Roób József kohómérnök emlékei a Nagy Háborúból – 38. rész

1918 novemberében Roób és társai folyamatosan próbálnak eligazodni a rájuk zúduló világpolitikai hírözönben: a fegyverszünet megkötése azonban nem jelenti megpróbáltatásaik végét. A petropavlovszki lágerben megjelenő cseh, szerb és román fegyveresek mindegyike úgy véli, hogy ők parancsolnak a hadifogolytáborban: egymással is konfliktusba keveredve kényük-kedvük szerint kényszersorozzák, bántalmazzák, fenyítik és maradék irataikból, meleg holmijukból is kiforgatják a rabokat, akik hiába próbálnak hivatalosan tiltakozni, mert a zavaros hierarchiában őreik saját legénységük közt sem tudnak, akarnak fegyelmet tartani. A fagyoskodó foglyok közt pusztít a kiütéses tífusz, a depresszió révén az öngyilkosság…

Nov. 10. A tegnapi újságok a következőket hozták: Vilmos, Károly és Boris lemondtak. Egy másik hír szerint Vilmos lemondása ügyében állítólag a kormány még nem határozott. Budapest nemzeti zászlókkal föllobogózva örömmámorban úszik Magyarország függetlenségének ünneplése alkalmából. Az olasz határról a magyar és szláv katonaság elment, a német osztrákok ellenben német szövetségesünk melletti kitartásuk demonstrálása mellett próbálnak az olaszoknak ellenállani. Egy másik hír szerint azonban hadseregünk az olasz elől rendetlenül vonul visszafelé. Belgrádba bevonultak a szerbek. Japán és Amerika között kiélesednek ez ellentétek. Japán nov. hóban nagy fegyvergyakorlatra készül.

A Japán Császári Hadsereg „Különleges Nagy Hadgyakorlata” (Rikugun Tokubetsu Daieishū) amelyen a hadsereg legelitebb hadosztályai vettek részt, komoly háborús erődemonstrációnak számított: az uralkodó jelenléte a legmagasabb szintű készültséget és presztízst jelentette. A japán állam külön kitüntetést / emlékérmet alapított és osztott ki azoknak a katonáknak, akik az első vonalban szolgáltak a gyakorlat során.
(Forrás: https://www.ebay.com/itm/317102030806 )

Végül egy felfogott rádiótelegramm szerint a cseh-szlovák nemzeti tanács tárgyalásokat folytat az európai Oroszországgal arra nézve, hogy a cseheknek innen való haza szállítását az európai Oroszországon keresztül megengedjék. A vörösek hajlandók őket átengedni és garantálják ez út alatt sértetlenségüket. Bár már látnám! A mai újságok szerint a csehek jelentése alapján a Monarchia békét kötött Olaszországgal, mely szerint nov. 4.-ke óta megszűnt az ellenségeskedés. A Times szerint egy hét lefogása alatt várható a béke. A románok lázadnak Magyarország egyes vidékein. A Monarchia összes hajóit megkapta Horvátország. (Nov. 11-én 11 órakor aláírták a németek – Erzberger – a fegyverszüneti jegyzőkönyvet és ezzel megszűnt a háború.)

