Heti kulturális ajánló – 2010.12.18.-12.24.

Csak egy hét van karácsonyig, sokan már megvették az ajándékokat, én azonban biztosra veszem, hogy hozzám hasonlóan vannak, akik ezt még nem tették meg. A Nagy Háború iránt érdeklődők családtagjainak súgnám, hogy remek könyvek, igényes albumok jelentek meg mostanában (egy részükről már tudósítottunk), az e heti ajánlóban is szerepel mindjárt kettő. Lesz még mozi és […]

INRI

„Ma kezembe akadt egy első világháborúval foglalkozó korabeli könyv, egy anekdotát kimásoltam belőle. Nekem nagyon tetszett, esetleg érdemes lenne másokkal is megosztani, ha Önök is úgy gondolják.” – Az idézett levelet és az alábbi anekdotát Miklós Tamás olvasónk küldte. Nekünk is tetszett. A huszár és a baka a keresztfa alatt ülnek és vitatkoznak, hogy melyik […]

„a füstpamacs közepén sárgásfehéren izzott föl a magja”

Egy magyar srapnel robbanása – ahogy Hemingway leírja Kerestem valamit a napokban, és ismét belelapoztam Hemingway első világháborús regényébe. Véletlenül megakadt a szemem egy látványos srapnelrobbanás leírásán, a történet érdekessége, hogy minden bizonnyal egy magyar alakulat által kilőtt srapnelről lehet szó.  Ernest Hemingway 1918-ban Milánóban Köztudott, hogy önkéntesként az amerikai író is megfordult a Nagy […]

A szabácsi hadihíd története

Pozsonyi utászok a Nagy Háborúban – 2. rész 1914. augusztus 12-én a Száván történt erőszakos folyamátkelést követően a kaposvári 44. közös gyalogezred 8. százada szilárdan megvetette lábát a szerb oldalon, és lehetővé vált, hogy az utászok a készültségben álló további gyalogegységeket is gyorsan áthajózzák. A pozsonyi 5/2. utászszázad a később beérkezett 5/4. utászszázaddal együtt ezután […]

Heti kulturális ajánló – 2010.12.11.-12.17.

Örvendetes, hogy idén több könyv is megjelent az első világháború témájában. Az utóbbi időben minden hétre jutott legalább egy könyvajánló, így van ez most is, sőt ezen a héten két, mostanában megjelent érdekességet is ajánlhatok: Balla Tibor hiánypótló művét, A Nagy Háború osztrák-magyar tábornokait, illetve Sallay Gergelynek az első világháborús osztrák-magyar alakulat- és emlékjelvényekről írt […]

Egy katonaváros a mozgósítás időszakában

Behívás és bevonulás a háború kitörésekor – 2. rész A részleges mozgósítás után Székesfehérváron, a nagy számú katonai alakulattal rendelkező katonavárosban is mozgalmassá váltak a napok. Az eseményeket a legnagyobb példányszámú helyi lap tudósításai alapján követjük nyomon. A lelkes hangulat magával ragadta az újságírókat is, akik kint voltak az utcán, sodródtak az eseményekkel, gyűjtötték a […]

Mire jó a levéltár?

Kutatási esetek a magyar hadilevéltári kirendeltségnél Az alábbi, 2007-ben készült írását Hermann Róbert bocsátotta blogunk rendelkezésére, aki 2003 januárjától 2008 szeptemberéig volt az Osztrák Hadilevéltár mellett működő Állandó Magyar Levéltári Kirendeltség vezetője. A cikkből olvasóink tájékozódhatnak a Nagy Háború bécsi hadilevéltárban fellelhető családtörténeti kutatásokat segítő forrásairól és jó néhány érdekes kutatási esettel is megismerkedhetnek. Az […]

Erőszakos folyamátkelés a Száván, 1914. augusztus 12.

Pozsonyi utászok a Nagy Háborúban – 1. rész Új sorozatunkban a pozsonyi császári és királyi 5/2. utászszázad harctéri eseményeiből ismertetünk meg a blog olvasóival néhányat. A század hadiútja, mint minden egységé, a mozgósítás során kezdődött. A hadilétszámra kiegészített század a 2. hadsereg felvonulási körletébe lett irányítva, s 1914. augusztus 2-án 17 óra 39-kor érkezett meg […]

Heti kulturális ajánló – 2010.12.04.-12.10.

