A három kozák

Kovács György háborús naplója – 31. rész Ma egy kiélezett háborús helyzetben játszódó drámai történetet mesél el Kovács György. Az élet és halál mezsgyéjén járó katona néha eltéved, s akkor is öl, amikor azt már semmi sem indokolja…      A három kozák. Toporucznál történt ez a kis eset, amit itt szintén leírok. 1916 nyarán egy […]

„Lengyel, magyar – két jó barát”

2014. december 12-14. között egy kedves orvos csoport hadtörténész kísérőjeként vehettem részt a limanovai csata centenáriumi rendezvényén. Megható volt az a barátság, ahogyan mindenütt fogadtak minket ezen a közös ünnepen. A limanovai csata kapcsán is megelevenedett az a mondás, amely e két nép barátságát őrzi. Ahogy a lengyelektől hallottuk naponta százszor e rendezvényen: „Polak, Węgier, […]

Emléktárgy az I. világháborúból

Hadsegélyező kártya A mai poszt szerzője egy kecskeméti gimnazista lány, Mamuzsics Dóra, akinek a figyelmét egy érdekes családi ereklye irányította az első világháborúra. Történelmi olvasmányélményei alapján készítette el iskolai dolgozatát, amihez szerkesztőségünk ez úton gratulál!      Dolgozatomban nem az I. világháború (1914-1918) hadtörténetére helyezem a hangsúlyt, hanem az embereket ért veszteségekre. Egy érdekes tárgyat találtam […]

1914 – Limanova – 2014

A miskolci 10-es honvéd hagyományőrző egyesület ez év decemberében ellátogatott a lengyelországi Limanovában a 100 évvel ezelőtt lezajlott csata emlékére rendezett ünnepségekre. Velük utazott Pásztor Levente is, aki képes beszámolót küldött ott szerzett élményeiről.      A miskolci 10-es honvéd hagyományőrző egyesület vasárnap hajnalban indult el Lengyelországba, hogy részt vegyen a centenáriumi megemlékezésen, hiszen a 10. […]

Képpé formált háború

Könyvajánló Különleges kötettel gazdagodott az első világháború 100. évfordulós könyvtermése az Osiris és az Országos Széchényi Könyvtár közös kiadásában megjelent Képpé formált háború – Az első világháború nemzetközi képes emlékei az Országos Széchényi Könyvtárban című albummal. A kötet anyagát a nemzeti könyvtárban 1914-1922 között létezett – később az OSZK egyéb gyűjteményeibe beolvasztott, napjainkban újra „felfedezett” […]

Gazdátlan paripa

Kovács György háborús naplója – 30. rész Az emberek mellett az állatok is megszenvedték a háborút, láttuk ezt már hősünk korábbi történeteiben is. Az ember és a ló viszonya mindig nagyon szoros volt. A gazdáját megsirató paripa története következik…      Gazdátlan paripa. Többek között láttam egyszer Galíciában egy nagy támadás után egy lovat, aki szaladt […]

Nem felejtünk

A történelmi Magyarország nagy háborúban elesett katonáinak száma a két világháború közötti számítások (inkább becslések) szerint 520-660 ezer közöttire tehető. A családok évtizedeken keresztül gyászolták az elvesztett fiúkat, apákat, férjeket, és ebben a gyászmunkában talán az egyik legfájdalmasabb pont az lehetett, hogy a katonák a szülőföldtől, a családi gondoskodástól távol lettek elhantolva. A mai beszámoló […]

Példázat a rossz tisztekről

Kovács György háborús naplója – 29. rész A saját rossz tisztek néha többet ártottak a seregnek, mint az ellenség. Legalábbis háborús mesélőnk mai történetének ez a tanulsága…      Jelentem alássan százados úrnak, az ellenség hatszoros erővel jön felénk! – így jelentett egy becsületes szakaszvezető Naranczénál [helyesen: Rarancze – a szerk.] aki tábori őrség parancsnoka volt. […]

