Roób József kohómérnök emlékei a Nagy Háborúból – 43. rész

1919 június közepe: Roób József a tábori nyomor és a kiütéses tífusz elől menekülve először megpróbál kikerülni egy vidéki falepárló üzembe, ám végül feladja ezt a tervet, és visszatér a tűgyári munkához. A láger zárt világát a bajtársak tömeges halála, a hazatérés elhúzódása és az infláció miatt egyre szegényesebb tábori menza monotonitása határozza meg. Az európai békehírek már teljesen közömbösen hagyják a foglyokat. A Vörös Hadsereg közeledte miatt a fehérgárdista oroszok egy brutális motozás során erőszakkal elveszik a foglyok saját munkával megkeresett pénzét. Vajon a polgárháborús káoszban a hadifoglyok a táborban maradhatnak-e, vagy gyalog hajtják majd el őket a pusztulásba Kelet-Szibéria felé?

Jún. 12. Nehány nap óta kellemetlen hideg van, sőt ma reggel havazott is.

Jún. 15. Vagy 2-3 nap előtt szólt nekem Jólesz , vajon nem volna-e kedvem az ő ötös csoportjukhoz (vegyészek) csatlakozni, akik mint kátránylepárlók kimennek a városba annál is inkább, miután egy falepárló építése is terveztetik innen kb. 15-25 km. távolságban. Miután nem zárkóztam el e terv elől, tegnap aztán kint voltam tárgyalni az oroszokkal és pedig a dán képviselőnkkel Borneleidt-tal, volt orosz táborparancsnokunkkal. Garbunovval és egy Zenkov nevű bőrgyárossal és a város egyik leggazdagabb polgárával. E tárgyalás eredményeképpen 1-2 nap múlva már kimennénk a táborból és pedig egyelőre a bőrgyáros lakására és később aztán ki a vidékre. Már régóta foglalkoztam a gondolattal, hogy ebből az undok táborból kimenjek, mert, ha már haza nem mehetek, legalább ne éljek folyton úgy, mint egy rab és jobban táplálkozhassam is és ha lehet, egy kis pénztartalékot is szerezzek. Most hát egyhamar váratlanul jött e megoldás és esetleg 1-2 nap múlva már nem vagyok többé a táborban. Meg kell tenni a kísérletet ez irányban is.

Jún. 18. Tegnap előtt kimentem arra a helyre, ahová menni kellene a falepárlót csinálni. D. u. 3 órakor indultunk el kocsikon Zenkovval (dúsgazdag bőrgyáros) és Garbunov ezredessel. Este Zenkov egy tanyáján vacsoráltunk, azután azonban eltévedtünk, minek folytán éjféli 12 órakor egy kazal tövében ütöttünk tanyát. Emellett az eső állandóan esett. Másnap reggel aztán sikerült eljutnunk a kívánt erdőbe. Itt egy kirgiz jurta, egy gyeptéglából épült kunyhó és egy másik szalmafedeles kunyhó volt. Itt kitűztük leendő lakásunk helyét és a telepet.

Kirgiz jurta a Golodnaya-sztyeppén, Szergej Prokudin-Gorszkij (1863–1944) 1910 körüli fényképén. – A tetőn lévő nemezborítások a falakat fedik, és keresztbe-kasul futó keskeny fehér sátorszalagok tartják őket a helyükön. Átlagosan 4–7 méter átmérőjű és 2,5–3 méter magas, kupolás alakú nomád lakhely. A mongol jurtával ellentétben nincsenek belső tartóoszlopai, mivel a tetőlécek hajlított végei közvetlenül a meredekebb falakra vezetik át a terhelést. Ez a szerkezet tágasabb belső teret biztosít, miközben a meredek tetőről könnyebben lefolyik a csapadék, a rugalmas váz pedig oszlopok nélkül is ellenáll a hegyi szélnek.
(Forrás: http://www.qaraqalpaq.com/yurthistory.html )

Lakásunk szintén csak gyeptéglából lesz, miértis nem vagyok nagyon elragadtatva ettől. Tegnap aztán megint d. u. elindultunk onnan és éjfélkor érkeztünk haza. Odafelé két kozákkal mentem egy kocsin, visszafelé a 2 fent említettel jöttem egy trojkán.

