Roób József kohómérnök emlékei a Nagy Háborúból – 42. rész

1919. március végén Roób József társaival együtt vállalkozásba kezd túlélésük, jobb élelmezésük érdekében: biztosítótű-gyártással foglalkoznak. A táborban tomboló járványok miatt folyamatosan nő a betegek és halottak száma, minden 5-7. rab elpusztul. Az állandó fertőzésveszély, a vesztegzárak, a holtakkal szembeni kegyeletsértő bánásmód megrázza Roóbot is és egyedül a családja iránti szeretet tartja benne a lelket. A tábort meglátogató antant delegáció tagjaitól, s a vöröskereszt misszióitól sem kapnak együttérzést, hazatéréssel már nem is bíztatják őket. Helyzetüket a hazulról érkező aggasztó hírek is nehezítik, amelyek a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásáról és a román-cseh csapatok katonai offenzívájáról szólnak…

Márc. 29. Megkaptuk az első rendelést és pedig 2000 biztosítótűre. Darabjáért kapunk 10 kopeket, miből 3 kopek az anyagra esik. Nem valami jó üzlet, de miután szerszámra már kiadtunk kb. 40 rubelt, el kellett ezt is fogadnunk, hogy a befektetésünket mielőbb megkapjuk. Ma az első nap, hogy dolgoztunk és csináltunk 164 darabot teljesen készen ki is hegyezve és azonkívül még 75 darabot hegyezés híján. Ketten kikészítjük őket, ketten pedig hegyeztek.

Első világháborús ápolónő vöröskeresztes jelvénye biztosítótűn. – A biztosítótű ókori elődjét, a fibulát már a bronzkorban is használták ruhák rögzítésére és díszítésére. Walter Hunt (1796-1859) amerikai műszerész találta fel újra 1849-ben, egyetlen darab csavart drótból kialakítva a modern formát. Szinte azonnal eladta a szabadalmat, így az óriási üzleti haszonból végül nem részesült. A találmány nélkülözhetetlenné vált a szabászatban, a gyermekgondozásban és a gyógyászatban. A háborús időkben az orvosi felszerelés kötelező darabja volt a kötések gyors és stabil rögzítése miatt, ráadásul hordozó- és rögzítőeszközként a jótékonysági akciók egyik leggyakrabban adományozott aprócikkeként szolgált: az ún. adományjelvények kitűzésére használták a hátországban, jelvények és kitüntetések rögzítésére a fronton, a katonáknak a lövészárkokban pedig a leggyorsabb segítséget jelentette a felszerelésük javítására.
(Forrás: https://www.mothymedals.co.uk/en-GB/militaria/world-war-one-nurses-red-cross-safety-pin/prod_10404 )

Ápr. 1. Itt a városban van az amerikai vöröskeresztnek egy kórháza, melynek orvosa jó indulattal viseltetik velünk szemben és ebből kifolyólag tegnap behozta táborunkba az e kórházakat felülvizsgáló tábornokot vagy ezredest, ki 3-4 angol tiszt kíséretében volt itt. A mi barakkunkon is végigmentek, sőt meg is álltak. Az egyik németül beszélt és ennélfogva magam is megértettem és saját fülemmel hallottam. Minden második szava Deutschland és a Kaiser volt. Ő miattuk kell nekünk itt szenvednünk, ők süllyesztették el a hajókat és ezért nem mehetünk most haza hajón, ők szövetkeztek a bolsevistákkal és azért kell nekünk megvárnunk, amíg ők ismét leverik azokat, hogy azután nyugat felé haza mehessünk, de mindaddig hazamenetelről szó sem lehet. Egy szóval nem tettek itt egyebet, mint politizáltak és minden szavuk telve volt a legnagyobb gyűlölettel. Azonkívül másoktól hallottam a következőket még: lakásunkat egészen természetesnek találták, miután Németországban is így helyezték el a hadifoglyokat, csakhogy ott emellett a homlokukra sütötték e mondatot: Gott strafe England és Omszkban az ő legénységük is így van elhelyezve kivéve, hogy a barakk padlózva van és nem fekszenek ily sűrűn és bizonyára vannak még más különbségek, de amelyekről hallgattak. Végig menve a barakkokon azt kérdezték, hogy hát mutassunk már nekik valami retteneteset. Az egyik legénységi barakkban látták, amint a betegek között feküdtek a halottak is, azonkívül láttak egy embert épp megőrülni is, de hogy vajon ezt már rettenetesnek találták-e, azt nem tudom. Amikor azonban a temetőbe akarták vinni őket, hol több mint 120 hulla fekszik most is temetetlenül, oda már nem akartak elmenni. Hogy naponkint rendszerint 10 embernél több hal meg a táborban levő 4000 ember közül, talán azt is természetesnek találták. És ezek az emberek mernek humanizmusról beszélni. Márciusban meghalt a táborunkban 197 ember és ez évben összesen 360.