1918. november 11-én hajnali 5 óra 30 perc körül, közvetlenül a fegyverszüneti szerződés aláírása után: az előtérben balról jobbra George Hope brit admirális, Maxime Weygand francia tábornok, Rosslynn Erskine Wemyss brit admirális, Ferdinand Foch marsall (sétapálcával és sapkával), valamint Jack Marriott kapitány a Royal Navytől. Hátuk mögött a 2419D jelű, átalakított vasúti étkezőkocsi –1918. október 29-től Foch marsall tárgyaló- és irodahelye, – amelynek belterében a compiègne-i erdőben az európai harcokat lezáró fegyverszünetet megkötötték. Georges Clemenceau francia miniszterelnök kérésére a az állam 1919-ben megvásárolta a „Wagon de l’Armistice”-t, amelyet 1921-től a párizsi Invalidusok házának udvarán állítottak ki történelmi ereklyeként, 1930-tól az egyezmény aláírásának helyszínét parkosították, a vagon számára pedig egy saját múzeumépületet emeltek. 1940. június 22-én Franciaország megszállását követően Adolf Hitler visszavitte a vagont az eredeti helyére, és itt íratta alá a franciákkal a fegyverszünetet. A „fegyverszüneti kocsi” ezt követően hadizsákmányként 1940-ben Berlinbe került, több helyen kiállították. 1944-ig maradt a német fővárosban, amikor az egyre fokozódó szövetséges légitámadások elől Türingiába menekítették, ahol az ohrdrufi fogolytáborban véletlenül felgyulladt. A kocsi fémből készült alváza túlélte a tüzet, műhelykocsinak használták az NDK-ban, de 1986-ban végleg megsemmisítették. A francia múzeumba 1950. szeptember 16-án egy ugyanabból a sorozatból származó kocsit (eredeti száma: 2439) helyeztek el, amely szintén Foch marsall szerelvényének része volt.
(Forrás: https://armistice-museum.com/understanding-the-history/the-armistice-of-1918/ )

Nov. 12. A mai újsághírek szerint Amerika újabb jegyzéket intézett Svájc útján Németországba, mely szerint az entent hajlandó a Wilson-féle pontok alapján béketárgyalásokba menni azzal a megjegyzéssel, hogy a tengerek szabadsága tekintetében az entent hatalmak bizonyos értelmezési lehetőséget tartanak fenn maguknak és kártérítést követelnek a háború által tönkretett részek számára és a fegyverszüneti tárgyalásokra Foch generális lett kijelölve az entent részéről. Egy másik hír szerint a francia hadsereg felszólította a német vezetőséget, hogy egy megnevezett helyen találkozhatnak az ő képviselőikkel a fegyverszüneti tárgyalások céljából. Scheidermann szerint Vilmosnak le kell mondani a trónról. Csehország köztársasági elnöke Maszarik és másodelnöke Kramarz. A német csehek szintén függetlenítették magukat. Galícia csatlakozik Lengyelországhoz. A szerbek a Duna jobb partját foglalják vissza. Ufát kiürítik a fehérek. Az esti újságok szerint nov. 6-án megkötötték Német- és Franciaország között is a fegyverszünetet. Ez több oldalról nyert megerősítést.

A 14. sz. barakkban kiütéses himlő van. Az emberek nem tudnak tisztálkodni, tele vannak tetvekkel és ezek terjesztik legjobban a kiütéses himlőt (?)

Nov. 15. Az újságok folytatják azt a sok hírt, melyeket teljesen elhinni sehogy sem lehet. Tegnap megjelent itt a táborban vagy 3 román tiszt és felszólítottak bennünket arra, hogy katonai könyveket, iratokat és térképeket adják át nekik. Ezt meg is tették. De nem is ott volt a baj, hanem abban, hogy Kitcsán (?) tényleges főhadnagyot, miután ráfogták, hogy ő is román, felsőbb parancsra való hivatkozással összecsomagoltatták és elvitték magukkal, miközben a fegyvertusával is meg kellett ismerkednie. Azonkívül, mialatt a barakkunkban voltak egy őr (miután a kijáratokat elzárták) háromszor fejbevágta Jólesz hadnagyot, mert a barakk egyik oldaláról a másikra akart menni és az őr pedig azt hitte, hogy talán ki akart menni. Mikor ezt Mester nevű parancsnok tudomására hozták és elégtételt kértek, ez azt felelte, hogy sajnos ő nincs abban a helyzetben, hogy fenyítő hatalmat gyakoroljon ezúttal az ő embereivel szemben, mert ő tehetetlen. Azonkívül elloptak a tisztek e hivatalos ténykedése közben a katonák 11 pokrócot is. Ez ügyben is a román tisztekhez fordultak, de ebben is tehetetleneknek bizonyultak és csak azt felelték, hogy ők megparancsolják ugyan a katonáknak, hogy adják vissza az ellopott darabokat, de ha azok nem hajlandók ezt megtenni, úgy ők nem tehetnek többet. Persze nem került vissza egy takaró sem. Csak attól tartok, hogy a mai nap eredményétől fölbuzdulva majd ismétlődni fog ez eset és lassankint kifosztanak bennünket teljesen. Nagyon szomorú dolog, ha az emberek folyton attól kell tartani, hogy elszedik még azt a kevés holmiját is, amije még van és ami egészsége fenntartásához föltétlenül szükséges. Főleg a bundám miatt aggódom állandóan. A cseh őrség közül nehányan elmentek és jött helyettük nehány más cseh, de azonkívül nagyobb számú szerb is. Az őrséget pedig a románok adják. Hogy a tegnapi lopásokat kik végezték, tulajdonképen nem is tudjuk. Az egyik román tiszt ugyan, amikor fölszólított bennünket a fentnevezett tárgyak kiadására, azzal fenyegetett meg bennünket, hogy ha nem adnánk ki mindent, úgy ő kénytelen lesz kutatást elrendelni és előre kijelenteni, hogy akkor ő nem [tud] felelni az ez esetben esetleg előforduló lopásokért.

