A szegedi 46-osok hadiútja a „vakondháborúig”

A héten Kókay László doberdói naplójának a közlésével új sorozatot indítottunk. Merre jártak és mi történt a császári és királyi szegedi 46. gyalogezreddel mielőtt a fiatal önkéntes az alakulathoz került? Az alábbiakban vázlatosan áttekintjük az ezred korábbi történetét és háborús hadiútját. Az 1879. évi árvíz Szeged történetének egyik legemlékezetesebb eseménye: a Tisza gyakorlatilag teljesen elpusztította […]

„a patkány megérzi a dekung pusztulását”

Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója – 1. rész Új sorozatot indítunk ma útjára. A szegedi Kókay László 1915-ben 18 éves korában önként jelentkezett katonai szolgálatra. A helyi piarista gimnázium iskolapadjából vonult be a 46-osokhoz, akikkel végigszolgálta a háborút. A vele történt eseményekről végig feljegyzéseket vezetett. Most induló sorozatunkban az 1916 tavaszán a szegedi ezreddel […]

Háborús idők rejtvényei

Az erkölcsi nevelést szem előtt tartó Kis Pajtás című gyermeklap (1907-1944) első világháború alatt megjelent számaiban gyakran találkozni kicsiknek szóló háborús történetekkel, példázatokkal, a témába vágó rajz- és egyéb pályázatokkal, rejtvényekkel. Posztunkban az 1914-1915-ös számokból szemezgettünk néhány, gyermekek által beküldött rejtvényt.    

Háborús képeslapok Őrmezőről

slovensky Katonai reptér működött a Laborc partján? A felvidéki Őrmező néhány különleges első világháborús vonatkozására Czimra Csaba, kassai gyűjtő hívta fel figyelmünket. Az általa küldött korabeli képeslapok alapján érdekes információk derülnek ki a Homonna közelében fekvő településről.   Az egykori Zemplén vármegyéhez tartozó Őrmezőt Borovszky Samu Magyarország vármegyéi és városai című századfordulós monográfiája 215 házzal […]

„Soha még ily örömmel nem távoztam el Váradról…”

A világháború, ahogy egy parasztgazda látta – 85. rész A fronton szerzett sebesüléséből felgyógyult és újra behívott Gergely gazda 1916 őszén mindent elkövet, hogy megkaphassa a régóta óhajtott felmentését. A főispántól kezdve a Tisza családig kérvényeket fogalmaz, közbenjárásért folyamodik. Próbálkozását végül siker koronázza. Ezzel mi is elbúcsúzunk Gergelytől és az ő háborús történetétől.   Másnap, […]

Margaret Maule rejtélyes bőröndje

Brit sajtóhír Ütött-kopott bőrönd került elő a skóciai Dundee-ban található Abertay Egyetem egyik szekrényéből, amiben egy első világháború idején egészségügyi szolgálatot teljesítő nővér naplójára, leveleire és egyéb személyes tárgyaira bukkantak. Egy újabb magántörténet, amiből Nyugaton sajtóhír lett.   Margaret nővér bőröndjére a skóciai Abertay Egyetem Pszichológia Tanszékén, az egyik szekrény mélyén találtak rá. A bőröndből […]

Dél-tiroli harcmezőkön 2/2. rész

Moticska Tihamér úti beszámolója második részének azt a címet is adhattuk volna, hogy az Ortigara meghódítása. Az olaszoknak egyszer, ha csak rövid időre is, sikerült elfoglalniuk a 2106 méter magas hegyet. Ez a történet indította el túrázónkat, hogy ő is bejárja ezt az útvonalat. Két év alatt, harmadszori próbálkozásra nem mindennapi körülmények közepette végül siker […]

„gyógyultan, csapathoz”

A világháború, ahogy egy parasztgazda látta – 84. rész Véget ért a budapesti jó világ. Gergely felépült a sebesüléséből és 1916. augusztus 12-én vissza kell térnie a csapatához. Még három hét szabadságot sikerül kiharcolnia, azonban kitör a háború Romániával és neki is megérkezik a behívási parancs…   [1916.] augusztus 12-én, szombaton, midőn ismét általános vizit […]