Ápr. 5. Nem lehet az udvarra egy félórára sétálni menni anélkül, hogy ne látna az ember halottat vinni hordágyon. Ami barakkunkból is elvitték Wäldert megint kiütéses tífusszal a kórházba és a szomszédja szintén nagyon gyanús már. Igazán a halál torkában vagyunk. Sokszor már egészen leszámolok magam is az élettel. Ily nyomorúság között nem is esik ez már nehezére az embernek, csak az fájna, hogy édeseimet nem láthatom viszont, nem halmozhatom el őket azzal a végtelen szeretettel, mit irántuk érzek. Nem is tudja azt elképzelni senki sem, hogy mennyire szeretem enyéimet. Talán ők sem tudják, hisz már oly régóta nem tudtam nekik megmutatni szeretetemet. De ha az volna már sorsom, hogy itt pusztuljak el, mért nem pusztultam már el előbb, akkor legalább már ők is megsirattak volna és talán már el is felejtettek volna. Igazán nagyon szomorú már a sorsom, ha ily gondolatokkal kell foglalkoznom. De hátha mégis megsegít még az Isten és viszontlátlak Benneteket. Nem is volna ennél egyéb vágyam. Érjen egyébként bármi csapás is, mind el tudnám viselni, csak viszontláthatnám még egyszer aranyos családomat.

Az utóbbi napokban otthonról nagyon szomorú híreket kapunk. Károlyi lemondott és az új kormány szakított az ententtal és szövetségre lépett az orosz bolsevikikkel hadat üzenve az ententnak, amely viszont ezért okkupálni készül Magyarországot. Nem tudjuk, hogy mi igaz mindebből, de ha úgy áll a dolog, akkor ez csak a végső elkeseredés szüleménye lehet. Ha meg akarták tépázni országunkat és ezért folyamodtak e végső eszközhöz, akkor jól tették, mert inkább pusztuljunk el mindnyájan, semhogy cseh, román és szerb tegyen tönkre bennünket.

Ápr. 6. Ma kaptuk a választ a svéd vöröskereszttől ama beadványunkra, melyet az amerikai konzulátushoz is elküldtünk. E válasz szerint az oroszok nagyon is igyekeznek megszabadulni tőlünk, mert nemcsak terhükre vagyunk, hanem még állandó veszedelmet is látnak bennünk. Az oroszok ennélfogva mindent elkövetnek, hogy megszabaduljanak tőlünk, de az entent hatalmak képviselői azok, akik nem akarnak bennünket, főleg pedig a magyarokat és németeket a bolsevik orosz országon keresztül haza engedni, mert attól tartanak, hogy mi is bolsevikik leszünk. A svédek emellett megígérték, hogy hazaszállításunkkal állandóan foglalkozni fognak és addig is igyekezni fognak helyzetünkön segíteni. Kaptunk tehát egy választ, amely annyi, hogy nesze semmi, fogd meg jól. És emellett pusztulnak az emberek egymásután. Jelenleg is a táborunkban 600-nál több a beteg és ezek közül 500 kiütéses tífuszban fekszik. A kórházépületek megteltek és most már 2 barakk is kórházzá lett. Elképzelhető tehát, hogy az itt lakó emberek, miután hely hiányában más barakkban el nem helyezhetők, egymás után betegednek meg. Csak magában a 18-as barakkban 300 ember fekszik kiütéses tífuszban. Holnap megint egy közös sírt fognak beszentelni 190 halottal.

Ápr. 13. Egy teljes évi szünet után ma ismét megengedték nekünk, hogy egy lapot írhassunk haza. Mily rövid ilyenkor egy kártya, pedig mennyi írni valóm volna, hogy szeretném megírni, mennyire vágyódom édeseim után. A betegek száma még mindig nő, a táborban most kb. 1000 már a betegek száma. Gyártjuk a biztosító tűket, hogy valami pénzt keressünk. Tegnap kaptuk az első osztalékot és pedig 40 rubelt személyenkint.

