Heti kulturális ajánló – 2010.12.25.-12.31.

A karácsonyról az átlagember kevésbé asszociál az első világháborúra, ennek megfelelően a televíziót sem árasztották el a héten a Nagy Háborúról szóló műsorok. Azért akad majd egy-egy játék- vagy ismeretterjesztő film, és a már hónapok óta hetente négyszer-ötször sugárzott Fegyverszünet karácsonyra című remek alkotás is elnyeri aktualitását. Két, nagykereskedelmi forgalomban (és épp ezért könyvesboltokban) nem […]

„Ima száll el mindnyájunk ajkáról, míg odakint ordítva kaszál a halál”

Karácsony a frontvonalban „Gyorsan elrendezzük a körletet, 24-ikén délután 3 órakor szentséges áhítattal ünnepeljük a kis Jézus születését. Zászlóaljaink karácsonyfát is állítanak. Nem csillog rajtuk sok édesség, dísz, ajándék. Csak néhány gyertya hirdeti a fenyőfákon az örök szeretet ünnepét.” A 30. honvéd gyalogezred emlékalbumában az 1915-ös orosz fronton eltöltött karácsonyról olvasható visszaemlékezés jól kifejezi, hogy […]

„Gyün a kacsa!”

Életkép az északi frontról „Állásunk félköralakban ékelődik elő. A muszka időnkint azzal szórakozik, hogy légi torpedóval dob át nekünk egyet. Először ismerkedem meg ezzel a szörnyű fegyverrel. Szinte hangtalanul lövik ki, valószínűleg komprimált levegővel s így állandóan kell figyelni. — Gyün a kacsa! — kiáltják az emberek s ahogy felpillantok, egy talán méteres lövedéket látok, […]

Az eltűnt mitrovicai hadihíd esete

Pozsonyi utászok a Nagy Háborúban – 3. rész A pozsonyi utászok nem csak műszaki munkálatokban, hanem gyakran gyalogsági harcokban is részt vettek. Így volt ez 1914 szeptemberében is a szerb betörés idején. A következőkben egy ilyen esetet, majd a szerbek kiverését követően az utászok által felrobbantani tervezett mitrovicai szerb hadihíd körüli eseményeket ismerhetjük meg.  Szerb […]

Heti kulturális ajánló – 2010.12.18.-12.24.

Csak egy hét van karácsonyig, sokan már megvették az ajándékokat, én azonban biztosra veszem, hogy hozzám hasonlóan vannak, akik ezt még nem tették meg. A Nagy Háború iránt érdeklődők családtagjainak súgnám, hogy remek könyvek, igényes albumok jelentek meg mostanában (egy részükről már tudósítottunk), az e heti ajánlóban is szerepel mindjárt kettő. Lesz még mozi és […]

INRI

„Ma kezembe akadt egy első világháborúval foglalkozó korabeli könyv, egy anekdotát kimásoltam belőle. Nekem nagyon tetszett, esetleg érdemes lenne másokkal is megosztani, ha Önök is úgy gondolják.” – Az idézett levelet és az alábbi anekdotát Miklós Tamás olvasónk küldte. Nekünk is tetszett. A huszár és a baka a keresztfa alatt ülnek és vitatkoznak, hogy melyik […]

„a füstpamacs közepén sárgásfehéren izzott föl a magja”

Egy magyar srapnel robbanása – ahogy Hemingway leírja Kerestem valamit a napokban, és ismét belelapoztam Hemingway első világháborús regényébe. Véletlenül megakadt a szemem egy látványos srapnelrobbanás leírásán, a történet érdekessége, hogy minden bizonnyal egy magyar alakulat által kilőtt srapnelről lehet szó.  Ernest Hemingway 1918-ban Milánóban Köztudott, hogy önkéntesként az amerikai író is megfordult a Nagy […]

A szabácsi hadihíd története

Pozsonyi utászok a Nagy Háborúban – 2. rész 1914. augusztus 12-én a Száván történt erőszakos folyamátkelést követően a kaposvári 44. közös gyalogezred 8. százada szilárdan megvetette lábát a szerb oldalon, és lehetővé vált, hogy az utászok a készültségben álló további gyalogegységeket is gyorsan áthajózzák. A pozsonyi 5/2. utászszázad a később beérkezett 5/4. utászszázaddal együtt ezután […]

Heti kulturális ajánló – 2010.12.11.-12.17.

Örvendetes, hogy idén több könyv is megjelent az első világháború témájában. Az utóbbi időben minden hétre jutott legalább egy könyvajánló, így van ez most is, sőt ezen a héten két, mostanában megjelent érdekességet is ajánlhatok: Balla Tibor hiánypótló művét, A Nagy Háború osztrák-magyar tábornokait, illetve Sallay Gergelynek az első világháborús osztrák-magyar alakulat- és emlékjelvényekről írt […]

Egy katonaváros a mozgósítás időszakában

Behívás és bevonulás a háború kitörésekor – 2. rész A részleges mozgósítás után Székesfehérváron, a nagy számú katonai alakulattal rendelkező katonavárosban is mozgalmassá váltak a napok. Az eseményeket a legnagyobb példányszámú helyi lap tudósításai alapján követjük nyomon. A lelkes hangulat magával ragadta az újságírókat is, akik kint voltak az utcán, sodródtak az eseményekkel, gyűjtötték a […]

