Újfajta szabadság

A Nagy Háború, többek között, megváltoztatta a háború fogalmát, előkészítette az utat Hitler és Sztálin számára, meggyengítette az európai arisztokrácia politikai erejét – és létrehozta az első nagysikerű eldobható egészségügyi betétet, aminek Kotex volt a neve. Voltak 1914–1918 között más orvosi célú találmányok is, de valószínű, hogy a nők világszerte örömmel üdvözölték ezt a terméket, […]

Pünkösdi kalandok, rekvirálások, felkészülés az offenzívára

Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 7. rész 1918 májusának második felében már a közelgő piavei offenzívára való felkészülés teszi ki hősünk és sturmos társai mindennapjainak döntő részét. Nem maradnak el azonban a kisebb-nagyobb murik és kalandok sem, bár ezektől Kókay László – amióta zászlóaljsegédtiszt és olasz kedvese is van – már nem […]

Boroević Svetozar – tények és emlékezet

Az Osztrák–Magyar Monarchia horvátországi születésű, szerb származású tábornagya, a Monarchia legmagasabb katonai rendfokozatát elérő Boroević személyisége napjainkban is élénk vitát vált ki szerb, horvát, szlovén és osztrák történészek között. Írásomban megpróbálok rávilágítani arra, hogy ki is volt az „Isonzó oroszlánja” elnevezéssel aposztrofált tábornagy.   Svetozar Boroević a katonai határőrvidékhez tartozó, Kostajnica melletti Umetić faluban, szerb […]

Az elrontott nóta

Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 6. rész 1918 április–májusban változatosan telik hősünk élete, akinek könnyen eljár a keze akár egy elrontott nóta miatt is. Befejezi és levizsgázik a kézi géppuska kezeléséből, s több új megbízást is kap. A sors furcsa játéka folytán ugyanazon napon találkozik József főherceggel és szenved egy kézigránát robbanás […]

A cs. és kir. munkácsi 65. gyalogezred hősei a welesniowi csatában

Welesniow. Egy kis ukrán falu, amely fontos csata színhelye volt a 65. gyalogezred történetében. Ekkor emelkedett fel Thanhoffer Lajos hadnagy, de vele párhuzamosan hanyatlott le két magyar vitéz, Blosche Henrik alezredes és Soltész Géza zászlós háborús csillaga. Az alábbi cikkben nekik és a velük együtt aznap meghalt több mint 300 magyar katonának kívánok emléket állítani. […]

Esők, murik, földi-légi kalandok

Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 5. rész 1918 áprilisában átszervezik az ezredeket és a hadosztályokat, ami a 17. rohamzászlóaljnál is változásokat okoz. Nagy esőzések akadályozzák a rohamtanfolyamra érkezők kiképzését, de ez a rohamosok állandó murizását nem zavarja. Hősünk a kézi géppuska mellett kedvet kap a légelhárító géppuskához is.   A Strum kurzusra […]

Pokolról pokolra

2016. november 19-én háromnyelvű emléktáblát avattak fel Szlovákiában a mezőlaborci pályaudvar falán, amely egy elfeledett vasúti szerencsétlenségre hívja fel a figyelmet. A szlovák szöveg fordítása a következő: „1916. szeptember 26-án egy lupkówi állomásról a mezőlaborci állomásra tartó, benzintartályokkal megrakott tehervonat hátulról nagy sebességgel nekiment egy kórházvonatnak, amely a keleti frontról hozott betegeket és sebesülteket. A […]

A 17. rohamzászlóalj újraalakítása

Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 4. rész 1918. március 28-án, nagycsütörtökön záró gyakorlattal ér véget a rohamtanfolyam, és ezt követően újraszervezik a rohamzászlóaljat. Hősünk a cs. és kir. szegedi 46. gyalogezred rohamszázadában a 3. szakasz parancsnokaként kap új beosztást. Elkezdődik a kézi géppuskás kiképzése és az olasz lányokkal történő ismerkedése is…   […]