Nov. 16. Minden nap hihetetlenebb hírek jelennek meg az újságokban. Nagyon sokan elhiszik már e híreket. Én még mindig nem akarom mindezeket elhinni, noha már bevallom, hogy nehezemre esik nem hinni. A mai hírek szerint a fegyverszünet Német- és Franciaország között nov. 11.-én lett megkötve és a közölt fegyverszüneti feltételek nem csak valódi békeföltételek, hanem Németország teljes kapitulációja. Ezek szerint a blokád fennmarad, de megszűnnek a breszti és bukaresti béke, Németország megfizeti az összes károkat még Oroszországban is, kiad egy csomó hajót stb. Vilmos Hindenburggal és a trónörökössel Hollandiába szökött. A szász és würtembergi királyok lemondtak szintén. És még egy csomó ezekhez hasonló hír.

Nov. 18. A mai reggeli séta alkalmával újból egy kellemetlen incidensnek voltunk tanui. Egy csomó legényt vittek munkára és eközben a hátulsó katonát egy szerb őrkatona folyton verte korbáccsal. Ezt látva többen megálltak közülünk is a sétálók közül és nézték az esetet. Igy megállt a többi között egy német tiszt is. Mire a szerb korbácsoló katona megához rendelte e német tisztet és többször végigvert rajta a korbáccsal és mire ez fölemelte a karját, hogy az ütések ne érjék az arcát, a szerb még nagyobb dühbe jött és még jobban verte, majd bezárták a börtönbe. Útközben azonban előbb még egy másik őrrel együtt folyton verték és pedig az egyik a korbáccsal, a másik meg egy nagy bottal, melyet úgy látszik a tiszttől vett el. A börtönben aztán levetkőztették és addig verték, míg el nem vesztette eszméletét. Este aztán orvosi vizsgálat után a ferde vállú (egy őrkatona) kiengedte egészen összetörve. A csehek újra visszajöttek.