Képed előtt

Népszerű témája a háború idején kiadott romantikus üdvözlőlapoknak a kedvese képe előtt ülő, szerelmét hazaváró leány vagy asszony. A fronton harcoló, a szeretett nő után vágyakozó katonákról is készülhetett hasonló (amatőr) fotó: egy ilyet legalábbis tudunk mutatni.     Ha majd egyszer reggelA győzelmes sereggelVisszatérnek mind a katonák…  Képed előtt  (?) Elek az orosz fronton

Dél-tiroli harcmezőkön 2/1. rész

Moticska Tihamér szenvedélyesen járja a pécsi 19-es honvédek egykori hadiútját. Így jutott el az ezred 1918-as olaszországi állomásának a helyszínére, Dél-Tirolba is. A Brenta folyó völgyében azonban sokkal több mindent talált mint, amire előzetesen készült… Úti élményeit megosztotta velünk is.   Immár négy éve történt, hogy az északi front több helyszínének a bebarangolása után figyelmünk […]

Legfrissebb hozzászólások

@Dr Szabó Éva Mária // 2026.05.08. 15:05Perczel Mór, Olivér és Miklós története

Tisztelt Karika Tímea! Férjem /már elhunyt/ Perczel leszármazott. Három felnőtt gyermekem van, akik büszkék erre a névre. Szeretnénk megtudni, hogy melyik Perczel ágból származnak. Férjem édesanyja Perczel Margit /született Balatonkenese 1906.01.09./ ,édesapja Perczel Lajos /1875.06.06-án született, nem tudjuk, hogy hol. / Kérem, ha tud, segítsen. Köszönöm Dr Szabó Éva Mária

@Pintér Tamás // 2026.02.21. 15:02Honvédezredek a Komeni-fennsík védelmében 1917 ‒ könyvbemutató

Tari Tamás írása a könyvbemutatóról és a kötetről a Mandineren: https://mandiner.hu/kultura/2026/02/elso-vilaghaboru-nagy-haboru-blog-pinter-tamas-konyv?fbclid=IwY2xjawQGkdFleHRuA2FlbQMxMDAAc3J0YwZhcHBfaWQQMjIyMDM5MTc4ODIwMDg5MgABHvBbuZWtK2JL7Qdk_dzhA10uDfJ-duCAHWQgvBy58uSNbWQ4Zyx4XmVKOkXT_aem_3pZAQ0CdhuN78TWU-3V-HA

@Pintér Tamás // 2026.02.21. 15:02Honvédezredek a Komeni-fennsík védelmében 1917 ‒ könyvbemutató

A Honvédelem.hu beszámolója a könyvbemutatóról: https://honvedelem.hu/hirek/a-doberdotol-keletre.html?fbclid=IwY2xjawQGj8ZleHRuA2FlbQIxMABicmlkETBIVkVxNGlSMFBWd25VeGFLc3J0YwZhcHBfaWQQMjIyMDM5MTc4ODIwMDg5MgABHj3vhS0m_GmYfNht0RUSlU0ZJrvQwxfJbQHhKjzYOxfpykPZ3uPegYPyjIaG_aem_B9PbXHVFFKFmIG9wMVcnmg

@Benkő Ildikó Valéria // 2025.11.21. 15:11Kulturális hidak építői

Nagy örömmel olvastam a fentebb írtakat! 1915 agusztusában lányommal és 2 unokámmal vegigjártuk a fent említett helyeket.A Szent lélek kápolnát is.Egy ismeretlen olasz kutató pedig megmutatta az egykori lövészárkokat,ágyúállásokat.Olasz nyelvtanár lévén,mindez nagyon meghatott.Köszönön az Úrnak!Családomnak ( Olaszországban élnek)is emlékezetes napok voltak,melyeket a Monte Sacron,stb helyeken töltöttünk.

@Berzsenyi Attila // 2025.11.08. 18:11„Megnyugszunk változhatatlan sorsunkba…”

Tanulságos volt ez a sorozat, köszönöm, hogy olvashattam!