Karácsonyfák, szeretetadományok és a törkölypálinka

Közelednek a karácsonyi ünnepek. Ma már nehéz elképzelnünk, vajon mit érezhetett az a frontkatona, aki az első, vagy már a második karácsonyát volt kénytelen távol a családjától, a harcmezőn tölteni. Csupán sejtéseink lehetnek, amelyeket némi beleéléssel megpróbálhatunk megfogalmazni, leírni. Régi tábori levelezőlapokat olvasva azonban talán megérthetjük, hogy a karácsonyi ünnepek előtt a harctérről lapot író […]

Az utca hírmondói

Heller Ödön és Laászló Gyula szegedi képzőművészek háborús alkotásai A Nagy Háború számos tehetséges embert „foglalkoztatott” különböző módokon. A harcoló katonák között szobrászok, festőművészek is szolgáltak. Szegedi résztvevői közül két személyt emelünk ki: egy amatőr és egy hivatásos képzőművészt. Mindkettőjük sokszínű munkásságára érvényes, hogy alkotásaikban háborús élményeiket is megörökítették.   A hadvezetés külön osztályon foglalkoztatta […]

„Hogyan foszlott cafatokká a lelkünk…”

Imre Gábor kadét doberdói naplója – 30. rész A tartalékban töltött nap után ötször járja meg a szakasz az első vonal kőfala és a dolina közötti utat. A pihenőhely temetőrészében az egyes sírokat tömegsír váltja fel. Az egyre fogyatkozó létszám mellett az emberek lelke cafatokká foszlik…   Ötször váltotta fel egymást a félszázadok legénysége. Fásult, […]

Hadifoglyok a Távírda utcában

Talán még emlékeznek olvasóink Dér Zoltán önéletírására, amelynek helyszíne az 1914-1920 közötti Temesvár, illetve Budapest volt. A tanár úr visszaemlékezéseihez a közreadáskor sajnos nemigen tudtunk olyan fotókat mellékelni, amelyek Dér Zoltán hagyatékához tartoztak volna. Most viszont előkerült néhány, amelyek közül egy érdekes felvételt meg is tudunk mutatni!   A fényképet Dér Zoltán leszármazottai, illetve Jakatics […]

A szabadkai 86/III. zászlóalj harcai 1915-ben az olasz hadszíntéren

Sok más magyarországi kiegészítésű alakulat mellett az olasz front megnyílásától a tolmeini hídfő védelmében harcolt a szabadkai 86-os közös gyalogezred elkülönített III. zászlóalja is. Az alakulat 1915. évi küzdelmeit ismertetjük írásunkban.   Az ezred békeidőben (1882–1914) A cs. és kir. 86. gyalogezredet hivatalosan 1883. január 1-jén hozták létre, amikor az Osztrák–Magyar Monarchia haderejének átalakítása és […]

Konyak, fürdőkád, fejlövés

Imre Gábor kadét doberdói naplója – 29. rész Tartalékban telik a következő nap. Az első vonaltól 150 lépésre lévő dolina már maga a kényelem, ahol állni, ülni, beszélgetni, aludni és egyeseknek fürdőkádban fürdőzni is lehet. Mire vágyhat többre az ember a Doberdón? Hősünk felcsigázott idegrendszerét azonban konyakkal kell nyugtatni, hogy aludni tudjon. Itt sem teljesen […]

Ember, rozsdavörös tájban

Ez év novemberében jelent meg a Látóhatár Kiadó gondozásában Ludmann Mihály művészettörténész, festőművész kötete Művészek a háborúban 1914-1918 címmel. Az igényes kiállítású album az I. világháború jelentősebb magyar hadifestőit, valamint besorozottként alkotó művészeit mutatja be. A hiánypótló kötetről Viczián Zsófia írt recenziót.   Ha kezünkbe vesszük a Látóhatár kiadó frissen megjelent kötetét, amely az első […]