Játékfilmek, ismeretterjesztő filmek, könyvbemutató és egy színházi előadás a következő heti termés. Aki még nem látta a Svejket a Tivoliban, ne mulassza el, de ha valaki inkább az otthon melegére vágyik, a tévében is lesznek érdekes műsorok – ezek közül különösen ajánlom A nagy ábránd című francia filmet. A tévét nem kedvelő, de a Nagy […]

Magyarok a Monte Grappán

Az alább közreadott vendégposztot Dinyés László, a Magyar Monte Grappa Baráti Kör Egyesület elnöke küldte érdeklődésünkre. A 2005-ben létrejött civil szervezet az olaszországi Monte Grappa hegy tetején kialakított temetőben nyugvó magyar hősi halottak emlékének ápolását és első világháborús dokumentumok gyűjtését és publikálását tekinti céljának.   A magyar történelem lapjain az első világháború utolsó éve, az […]

Legfrissebb hozzászólások

@Dr Szabó Éva Mária // 2026.05.08. 15:05Perczel Mór, Olivér és Miklós története

Tisztelt Karika Tímea! Férjem /már elhunyt/ Perczel leszármazott. Három felnőtt gyermekem van, akik büszkék erre a névre. Szeretnénk megtudni, hogy melyik Perczel ágból származnak. Férjem édesanyja Perczel Margit /született Balatonkenese 1906.01.09./ ,édesapja Perczel Lajos /1875.06.06-án született, nem tudjuk, hogy hol. / Kérem, ha tud, segítsen. Köszönöm Dr Szabó Éva Mária

@Pintér Tamás // 2026.02.21. 15:02Honvédezredek a Komeni-fennsík védelmében 1917 ‒ könyvbemutató

Tari Tamás írása a könyvbemutatóról és a kötetről a Mandineren: https://mandiner.hu/kultura/2026/02/elso-vilaghaboru-nagy-haboru-blog-pinter-tamas-konyv?fbclid=IwY2xjawQGkdFleHRuA2FlbQMxMDAAc3J0YwZhcHBfaWQQMjIyMDM5MTc4ODIwMDg5MgABHvBbuZWtK2JL7Qdk_dzhA10uDfJ-duCAHWQgvBy58uSNbWQ4Zyx4XmVKOkXT_aem_3pZAQ0CdhuN78TWU-3V-HA

@Pintér Tamás // 2026.02.21. 15:02Honvédezredek a Komeni-fennsík védelmében 1917 ‒ könyvbemutató

A Honvédelem.hu beszámolója a könyvbemutatóról: https://honvedelem.hu/hirek/a-doberdotol-keletre.html?fbclid=IwY2xjawQGj8ZleHRuA2FlbQIxMABicmlkETBIVkVxNGlSMFBWd25VeGFLc3J0YwZhcHBfaWQQMjIyMDM5MTc4ODIwMDg5MgABHj3vhS0m_GmYfNht0RUSlU0ZJrvQwxfJbQHhKjzYOxfpykPZ3uPegYPyjIaG_aem_B9PbXHVFFKFmIG9wMVcnmg

@Benkő Ildikó Valéria // 2025.11.21. 15:11Kulturális hidak építői

Nagy örömmel olvastam a fentebb írtakat! 1915 agusztusában lányommal és 2 unokámmal vegigjártuk a fent említett helyeket.A Szent lélek kápolnát is.Egy ismeretlen olasz kutató pedig megmutatta az egykori lövészárkokat,ágyúállásokat.Olasz nyelvtanár lévén,mindez nagyon meghatott.Köszönön az Úrnak!Családomnak ( Olaszországban élnek)is emlékezetes napok voltak,melyeket a Monte Sacron,stb helyeken töltöttünk.

@Berzsenyi Attila // 2025.11.08. 18:11„Megnyugszunk változhatatlan sorsunkba…”

Tanulságos volt ez a sorozat, köszönöm, hogy olvashattam!