Trojka, 1890 körül. – A szibériai és kazahsztáni területeken a gazdag kereskedők és tisztviselők előszeretettel és státuszszimbólumként is használták ezt a gyors közlekedési eszközt mind a nyári sárban (kocsin), mind a téli hóban (szánon). A középső ló (a nyerges) mindig ügetésben haladt, míg a két szélső ló (a rudasok) vágtáztak, kifelé fordított fejjel. Ez biztosította az akkori idők legnagyobb utazási sebességét a végtelen szibériai utakon. A fogat elmaradhatatlan kelléke a középső ló feje feletti nagy, fából készült, gyakran díszített ív, az ún. duga, amely a hámrendszert tartotta feszülés alatt.
(Forrás: https://www.meisterdrucke.uk/fine-art-prints/Gillot/759079/A-Three-Horse-Drawn-Troika-in-Summer,-Russia,-c1890.html )

A mióta itt vagyok orosz fogságban, most ez volt az első alkalom, hogy valamit láthattam az itteni életből.

A Zenkov-féle kirándulás helyszíne: ritkás nyírfa-ligetek, köztük szántóföldekkel, sík vidék.
(Forrás: https://www.dreamstime.com/photos-images/birch-grove-russia.html )

Érdekes volt látni, mennyire nincs tájékozva egy ily gazdag orosz arról, hogy mije is van, mint kérdezősködik az iránt, hogy merre is van az ő erdeje, mennyire nincs tájékozva a gazdagsága felől és viszont másrészt mily könnyen rendelkezik a pénz fölött. Vesz 150 ökröt à 1800 rubelért és meglátva messziről a csordát, még csak arra sem méltatja, hogy közelebbről is megnézze. Nem sajnálja a pénzt. Emellett a nyárson sült birkahúst puszta kézzel tépegeti és úgy eszi.

Jún. 20. Ma reggel a vörös fejvánkosomon egy tetűt találtam. Tekintettel arra, hogy az itt dühöngő kiütésese tífusznak egyedüli terjesztője a tetű, most nagy aggodalommal tekintek a jövő elé. Azért határoztam el magam épp az erdőbe való kimenetelre, hogy megszabaduljak a táborban dühöngő eme iszonyú veszedelemtől és íme, mily csapás volna, ha még épp a kimenetel előtt esnék abba bele.

Jún. 25. Ma ismét fogtam egy tetűt, holott ez idő szerint a rendesnél is gyakrabban váltok fehérneműt. Most már igazán nem tudom, hogy honnan szereztem ezeket, mert ha a múltkor még azt hittem, hogy az erdőben tett kirándulásom alkalmával szereztem, most erre már azt sem mondhatom, mert hisz azóta már több mint egy hete telt el. Persze azért az még sincs kizárva, de lehet az is, hogy a mosás alkalmával ragadt rá a ruhára, mert most nem lesz a ruha sem itt a mi barakkunkban szárítón, sem itt vasalva. Mindenesetre nagyon kellemetlen dolog mindez, mintha csak tényleg minden áron meg kellene kapnom a kiütéses tífuszt, úgy kísért annak réme.

Ép ma is eltemettük egyik kartársunkat Merei Ferencet, kit e betegség ragadott el soraink közül. D. e. 9 órakor csengettyű jelzéssel a gyászmisére hívnak onnan elmegyünk a kórház udvarára, ahol a beszentelés történik és egyike a meghalt legbizalmasabb barátai közül egy beszédben elbúcsúzik az elvesztett társtól. Az egyszerű deszkakoporsón egy mezei virágokból készült egyszerű koszorú. Majd elindul az egylovas szekér, követi a búcsúzó társak egy része és mint tisztet kivételesen a városi temetőben temetik el a már ott nyugvó többi sírok mellé. Minden egyes ily temetésnél ama latin közmondás jut eszembe, hogy hodie tibi, cras mihi (ma neked, holnap nekem). Így temetünk el számosokat anélkül, hogy hozzátartozóik csak sejtenék eme rájuk nézve iszonyú katasztrófát. Azt is épp oly epedve várják haza édesei, mint a többit és majd csak akkor fognak értesülni a szomorú valóságról, ha a többiek a viszontlátás boldog örömei között lépnek újra a haza földjére és borulhatnak édeseink karjai közé. Vajon lesz-e még részem e boldog viszontlátásban vagy sem?

(Jún. 28-án aláírták a németek a versailles-i békekötést.)

Júl. 1. A mai napig a halottak száma itt a táborban ez évben 1051.

Júl. 2. Ma reggel érkezett újsághír szerint a németek június 28-án d. u. 3 órakor írták alá a békeszerződést. E hír is már teljesen közömbösen hagy, mert hisz most már remélni sem igen tudunk. Tegnap beküldtem lemondó levelemet Borneleidhoz, melyben a falepárlónál ki látásba helyezett állásról lemondtam. Amióta visszajöttem az erdőben tett kirándulásról sokat gondolkoztam azon, hogy kimenjek-e vagy sem. A tetvek és a földkunyhó nagyon elvették már a kedvemet és most megragadtam az alkalmat és lemondtam, mert ötödik keréknek akartak tekinteni, amennyiben a többiek már kint vannak a városban és rólam oda nyilatkoztak, hogy az én kimenetelem majd csak nehány nap múlva fog eldőlni. E bizonytalanságnak véget akarván vetni, elküldtem tegnap lemondó levelemet.