Nov. 19. A tegnapi esettel kapcsolatban ma Horváth alezredestől a következőket hallottam. Tegnap d. e. a német tiszttel történt incidens után hallotta Horváth, hogy Mester román tiszt táborparancsnoknak adta ki magát a táborban. Ő tehát, mint a hadifogoly tisztek rangidősebbje és parancsnoka magához véve Lédenberger őrnagyot és Pour segédtisztet elment az irodába Mesterhez, kinél nehány cseh is volt. Horváth kérte Mestert, hogy az ügyeletes szolgálatot redukálja oly módon, hogy ne félbarakkonkint, hanem csak barakkonkint legyen egy napos tiszt és egy ügyeletes, mert már maga a faggyúvilágítás is sok pénzbe kerül, aztán hogy ne kelljen a szolgálatba lépőknek jelentkezni menni a cseh iroda elé, mert ott sokszor egy fél órát is kell várni és ez a hiányos öltözködés mellett nagyon könnyen betegségre ad okot sokaknál. Mester ezekre azt válaszolta, hogy egyelőre feljegyzi mindezeket és ha lehet, majd kedvezően elintézi. Azt a kérést pedig, hogy reggel 7 óra helyett csak 8 órakor kelljen fölkelni, meg is akarta engedni, csakhogy az egyik cseh katona tiltakozott ez ellen, mert állítása szerint ezek az omszki parancsnokságtól jött rendelkezések, melyeket itt nem lehet megváltoztatni. Azonkívül előadta Horváth, hogy 5 nap óta nem kapunk fát és ennek folytán teljesen felöltözve egész nap didergünk a hideg barakkban. Erre azt felelte, hogy ő ez irányban már lépéseket tett az oroszoknál, de eredményt sajnos nem tud elérni.

A Hadifogoly magyarok története című kétkötetes monográfia (Athenaeum, 1930.) köteteinek egész oldalas címlapján a didergő, rongyos katona a lábánál látható, hóval borított sírkeresztekkel és a kietlen, végtelen tájjal jól érzékelteti a hadifoglyokat tizedelő oroszországi nélkülözések, hideg és betegségek, általában a magány és a hazatérés reménytelenségével naponta megküzdő magyar katona tragikus kálváriáját.

A legénység pedig szintén kb. 5 nap óta nem kap egyebet, mint 10 gr. húst és ennek folytán nemcsak vacsora nélkül van, hanem még az ebédhez szükséges krumplit és zöldséget is csak a tisztek gyűjtése folytán összegyűjtött pénzből tudja beszerezni. Erre azt felelte, hogy ő az étkezési pénzt mind fölhasználja, de miután az árak roppant emelkednek, a rendelkezésre álló pénzből ő többet nem tud beszerezni. Mindezek után nem sokat lehetett remélni, de hozzátette még, hogy e napokban Omszkba megy és ott is előadja mindezeket a dolgokat. Végül a gyakori verésekre és ezzel kapcsolatban a mostani esetre került a sor. Horváth kérte, hogy Mester intézkednék, hogy ily esetek ne forduljanak elő és most pedig egy orosz orvossal vizsgáltatná meg a német tisztet, kit egyúttal kihallgatni kért. Mester elő is vezettette a német tisztet, de alighogy ez belépett, egyszerre csak kicsapódott az ajtó, belépett rajta a ferde vállú (közismert komisz cseh katona) és bőrsapkás cseh még egy csomó szerbtől és csehtől kísérve és se szó, se beszéd a vezetők jobbról-balról pofonütötték mind a három tisztünket azzal, hogy mit kerestek ti itt, hogy kerültek ide és azután kirúgták őket. Csak a német tiszt maradt még ott, kitől aztán a következőket hallottam. Ezután Mesternek mentek neki azzal vádolva őt, hogy ő nagyon bizalmaskodik a hadifogoly tisztekkel, ami egyáltalán meg nem engedhető. Azonkívül az alatt a nehány nap alatt, amíg ők távol voltak, teljesen meglazította a fegyelmet, holott szerintük nagyon is szigorúan kell bánni a hadifoglyokkal. Ami pedig a német tisztet illeti, úgy azt rögtön agyon kellene lövetni, mert megragadta a fegyveres őr fegyverét. (Amint a német tiszt mondja, a börtönben, mikor meztelenül verték, önvédelemből tényleg odakapott egyszer az egyik katona fegyveréhez, amelynek tusával szintén verték. De ez tisztán ösztönszerűen történt.) Amikor pedig Mester a nemzetközi jogra hivatkozva a Monarchia és a kormányunk nevét emlegette, egész dühösen protestáltak ez ellen azt állítván, hogy a Monarchia nem létezik többé. Mester mindeme rázúduló szidalmak elől csak úgy tudott kitérni, hogy eltávozott, mire a német tisztet is visszavitték a börtönbe, honnan este felé azonban a ferde vállú cseh orvosunk szakvéleménye alapján kiengedte. Szegény egészen le volt törve egész nap nem kapván sem enni, sem inni és az ütésektől szenvedett fájdalmak is nagyon kínozták. A főbaj onnan származott, hogy vezetőségünk nem tudta, hogy a csehek már ismét visszajöttek és ezek pedig sértve érezték magukat az által, hogy nem az ő útjukon adták elő kérelmeiket Mesternek, ki szerintük egyáltalán nem parancsnok, hanem a tábor parancsnoka a ferde vállú cseh. Kíváncsi vagyok most Mester további intézkedésére, illetve viselkedésére nézve, noha szerintem valószínűleg semmi sem fog történni.