Armando Diaz, a Nagy Háború győztes olasz tábornoka

A caporettói összeomlást követően, 1917. november 9-én közölték a hírügynökségek és az újságok, hogy III. Viktor Emánuel király Diaz tábornokot nevezte ki az olasz haderő vezérkari főnökének. A hír meglepő volt, mert a tábornok korábban nem állt a közfigyelem fókuszában, sokan a nevét se ismerték. Diaz külsejében nem volt semmi rendkívüli: alacsony termetű volt, ha […]

Felgyújtott tank, „libo kokos”, eltört bambuszbot és az übungos pálinka

Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 3. rész 1918 márciusának végén hősünk a cs. és kir. debreceni 39. gyalogezred rohamszázadának ideiglenes parancsnokaként az egység kiképzésével foglalkozik Cosnigán. A rohamkiképzés részleteibe és a sturmos tisztek életének mindennapjaiba nyerhetünk ma betekintést…     Kiérve az übungsplatzra a rüstungot letétettem s ¼ órás gelenks übungot tartottam, majd […]

Legfrissebb hozzászólások

@Dr Szabó Éva Mária // 2026.05.08. 15:05Perczel Mór, Olivér és Miklós története

Tisztelt Karika Tímea! Férjem /már elhunyt/ Perczel leszármazott. Három felnőtt gyermekem van, akik büszkék erre a névre. Szeretnénk megtudni, hogy melyik Perczel ágból származnak. Férjem édesanyja Perczel Margit /született Balatonkenese 1906.01.09./ ,édesapja Perczel Lajos /1875.06.06-án született, nem tudjuk, hogy hol. / Kérem, ha tud, segítsen. Köszönöm Dr Szabó Éva Mária

@Pintér Tamás // 2026.02.21. 15:02Honvédezredek a Komeni-fennsík védelmében 1917 ‒ könyvbemutató

Tari Tamás írása a könyvbemutatóról és a kötetről a Mandineren: https://mandiner.hu/kultura/2026/02/elso-vilaghaboru-nagy-haboru-blog-pinter-tamas-konyv?fbclid=IwY2xjawQGkdFleHRuA2FlbQMxMDAAc3J0YwZhcHBfaWQQMjIyMDM5MTc4ODIwMDg5MgABHvBbuZWtK2JL7Qdk_dzhA10uDfJ-duCAHWQgvBy58uSNbWQ4Zyx4XmVKOkXT_aem_3pZAQ0CdhuN78TWU-3V-HA

@Pintér Tamás // 2026.02.21. 15:02Honvédezredek a Komeni-fennsík védelmében 1917 ‒ könyvbemutató

A Honvédelem.hu beszámolója a könyvbemutatóról: https://honvedelem.hu/hirek/a-doberdotol-keletre.html?fbclid=IwY2xjawQGj8ZleHRuA2FlbQIxMABicmlkETBIVkVxNGlSMFBWd25VeGFLc3J0YwZhcHBfaWQQMjIyMDM5MTc4ODIwMDg5MgABHj3vhS0m_GmYfNht0RUSlU0ZJrvQwxfJbQHhKjzYOxfpykPZ3uPegYPyjIaG_aem_B9PbXHVFFKFmIG9wMVcnmg

@Benkő Ildikó Valéria // 2025.11.21. 15:11Kulturális hidak építői

Nagy örömmel olvastam a fentebb írtakat! 1915 agusztusában lányommal és 2 unokámmal vegigjártuk a fent említett helyeket.A Szent lélek kápolnát is.Egy ismeretlen olasz kutató pedig megmutatta az egykori lövészárkokat,ágyúállásokat.Olasz nyelvtanár lévén,mindez nagyon meghatott.Köszönön az Úrnak!Családomnak ( Olaszországban élnek)is emlékezetes napok voltak,melyeket a Monte Sacron,stb helyeken töltöttünk.

@Berzsenyi Attila // 2025.11.08. 18:11„Megnyugszunk változhatatlan sorsunkba…”

Tanulságos volt ez a sorozat, köszönöm, hogy olvashattam!