Júl. 4. Ma ismét beléptem a régi tű-gyárba, melyből jún. 17-én kiléptem arra számítva, hogy kikerülök a táborból. E napokban a 7 és 8 sz. barakkba az onnan kilakoltatott polgári menekültek helyére vörös hadifoglyokat hoztak.

Menekültek szállnak fel egy emeletes vasúti kocsiba, hogy elmeneküljenek a harcok elől,1919. A háború több millió áldozatának többsége civil volt.
(Forrás: https://www.rferl.org/a/the-faces-of-russias-civil-war-in-rare-photos-from-archive/30793770.html )

Ebédelő vörös katonák a tűz körül összegyűlve, 1919.
(Forrás: https://www.rferl.org/a/the-faces-of-russias-civil-war-in-rare-photos-from-archive/30793770.html )

Szánalom rájuk nézni. Igy csak orosz bánhat a saját vérével. Úgy kapkodnak a kerítésen átdobott kenyér után, mint a majmok az állatkertben. Nap nap után 8-10 meghal közülük és a hullákat egyszerűen kiteszik az ajtó elé. De nem néznek ki jobban az Akmolinszkból ugyancsak e napokban idejött saját hadifoglyaink sem. Ezekre is szánalom nézni. Mindezek után meséljen nekem még valaki egyszer humanizmusról. Csupa csont és bőr mind és ruha helyett némi kis rongy fedi testüket. Emellett a legtöbb nyomorék.

Júl. 7. Ma itt az omszki dán vörös kereszt következő tartalmú levelét olvasták föl: Miután az itteni orosz kormány engedélyt szándékozik adni arra nézve, hogy azon invalidusok, akiket valamely orosz bizottság már elismert, a saját költségükön hazautazhatnak, kérik azok névsorát, akik az invalidusok közül ily módon haza akarnak jutni. Az utazás költségei 5000 rubel avagy 200 dollár. 5 évi hadifogság után igazi gazságnak tartom a magam részéről már csak az ily tervet is, mert honnan vegyen a szegény hadifogoly annyi pénzt; másrészt meg híreink szerint otthon e célra már történt gyűjtés és az nem csak az invalidusokra, hanem az összes hadifoglyokra vonatkozik. De hát nem bánnám, ha már legalább ezek is mehetnének, hogy végre valahára legalább megkezdődnék a kicserélés, de sajnos még ehhez sincs sok reményem. E hó elsején kiléptem az úgy nevezett „mágnás menázsi”-ból, mert túl magasnak találtam már a befizetést azzal szemben, amit nyújt. Az orosz faszoláson felül havonkint már 90 rubelt fizettünk be. Most beléptem az úgy nevezett „burzsuj menázsi”-ba, ahol a faszoláson kívüli befizetés ez idő szerint még csak 50 rubel és emellett a kosztja alig áll valamivel a mágnásé mögött. A következőkben feljegyzem nehány napon át az étlapunkat. Persze csak ebéd és vacsora van.

Júl. 7. Marhahús-leves, marhahús borsófőzelékkel. – Gombóc gomba szószszal.

Júl. 8. Rántott leves, marhaszelet köleskásával. – Tejes metéltnek készült üres metélt.

Júl. 9. Rántott leves, marhaszelet szószos galuskával. – Tatárka (magában.)

Júl. 10. Marhahúsleves, marhahús szószos gombóccal. – Grízes metélt.

Júl. 11. Rántott leves, vagdalt szelet tatárkával. – Borsófőzelék (magában.).

Júl. 12. Marhahúsleves, marhús szószós gombóccal. – Tehéntúrósmetélt.

Júl. 13. Rántott leves, marhaszelet csalán főzelékkel. – Bableves.

Júl. 14. Rántott leves, vagdalt szelet szószós gombóccal. – Tatárka (magában.)

Júl. 15. Rántott leves, marhaszelet borsófőzelékkel. – Tejesen készült üres metélt.

Júl. 16. Marhahúsleves, marhahús szószosgombóccal. – Lencse főzelék.

Júl. 17. Rántott leves, marhaszelet tatárkával. – Grízes metélt.

Júl. 18. Rántott leves, marhaszelet csalán főzelékkel. – Egy gombóc gomba szószszal.

Júl. 19. Marhahús leves, marhahús kapor szószszal. – Tehén túrós metélt.

Júl. 20. Rántott leves, marhaszelet gombóccal. – Lencse leves.

Júl. 21. Rántott leves, marhaszelet metélttel. – Tatárka.