Nov. 28. Ez éjjel egyszerre csak arra ébredtem fel, hogy valaki a következőket mondja: én és a vörös gárda, sohasem tudtam, mi az a vörös gárda. Mondjátok meg otthon, oh mondjátok, hogy legalább ő tudja meg, mennyit szenvedtem én a fogságban; a vörös gárdába én nem léptem be stb. Kezdetben azt hittem másokkal együtt, hogy valaki álmában beszél. Csakhamar azonban megtudtuk, hogy egy Verner (?) nevű zászlós öngyilkossági kísérletet követett el, amennyiben beretvával felvágta a nyakát. Ő küldte ez értelmetlen üzenetet a távoli hazájába. Erősen tüdőbeteg, nehány nap előtt jött ki a kórházból. Csak a bőrt vágta át, a gégét nem érte már a beretva éle. Az orvos véleménye szerint nem életveszélyes.

Tegnap este kb. 40 vagy 50 tiszttársunk elment és pedig 6 Omszkba, a többi meg Cseljabinszkba vagy Jekaterinburgba. Ezek önként jelentkeztek rajzolóknak. Főleg mérnököket kerestek, de mások is jelentkeztek és pedig főleg fiatalemberek. Én a magam részéről egyáltalában nem érzek semmi kedvet sem ahhoz, hogy orosznak csináljak valamit és legföljebb akkor jelentkeznék, ha a nyomorúság rákényszerítene. Egyelőre még nincs erre okom, mert még van valami pénzem. Különben ez utóbbi napokban nem történt semmi különösebb. Pedig nagyon izgatnak a nyugaton lefolyó események, különösen pedig hazánk sorsa, miről nagyon keveset hallunk, noha egyrészt ez jó jelnek is veszem, mert azt hiszem, hogyha bajunk lenne otthon, úgy az itt levő nemzetiségek sietnének azt leközölni. Csak azt tudjuk, illetve inkább érezzük, hogy nagy események mennek végbe nyugat Európában. A béketárgyalások megkezdését illetőleg nem tudunk semmi biztos terminust. Némely újságok szerint csak a jövő évben és pedig annak elején lesznek azok megtartva. Dec. elején állítólag Wilson Európába jön a béketárgyalások előzetes megbeszélése végett. Kíváncsi vagyok vajon kitart-e programja mellett és lesz-e ereje azt végre is hajtani. A népek ligáját csak oly békével alkothatja meg, melynél nincs győző és legyőzött. De vajon sikerül-e határt szabni az entent diadalmámorának.

Nagyon érdekel persze bennünket a mi sorsunk, vajon mikor is fogunk hazakerülni és hogyan. Nem látunk erre nézve semmi biztató jelt kivéve azt, hogy 2-3 nap óta a hadifogoly furcsábbnál furcsább híreket terjeszt egyrészt egymás vigasztalásául, másrészt egymás becsapásául. De hátha igaz itt a közmondás, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél és egyszerre csak kiderül, hogy nem is oly teljesen alaptalanok mindeme hírek.