Legfrissebb hozzászólások

@https://www.harvard.edu/ // 2025.06.15. 12:06A hadigondozás szervezete az első világháború alatt

# Harvard University: A Legacy of Excellence and Innovation ## A Brief History of Harvard University Founded in 1636, **Harvard University** is the oldest and one of the most prestigious higher education institutions in the United States. Located in Cambridge, Massachusetts, Harvard has built a global reputation for academic excellence, groundbreaking research, and influential alumni. From its humble beginnings as a small college established to educate clergy, it has evolved into a world-leading university that shapes the future across various disciplines. ## Harvard’s Impact on Education and Research Harvard is synonymous with **innovation and intellectual leadership**. The university boasts: - **12 degree-granting schools**, including the renowned **Harvard Business School**, **Harvard Law School**, and **Harvard Medical School**. - **A faculty of world-class scholars**, many of whom are Nobel laureates, Pulitzer Prize winners, and pioneers in their fields. - **Cutting-edge research**, with Harvard leading initiatives in artificial intelligence, public health, climate change, and more. Harvard’s contribution to research is immense, with billions of dollars allocated to scientific discoveries and technological advancements each year. ## Notable Alumni: The Leaders of Today and Tomorrow Harvard has produced some of the **most influential figures** in history, spanning politics, business, entertainment, and science. Among them are: - **Barack Obama & John F. Kennedy** – Former U.S. Presidents - **Mark Zuckerberg & Bill Gates** – Tech visionaries (though Gates did not graduate) - **Natalie Portman & Matt Damon** – Hollywood icons - **Malala Yousafzai** – Nobel Prize-winning activist The university continues to cultivate future leaders who shape industries and drive global progress. ## Harvard’s Stunning Campus and Iconic Library Harvard’s campus is a blend of **historical charm and modern innovation**. With over **200 buildings**, it features: - The **Harvard Yard**, home to the iconic **John Harvard Statue** (and the famous “three lies” legend). - The **Widener Library**, one of the largest university libraries in the world, housing **over 20 million volumes**. - State-of-the-art research centers, museums, and performing arts venues. ## Harvard Traditions and Student Life Harvard offers a **rich student experience**, blending academics with vibrant traditions, including: - **Housing system:** Students live in one of 12 residential houses, fostering a strong sense of community. - **Annual Primal Scream:** A unique tradition where students de-stress by running through Harvard Yard before finals! - **The Harvard-Yale Game:** A historic football rivalry that unites alumni and students. With over **450 student organizations**, Harvard students engage in a diverse range of extracurricular activities, from entrepreneurship to performing arts. ## Harvard’s Global Influence Beyond academics, Harvard drives change in **global policy, economics, and technology**. The university’s research impacts healthcare, sustainability, and artificial intelligence, with partnerships across industries worldwide. **Harvard’s endowment**, the largest of any university, allows it to fund scholarships, research, and public initiatives, ensuring a legacy of impact for generations. ## Conclusion Harvard University is more than just a school—it’s a **symbol of excellence, innovation, and leadership**. Its **centuries-old traditions, groundbreaking discoveries, and transformative education** make it one of the most influential institutions in the world. Whether through its distinguished alumni, pioneering research, or vibrant student life, Harvard continues to shape the future in profound ways. Would you like to join the ranks of Harvard’s legendary scholars? The journey starts with a dream—and an application! https://www.harvard.edu/

@Pintér Tamás // 2025.06.14. 15:06„Eresztenének bennünket haza…”

Eddig nyomtatásban még sehol. Érdekelné könyv formában is?

@NAGYZS11@GMAIL.COM // 2025.06.11. 23:06„Eresztenének bennünket haza…”

Jó napot, hol jelent meg nyomtaasban a visszaemlékezés?

@Szőts Zoltán Oszkár // 2025.06.07. 15:06Nők a fronton – a Monarchia ápolónőiről

Kedves Zoltán, köszönöm az elismerő szavakat. Ami a kérdést illeti: ha jól emlékszem, akkor ezt a cikket a hivatkozott ápolónői kiskönyv alapján írtam annak idején, és ebben volt a jogszabályi hivatkozás. A jogszabályt magát nem olvastam. A dokumentum az OSZK állományához tartozik, így ott lehet az eredetijét megnézni. A jogszabályt a Kriegsministerium rendeletei között keresném németül, ha frissiben el kellene olvasnom.

@Zoltan Molnar // 2025.06.07. 13:06Nők a fronton – a Monarchia ápolónőiről

Tisztelt Szerző! Kiváló cikk, olvasmányos, mégis rendkívül informatív. A nők szerepét kutatom az első világháborúval kapcsolatosan, a doktori disszertációmhoz tanulmányoznom kellene a tanulmányban szereplő:császári és királyi hadügyminisztérium 1915. évi 29445/14. számú rendeletét. Esetleg hozzáférhető valahol? Nagyon szépen köszönöm!

@Bálint Ferenc // 2025.06.05. 08:06Honvéd őrmester díszruhában

Örömmel jelenthetem, hogy a véletlennek köszönhetően sikerült azonosítani a képen látható katonát. A későbbiekben ugyanis szerzett egy I. osztályú Ezüst Vitézségi Érmet is, így vitézzé avatták, ugyanez a képe szerepel a Vitézek Albumában. Fehér János őrmester és valóban nem a 19., hanem a 17. honvéd gyalogezredben szolgált, Osztopánban született.