Júl. 28. Ma volt a tábori temető beszentelése meglehetős szép ünnepéllyel kapcsolatban. Nagyon sokan voltak ott a táborból. Különben meglehetős izgatottsággal tekintünk megint a jövőnk elé, mert most, hogy a vörös hadsereg átjött az Uralon, meg van rá az eshetőség, hogy egészen idáig is eljöjjön, sőt tovább is menjen és épp azért valószínű, hogy velünk is fog valami történni és pedig vagy itt maradunk és akkor reményünk lehet ahhoz, hogy hazajussunk vagy elvisznek keletre bennünket. Miután pedig mindenki inkább az első eshetőséget kívánja, nagy az aggodalom és fél a másik eshetőségtől. Alig van nap, hogy ne terjedne el valami hír, hol az egyik, hol a másik irányban. Majd azt beszélik, hogy elvisznek és pedig, miután nincs elég vonat, gyalog, ami igazi katasztrófa lenne ránk nézve, majd meg azt mondják, hogy itt maradunk és akkor ismét kezdünk remélni. Hogy végül is mi lesz, a jó Isten tudja. Én minden esetre inkább maradnék, mert, bár akkor sem láthatok a jövőbe, de mégis csak volna lehetőség, hogy esetleg haza kerüljünk.

Júl. 31. Tegnap megint részünk volt egy oly látogatásban, ami a legjobban jellemzi az orosz viszonyokat. 4-5 óra tájban bevonult az udvarunkba kb. egy századnyi orosz katonaság a tisztjeik vezetése alatt kisebb 15–20 emberből álló csapatokban fegyveresen és az első közülük egy zászlóval a kezében. E kisebb csapatok megszállták azonnal az összes barakkokat és „számlálás”-t kiáltva mindnyájunkat az udvarra kergettek. Itt láttuk aztán, hogy még gépfegyverek is vannak felállítva és pedig egy a drótkerítésen kívül és egy benn az udvaron a börtön előtt, de lehet, hogy talán még több volt. Amint az udvaron gyülekeztünk, megjelent előttünk Milenkov, orosz táborparancsnok egy magas másik orosz tiszttel, kinek kancsuka volt a kezében és kapitányi rangot viselt és állítólag ez idő szerint a városban katonai parancsnok. Ezek az urak tolmács útján közölték velünk, hogy kutatást fognak tartani és pedig fegyverek és pénz után. Ami a pénzt illeti, úgy 50 rubelen felül mindent el kell venniök. Némi tárgyalás után ez összeget felemelték 200 rubelre és kilépésre szólították mindazokat, akiknek 200 rubelen felüli pénzük van. Kezdetben magam is kiléptem, miután közel 500 rubel volt nálam és 150 rubel a ládámban elrejtve. Később azonban meggondoltam a dolgot és visszamentem a helyemre, miközben pénzem egy részét a számba, másik részét meg a lábaim közé dugtam el a zsebkendőmben. Ezután megmotoztak ott az udvaron a katonák és a tisztek. Mindent ki kellett venni a zsebekből és azonkívül végigmotozták a ruházatunkat. E közben nekem volt egy kis incidensem is, mert bugyellárisomban találtak 80 kopeket ezüstben. Ezért egy fegyveres őrrel félre is állítottak egy időre, míg síkerült a vörös keresztes bizottságunk egy tagjának a közbelépése folytán ennek a karmaiból is sikeresen megmenekülnöm. Amíg e motozás az udvaron tartott, addig a katonák benn a barakkokban garázdálkodtak, fölhánytak mindent és loptak, amit csak lehetett. Amely láda be volt zárva, azt ki kellett vinniük az udvarra és azt ott kutatták át. Egészben véve még szerencsésen úsztam meg a magam részéről az egész kutatást, mert tudtommal nem igen vittek el tőlem semmit sem, csak épp hogy a holmim összecsomagolása közben ráültem a tükrömre és azt széttörtem. Sokaktól azonban elloptak a már az udvaron elszedett pénzen kívül még a kofferből is pénzt, órát, beretvát és ehhez hasonlókat. Amikor mind e rablásokat bejelentették a tiszteknek, ezek megfenyegették a legénységet és motozást helyeztek náluk is kilátásba, mire egyesek közülük visszaadták a lopott dolgokat, de persze csak egy részük került ily módon vissza. Hogy mennyi pénzt szedtek el, nem tudom, de arról beszélnek, hogy 100 vagy 150 rubel lehet az összeg. Úgy 9 óra tájban ért véget e hadjárat. Az összes eddigi motozások közül talán ez volt a legundokabb, mert most ért bennünket, amikor már az ötödik évet töltjük a hadi fogságban és amikor úgyszólván saját magunknak kell megkeresnünk a minden napi kenyerünket.