„Nyomorultak hadserege”

A nagy háború csererokkantjai Az első világháborúban a hadviselő hatalmak minden eddiginél nagyobb számban ejtettek foglyul ellenséges katonákat, ám meglehetősen hamar kiderült, hogy a velük való bánásmód igen sok kívánnivalót hagy maga után. Ennek következtében már a háború második évében megszervezték az első olyan értekezletet, amelynek célja kizárólag a fogolykérdés rendezése volt, és amely 1915. […]

„Az igazi káosz csak most következik”

Dr. Kemény Gyula ezredorvos szerbiai naplója – 29. rész 1914. december 2-áról 3-ra virradó éjszaka ezredorvosunk zászlóaljának a Dubava hegy ellen kell támadnia, azonban körülöttük már mindenütt szerbek vannak. A segélyhely ismét veszélybe kerül, ezért Kemény doktor éjjel visszaküldi a sebesülteket, nappal pedig visszavonulást rendel el a körülötte lévőknek…   Ahogy besötétedik, a szerb fegyverek […]

Nagy Imre az orosz fronton és a hadifogságban

A forradalom miniszterelnöke a Nagy Háborúban 2/2. rész Nagy Imre (1896–1958), miután megjárta Doberdó poklát egy sebesülést követően a hátországba került. Onnantól mindent elkövetett, hogy ne vigyék vissza a véráztatta sziklák közé. Az addig idealizált orosz front az olaszhoz képest nem jelentett számára különbséget, mert pechére a Bruszilov-offenzíva kezdetén vezényelték Luck közelébe. Ismételt sebesülése és […]

„Ennek a nőnek a jelenléte többet jelent itt minden mennyországnál…”

Dr. Kemény Gyula ezredorvos szerbiai naplója – 28. rész 1914. december 1-jén Branetićiből újra támadásra indul a 3. hegyi dandár, soraiban ezredorvosunk zászlóaljával. A Dubava hegyig nyomulnak előre, ahol az elsősegélyhely időlegesen elszakad a zászlóaljtól. Vészes közelségben tanyáznak a szerbek is. Egy csinos fiatal szerb parasztasszony csatlakozik hozzájuk, akiért az összes tiszt bolondul, pedig azt […]

Heinrich Bolzano vezérőrnagy háborús szolgálata a piavei offenzíváig

Az elveszett tábornok – 2. rész italiano Heinrich Bolzano (1868–1918) rövidebb helyőrségi és hosszabb vezérkari szolgálat után a Nagy Háború kitörésekor alezredesi rangban szolgálva Budapesten a cs. és kir. kecskeméti 38. gyalogezred egyik zászlóalját vezette, de hamarosan nehezebb és másféle megbízatást kapott: 3 évig irányított egy gyalogezredet, majd egy gyalogdandárt az orosz fronton. Az 1918. […]

„Boldog Isten, hová lett az a hatalmas lelkesedés…”

Dr. Kemény Gyula ezredorvos szerbiai naplója – 27. rész 1914. november 30-án katonaorvosunk zászlóalja a 881-es magaslatról Branitići településre vonul, ahol négy nap táborozás és pihenő várna rájuk. A katonák sütnek-főznek, tetvetlenítenek, tisztálkodnak, elmélkednek a helyzetükről. Kemény doktor tábori lapokat ír a harcokban elesettek hozzátartozóinak. A rövid nyugalom gyorsan véget ér, mert december 1-jén megérkezik […]

Boldog békeidőktől a háborús mérlegig

Körmend az első világháborúban 2017-ben egy helyrajzi, tájtörténeti, kollektív emlékezeti és muzeális gyűjtést megjelenítő kötet jelent meg Móricz Péter jóvoltából, aki Körmend az első világháborúban címen adott közre gyűjteményes kötetet a helyi kulturális központ és könyvtár, a múzeumok segítségével és egyházi emlékanyagok válogatásával.   A világháborús szakirodalom és a visszaemlékezések egyre növekvő számban kiadott opuszai […]