Két-három hét óta meg kezdődött az olvadás, iszonyú nagy a sár, de legalább nem fázunk. Az orosz kormány is kért már jelentést az itteni egészségügyi viszonyokról; úgy látszik ez az amerikai konzulátushoz beadott beadvány eredménye. Állítólag az orosz orvos is azt jelentette volna, hogy hús helyett csak tüdőt és májat kapunk, miknek pedig nincs semmi táperejük.

Máj. 1. A mai napig meghalt itt a táborban ez évben 751 ember és e hóban 391. Hallatlan egy szám, eleget mond, ehhez igazán nem kell kommentár.

Máj. 8. A hivatalos kimutatás szerint meghalt a táborban ez évben jan. hóban 55, febr-ban 107. márc-ban 215 és ápr.-ban 373 vagyis összesen 750 ember. Ez idő szerint türelmetlenül várjuk a végtelen hosszúra nyúló béketárgyalások eredményét, amennyiben most vannak a németek Versailles-ban. Az a kérdés, alá fogják-e ők a békeszerződést vagy sem, mert a jövendő események mégis csak ettől függnek.

Otthonról nagyon szomorú hírek jönnek. Eddig a bolsevikik garázdálkodtak és most állítólag ezek kapituláltak volna és most talán majd a csehek és románok fognak garázdálkodni, akiknek a hadseregei egyrészt állítólag már átkeltek a Tiszán, másrészt közelednek Budapest felé és nemsokára a főváros is a kezükbe kerül. Nem tudni, mi igaz mindebből, de az bizonyos, hogy nagyon nehéz időket élünk. Sokat gondolok Rátok, édeseim és aggódom érettetek. Ideérkezett hírek szerint ugyanis Kassán is csehek legyenek. Vajon mi van édes jó fiammal? Bizonyára sok aggodalmad lehetett neked is miatta, édes jó Iduskám. De hát Resicán is ki tudja milyen állapotok vannak, ott meg talán a román garázdálkodik. Legjobb azonban nem töprengeni mindezen, mert hisz segíteni úgy sem tudok.

Máj. 18. E hó 7-én nyújtották át a németeknek Versaillesban a békeföltételeket. Az itteni újságok kivonatosan közölték e napokban a föltételeket, de – egyelőre – nem tudom elképzelni, hogy azokat a németek ily formában elfogadják. Ezek szerint a békeliga, a nemzetek önmeghatározás joga mind csak hazugság és üres jelszavak. Ily béke nem lehet állandó, még ha meg is kötnék. De legalább itt végre a döntő pillanat, amikor vagy így vagy úgy el kell dőlnie a békének. Magyarországon meg le volna verve ugyan a bolsevizmus, de ehelyett a románok és csehek tartják megszállva az országot. Jó, hogy ez izgalmas időben legalább a munka lefoglal. A biztosítótű gyártása még mindig folyik, sőt épp tegnap kaptuk megint egy rendelést, mely kb. 2 hónapra foglalkoztat. Emellett most bocsátjuk piacra a második iparcikkünket a patentdugókat (sörös üvegekhez), miből eddig próbaképen 300 darabra van rendelésünk. Az utóbbi napokban több tiszt halt meg kiütéses tífuszban.

Régi barna csatos üveg az 1940-es évekből.
(Forrás: https://i.etsystatic.com/9707130/r/il/d5c489/7579964252/il_794xN.7579964252_n6ac.jpg )

Máj. 25. Már régóta készültem elmenni a városi temetőbe, ahová a mi tisztjeinket is szokás eltemetni, mert hisz a mostani körülmények után ítélve az sincs kizárva, hogy még oda kerül az ember. Ma aztán elmentem. 2 tiszttársunkat temettük el. Egyszerű fadeszka koporsókban 1-1 kétkerekű talyigán vitték ki őket. A kirgiz a ló hátán üt. Nyírfából készült koszorú volt a koporsókon. A temető elég szép. Az utóbbi napokban több tiszt halt meg. Most a kiütéses tífusz közöttünk kezdi szedni áldozatait.

F. hó 11-én egy Glück nevű hadapródjelölttel támadt egy ügyem. Segédeim dr. Fehérváry és Schätz megjelenvén nála azzal tértek vissza, hogy nem akarja megnevezni segédeit, csak otthon. Erre bejelentettem az ügyet a táborparancsnokság útján a becsületügyi bizottságnak. Azután megjelent a 2 segéd, Lakatos és Kovács nevű századosok és kijelentették a segédeim előtt, hogy a sértő bocsánatot kért. Ezzel az ügy el lett intézve.

Ma egy román hadifogoly beugrott az Isim folyóba és megfulladt. Egy tiszt utána ugrott, de nem tudta kimenteni, mert benneragadt a sárban.

