól nyugatra lévő magaslatokat, vagy pedig a Veresica folyó mögött vesse meg a lábát. Ezen az éjszakán a 11. népfelkelőgyalogezred is részese volt annak az esetnek, amely később a kulikowi pánik néven vonult be a szűkebb köztudatba. Ekkor sebesült meg Kórik Gábor is.

A gyógyulását követően került a m. kir. budapesti 1. honvéd gyalogezred póttestéhez, s innen indítják 1916. augusztus elején az erdélyi frontra, ahol a század besorolt a III/1. népfelkelő zászlóaljba. „Felgyógyulásom után ezideig a budapesti helyőrségnél teljesítettem szolgálatot és most újra itt vagyok!” – írja a naplójában.

Az III./1. népfelkelő zászlóalj rövid története (Kajon Árpád tollából)

A m. kir. budapesti 1. népfelkelő gyalogezred III. zászlóalja 1914. július 26-án alakult meg Budapesten és az ezred kötelékében augusztus 11-én hajnalban indult el a szerbiai harctérre. Kezdetben Péterváradon állomásozott mint a vár kirohanó csapata, majd részt vett a Szabács környéki harcokban. A zászlóalj öt héten át küzdött a macsvai mocsárvidéken és Pricinovicnál, később pedig a kolubarai mocsárvilágban és a Jevremovac elleni véres rohamokban is kitüntette magát. 1915 elején a péterváradi vár fruskagorai védőszakaszának, a Cardaknak a biztosítását látta el. 1915 májusában a III. zászlóaljat kivonták az ezred kötelékéből és a 19. népfelkelő hegyi dandár alárendeltségében az olasz hadszíntérre, a Doberdó-fennsíkra vezényelték. 1916 júniusában a Bruszilov-áttörés után a zászlóaljat az orosz hadszíntérre, Volhíniába csoportosították át. Az alakulat története 1916 júliusában vett először drámai fordulatot: a nyomasztó túlerőben lévő orosz csapatok bekerítették a megfogyatkozott egységet. Az állomány szinte az utolsó emberig hősi halált halt, vagy hadifogságba esett. A megmaradt alakulattöredékekből a zászlóaljat újraszervezték és Erdély védelmére rendelték a 19. hegyi dandár parancsnoksága alá. A súlyos veszteségek miatt 1916 decemberében végleg feloszlatták. A III./1. népfelkelő gyalogzászlóalj megmaradt állományát a székesfehérvári 17. népfelkelő gyalogezredbe osztották be.

Erdély keleti határán

A III/1. népfelkelő zászlóalj 19. népfelkelő hegyidandárban, a Tatros völgye védvonalában foglalt állást. Erdély határára augusztus 4-én ért be vonattal a két menetalakulat, onnan Marosvásárhelyen át az ún. Székely körvasúton érkeztek hatvan órás vonatos úton Csíkszeredára.

„Nem tudom, hogy látta-e ezt a völgyet, s él-e még az a költő Géczi István, aki »A Gyimesi vadvirág« színművet megírta, de én, mióta e művet ismerem, mindig vágyom e helyet meglátni – és pedig reménytelenül. Lehetetlenségnek tartottam ott Tiszalökön, hogy én Gyimest valaha is megláthassam. És íme. Nem kellett hozzá egyéb, csak egy világháború és megláttam Gyimest” – írja Kórik Gábor a naplójában.

A 19. népfelkelő hegyidandár állásai 1916 tavaszán.
(A térképvázlat forrása: Hadtörténelmi Levéltár, II. 382. A 19. népf. hegyi dandár. 14. doboz.)

A dandár a „Határkőtől a Nemeréig, kb. 50 km hosszú vonalon állt. A határon álló csendőrőrsök is alárendeltettek, 6 zlj. (I/4., I./., II./3., III./1., V./3. és az 54. hadtápzászlóalj), ¼ népf. huszárezred és 1. tábori üteg (1/64.) erejű volt. A zászlóaljak állománya átlag 500 fő, nagyrészt újonc az egész dandárnál csak a III./1. zászlóaljnak volt 1. g[é]p[puskás] osztaga, az üteg 5 l[öveg]gel rendelkezett.” Írta Czékus György százados a szemtanújelentésében.

A naplóban követhetjük majd Kórik őrmester történetét egészen az 1916. október 16-ai, újabb sebesüléséig.

A naplóról

„Magasrangú vezetőink, nagy hadvezérek, tiszt urak mind megírták már a nagy háború. eseményeit. Merészségnek tetszhetik tehát, hogy ennyi, az enyémnél sokkal hivatottabb toll mellett a magam szerény feljegyzéseivel előhozakodom. De két dolog bátorított. Egyik éppen az, hogy a háborúról eddig inkább csak olyan leírások jelentek meg, amelyeket tanult, tollforgató urak írtak. Természetes, hogy a háborút is úgy írják le, ahogyan ők azt a maguk vezetői szemével és nagy áttekintésével látták. De nem igen jelent meg olyan írás, amely egy magamfajta szerény altiszt szerény munkakörében és környezetében született meg s minden nagy vonatkozástól mentesen, a háborúnak kicsiny, de mégis szép életével: a századélettel foglalkozott volna” – írta Kórik Gábor tiszalöki földműves, volt népfelkelő őrmester, amikor elküldi a háború alatt ceruzával írt naplója – amit „néha alig tudott kibetűzni” – egy részét közlésre feldolgozva a Csendőrségi Lapok szerkesztőségének.

A naplót a lap az 1934-és évfolyamában (24. évfolyam) az 1‒24. számaiban egy éven át folytatásokban közli „Naplóm a világháborúból. Harcok a gyönyörű Erdélyért” címmel. A szerkesztő, Pinczés Zoltán őrnagy valószínűleg nem változatott a szövegen. (Ennek a tisztázását segítené az eredeti kézirat előkerülése.)

A sorozatindító rész a Csendőrségi Lapok 1934. évi (24. évfolyam) 1. számának a 30. oldalán.

A lövészárok partján, pihenőben Vass Gerebent, Jókait lapozgató szolgálattevő őrmester szövegét öröm olvasni. Magam sem változtattam rajta, a helyén van minden tájnyelvi fordulat, a hegyekre és embereire rácsodálkozó szerző élményeinek ízes leírása. Már az is külön néprajzi, nyelvi érték, ahogy Kórik azt megfogalmazta a sokat megért „Csikországból”, 1916 őszén. Egyébként otthon, Tiszalökön is néprajzos adatközlő szaktekintély hivatkozik rá Nyárády Mihály, a Nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyvében (II. köt., 1959) Pipakészségek c. dolgozatában.

A közlésre beküldött kézirat, a több helyen említett, a hadszíntéren ceruzával fogalmazott szöveg „olykor nehezen kibetűzhető, napi feljegyzések” feldolgozásával már otthon, Tiszalökön készülhetett. Szűk három hónap története 1916 júniusától október 16-ig.

A katonatörténeti dokumentumok, vázlatok, a 19. népfelkelő hegydandár harctéri jelentései, amelyek szemléletessé teszik a napló személyes hangvételű feljegyzéseit, részben saját, illetve Kajon Árpád kolléga levéltári kutatásai a Hadtörténelmi Levéltárban, amelyekre a szövegben annak rendje és módja szerint hivatkozom.

Az értelmezéseket, magyarázatokat a blogon szokásos felugró buborékokban, illetve keretes szövegekben közlöm.