„A hómező halottjai, nyomorékjai”

Dr. Kemény Gyula ezredorvos szerbiai naplója – 26. rész 1914. november 30-án a 881-es magaslat elfoglalását követően hősünk megrázó képekben mutatja be a csatamező állapotát. Az öt napig vívott harcok után megfagyott halottak és súlyos sebesültek fekszenek mindenfelé. A temetés legalább olyan probléma, mint a sebesültek megfelelő ellátása, majd elszállítása, amelyek miatt ezredorvosunk rendre konfliktusba […]

A remény dolinája

A Doberdó-fennsíkon található San Martino del Carso településről napjainkban kanyargós aszfaltozott út vezet a Monte San Michele felé. A második nagyobb kanyar környéke 1915 októberében és novemberében nagyon súlyos harcok helyszíne volt, itt egy mély dolina pedig különleges események helyszínévé vált.   1915. október 21-én háromnapos tüzérségi előkészítés után kezdődött a 3. isonzói csatában az […]

Legfrissebb hozzászólások

@Dr Szabó Éva Mária // 2026.05.08. 15:05Perczel Mór, Olivér és Miklós története

Tisztelt Karika Tímea! Férjem /már elhunyt/ Perczel leszármazott. Három felnőtt gyermekem van, akik büszkék erre a névre. Szeretnénk megtudni, hogy melyik Perczel ágból származnak. Férjem édesanyja Perczel Margit /született Balatonkenese 1906.01.09./ ,édesapja Perczel Lajos /1875.06.06-án született, nem tudjuk, hogy hol. / Kérem, ha tud, segítsen. Köszönöm Dr Szabó Éva Mária

@Pintér Tamás // 2026.02.21. 15:02Honvédezredek a Komeni-fennsík védelmében 1917 ‒ könyvbemutató

Tari Tamás írása a könyvbemutatóról és a kötetről a Mandineren: https://mandiner.hu/kultura/2026/02/elso-vilaghaboru-nagy-haboru-blog-pinter-tamas-konyv?fbclid=IwY2xjawQGkdFleHRuA2FlbQMxMDAAc3J0YwZhcHBfaWQQMjIyMDM5MTc4ODIwMDg5MgABHvBbuZWtK2JL7Qdk_dzhA10uDfJ-duCAHWQgvBy58uSNbWQ4Zyx4XmVKOkXT_aem_3pZAQ0CdhuN78TWU-3V-HA

@Pintér Tamás // 2026.02.21. 15:02Honvédezredek a Komeni-fennsík védelmében 1917 ‒ könyvbemutató

A Honvédelem.hu beszámolója a könyvbemutatóról: https://honvedelem.hu/hirek/a-doberdotol-keletre.html?fbclid=IwY2xjawQGj8ZleHRuA2FlbQIxMABicmlkETBIVkVxNGlSMFBWd25VeGFLc3J0YwZhcHBfaWQQMjIyMDM5MTc4ODIwMDg5MgABHj3vhS0m_GmYfNht0RUSlU0ZJrvQwxfJbQHhKjzYOxfpykPZ3uPegYPyjIaG_aem_B9PbXHVFFKFmIG9wMVcnmg

@Benkő Ildikó Valéria // 2025.11.21. 15:11Kulturális hidak építői

Nagy örömmel olvastam a fentebb írtakat! 1915 agusztusában lányommal és 2 unokámmal vegigjártuk a fent említett helyeket.A Szent lélek kápolnát is.Egy ismeretlen olasz kutató pedig megmutatta az egykori lövészárkokat,ágyúállásokat.Olasz nyelvtanár lévén,mindez nagyon meghatott.Köszönön az Úrnak!Családomnak ( Olaszországban élnek)is emlékezetes napok voltak,melyeket a Monte Sacron,stb helyeken töltöttünk.

@Berzsenyi Attila // 2025.11.08. 18:11„Megnyugszunk változhatatlan sorsunkba…”

Tanulságos volt ez a sorozat, köszönöm, hogy olvashattam!