A tűgyártásunk tovább folyik, a munka legalább elfoglal és így nincs időm az érkező kellemetlen hírekkel sokat foglalkozni.

Máj. 28. Tegnap kaptam a Piller bátyjától az értesítést, hogy Máté tavaly április hóban haza szökött. Reméljük sikerrel.

Jún. 1. Az ez évben meghaltak száma a mai nappal a 964-t érte el a táborban, vagyis a múlt hónapban meghalt 213 ember. Ma újból volt egyszer egy orvosi vizsgálat, amely előtt ezúttal már magam is megjelentem, de minden eredmény nélkül, még csak meg sem vizsgáltak. Csupán a saját és a hozzátartozóim megnyugtatására szántam el magam e lépésre, hogy nyugodt legyek legalább az iránt, hogy megtettem mindent, amit tehettem. Az orvosunk ugyan azt mondja, hogy e vizsga csak arra való volt, hogy egyesek, akik rászorulnak, följavított kosztot kapjanak. 2 orosz orvos és egy orosz tiszt volt a bizottságban. Azonkívül tőlünk is egy orvos volt ott. Azt mondják a társaim ugyan, hogy ez idő szerint elég jól nézek ki. Igyekszem is beosztani ugyan, de amennyire lehet, följavítani a kosztomat, főleg vajjal és sajttal. Ezért dolgozom.

Jún. 3. Ma beoltottak bennünket kolera és tífusz ellen.

A tífusz elleni vakcina ampullái, amelyeket Frederick Fuller Russell (1870–1960) őrnagy 1909-ben a Hadsereg Orvostudományi Múzeum laboratóriumában (Army Medical Museum, a National Museum of Health and Medicine, USA, Maryland) tesztelt. Eredményeként az amerikai hadsereg lett az első katonai szervezet a világon, amelynek tagjai tífusz elleni védőoltást kaptak. – 1919-ben a szibériai frontokon harcoló felek, a polgári lakosság és a hadifoglyok a katasztrofális higiénés körülmények miatt elsősorban külföldi humanitárius segélyekből (különösen az Amerikai Vöröskereszt révén), hazai laboratóriumokból (pl. a Tomszki Bakteriológiai Intézetből) és hadtápraktárakból jutottak vakcinákhoz.
(Department of Defense, fotó: Matthew Breitbart. Forrás: https://medicalmuseum.health.mil/assets/images/blog/articles/Typhoid_Vaccine.png )

Jún. 10. A mai újsághírek szerint a magyar bolsevikiek visszafoglalták Miskolcot máj. 22-én. Ennélfogva még arra is el kell készülve lennem, hogy ha valamikor a jó Isten haza is segít, még az otthonomat is – ki tudja, hogy – feldúlva fogom találni. Nem bánnék már semmit sem, csak haza kerülhetnék még egyszer és viszontláthatnám édeseimet.

A „filléres” biztosítótű hasznosságát bizonyítja, hogy a hátországban zajló jótékonysági gyűjtések során szívesen és igen nagy számban küldték el szeretetadományként a katonáknak.
(Forrás: Pesti Hirlap, 1914. december 13. és 1916. április 21.)

Más hírek szerint meg a vörösek kezdenek itt Szibériában ismét mozgolódni, amennyibe a vasútvonalat támogatják Kainszk mellett.

1919 nyara, Petropavlovszk „A zsúfolt barakkokban való állatias élet, a hazulról érkező, s a háború elvesztéséről, Magyarország feldarabolásáról szóló hírek, a csehek embertelen bánásmódja, a járvány, mely életünket fenyegeti, teljesen összeroppantják az idegeket. 1919 tavaszán bizakodó reménységgel figyeljük a magyar vörös hadsereg felvidéki offenzíváját, aztán ennek is vége lesz, csak még jobban megráz bennünket a nagy csalódás. A tábor egy nagy őrültek házává változik, melyben fél meg az egész bolondok gyötrődnek, kínozzák, marcangolják egymást – néha már csakugyan azt hiszem, hogy ép elmével nem fogom tudni túlélni ezt a poklot. Örökös veszekedés, marakodás zajától hangos a barakk. Hogyne van a táborban könyvtár, zenekar, színház – de a könyvek, hangversenyek, színházi előadások (Gül Baba, János vitéz, Obsitos stb.) közönyösen hagyják e megbomlott idegzetű embereket, kik valamikor férfiak, katonák voltak, most csupán testi-lelki roncsok.” Arató Jenő pécsi táblabíró naplójából.