A nagy háború plakátokon: hadikiállítások és a Pasaréti Lövészárok

A nagy háború idején a jótékonykodás elterjedt módja volt a különféle hadikiállítások szervezése. Ezekre az eseményekre a szervezők ismert tervezők igényes kivitelű plakátjaival igyekeztek felhívni a nagyközönség figyelmét.     A kiállításokhoz kapcsolódva gyakran kisebb-nagyobb emléktárgyak is készültek. Nagy sikere volt például a háborút a frontról hozott emléktárgyak és fegyverek tükrében reprezentáló margitszigeti hadikiállításnak, amelynek jövedelme […]

Egy ládányi történelem Matyóföldről

2014 ősz. Már hamar esteledik, mikor csengetek a Borsod megyei Szentistván egyik kapuján. A ház ura már várt, hiszen előtte a felhívásunkra jelezte: őrzi öregapja ereklyéit a Nagy Háborúból, és ezeket szívesen meg is osztja velünk. Tábori levelezőlapok, karácsonyi képeslapok és egy katonaláda, amit büszkén mutat Baranyi Istvánról, a felmenőjéről.   1914 nyár. Dósai Baranyi […]

Legfrissebb hozzászólások

@Dr Szabó Éva Mária // 2026.05.08. 15:05Perczel Mór, Olivér és Miklós története

Tisztelt Karika Tímea! Férjem /már elhunyt/ Perczel leszármazott. Három felnőtt gyermekem van, akik büszkék erre a névre. Szeretnénk megtudni, hogy melyik Perczel ágból származnak. Férjem édesanyja Perczel Margit /született Balatonkenese 1906.01.09./ ,édesapja Perczel Lajos /1875.06.06-án született, nem tudjuk, hogy hol. / Kérem, ha tud, segítsen. Köszönöm Dr Szabó Éva Mária

@Pintér Tamás // 2026.02.21. 15:02Honvédezredek a Komeni-fennsík védelmében 1917 ‒ könyvbemutató

Tari Tamás írása a könyvbemutatóról és a kötetről a Mandineren: https://mandiner.hu/kultura/2026/02/elso-vilaghaboru-nagy-haboru-blog-pinter-tamas-konyv?fbclid=IwY2xjawQGkdFleHRuA2FlbQMxMDAAc3J0YwZhcHBfaWQQMjIyMDM5MTc4ODIwMDg5MgABHvBbuZWtK2JL7Qdk_dzhA10uDfJ-duCAHWQgvBy58uSNbWQ4Zyx4XmVKOkXT_aem_3pZAQ0CdhuN78TWU-3V-HA

@Pintér Tamás // 2026.02.21. 15:02Honvédezredek a Komeni-fennsík védelmében 1917 ‒ könyvbemutató

A Honvédelem.hu beszámolója a könyvbemutatóról: https://honvedelem.hu/hirek/a-doberdotol-keletre.html?fbclid=IwY2xjawQGj8ZleHRuA2FlbQIxMABicmlkETBIVkVxNGlSMFBWd25VeGFLc3J0YwZhcHBfaWQQMjIyMDM5MTc4ODIwMDg5MgABHj3vhS0m_GmYfNht0RUSlU0ZJrvQwxfJbQHhKjzYOxfpykPZ3uPegYPyjIaG_aem_B9PbXHVFFKFmIG9wMVcnmg

@Benkő Ildikó Valéria // 2025.11.21. 15:11Kulturális hidak építői

Nagy örömmel olvastam a fentebb írtakat! 1915 agusztusában lányommal és 2 unokámmal vegigjártuk a fent említett helyeket.A Szent lélek kápolnát is.Egy ismeretlen olasz kutató pedig megmutatta az egykori lövészárkokat,ágyúállásokat.Olasz nyelvtanár lévén,mindez nagyon meghatott.Köszönön az Úrnak!Családomnak ( Olaszországban élnek)is emlékezetes napok voltak,melyeket a Monte Sacron,stb helyeken töltöttünk.

@Berzsenyi Attila // 2025.11.08. 18:11„Megnyugszunk változhatatlan sorsunkba…”

Tanulságos volt ez a sorozat, köszönöm, hogy olvashattam!