A hírhedt 124-es magaslat

A debreceni 3-as honvédek a 4. isonzói csatában Alig ért véget a 3. isonzói csata, rögtön kezdődött a következő. Az 1915. november 10-től december 4-ig zajló negyedik összecsapásban a Doberdó-fennsíkon harcoló magyar ezredek is súlyos harcokat vívtak. Az év során a Kárpátokban, majd a 2. és a 3. isonzói csatában is szinte teljesen megsemmisülő debreceni […]

Kísértetek vonulása

Imre Gábor kadét doberdói naplója – 28. rész Az izgalmas nap után végre leszáll az éjszaka, és idegölő néma csend borul a Doberdóra. A huszonnégy órás első vonalbeli szolgálatot követően leváltják és a hátrább lévő dolinákba vonják vissza hősünk szakaszát. Összeszedik halottjaikat, akiket sátorlapba csavarva tudnak magukkal vinni. Megindul a „kísértetek” vonulása, de a visszafelé […]

Osztrák–magyar tüzéregységek tevékenysége a Gallipoli-félszigeten: 1915. november – 1916. január

Száz éve, 1915. november 27-én adta le első lövését a Gallipoli-félsziget nyugati partvidékén partra dobott ellenséges angol erőkre az a 24 cm-es osztrák–magyar mozsárüteg, amelyet a Monarchia küldött a Dardanellákhoz török szövetségeseinek megsegítésére. Az ágyúlövés, mint ma már tudjuk, egyben kezdetét jelentette a Monarchia majd három évig tartó törökországi katonai szerepvállalásnak is, amelynek során több […]

Legfrissebb hozzászólások

@Dr Szabó Éva Mária // 2026.05.08. 15:05Perczel Mór, Olivér és Miklós története

Tisztelt Karika Tímea! Férjem /már elhunyt/ Perczel leszármazott. Három felnőtt gyermekem van, akik büszkék erre a névre. Szeretnénk megtudni, hogy melyik Perczel ágból származnak. Férjem édesanyja Perczel Margit /született Balatonkenese 1906.01.09./ ,édesapja Perczel Lajos /1875.06.06-án született, nem tudjuk, hogy hol. / Kérem, ha tud, segítsen. Köszönöm Dr Szabó Éva Mária

@Pintér Tamás // 2026.02.21. 15:02Honvédezredek a Komeni-fennsík védelmében 1917 ‒ könyvbemutató

Tari Tamás írása a könyvbemutatóról és a kötetről a Mandineren: https://mandiner.hu/kultura/2026/02/elso-vilaghaboru-nagy-haboru-blog-pinter-tamas-konyv?fbclid=IwY2xjawQGkdFleHRuA2FlbQMxMDAAc3J0YwZhcHBfaWQQMjIyMDM5MTc4ODIwMDg5MgABHvBbuZWtK2JL7Qdk_dzhA10uDfJ-duCAHWQgvBy58uSNbWQ4Zyx4XmVKOkXT_aem_3pZAQ0CdhuN78TWU-3V-HA

@Pintér Tamás // 2026.02.21. 15:02Honvédezredek a Komeni-fennsík védelmében 1917 ‒ könyvbemutató

A Honvédelem.hu beszámolója a könyvbemutatóról: https://honvedelem.hu/hirek/a-doberdotol-keletre.html?fbclid=IwY2xjawQGj8ZleHRuA2FlbQIxMABicmlkETBIVkVxNGlSMFBWd25VeGFLc3J0YwZhcHBfaWQQMjIyMDM5MTc4ODIwMDg5MgABHj3vhS0m_GmYfNht0RUSlU0ZJrvQwxfJbQHhKjzYOxfpykPZ3uPegYPyjIaG_aem_B9PbXHVFFKFmIG9wMVcnmg

@Benkő Ildikó Valéria // 2025.11.21. 15:11Kulturális hidak építői

Nagy örömmel olvastam a fentebb írtakat! 1915 agusztusában lányommal és 2 unokámmal vegigjártuk a fent említett helyeket.A Szent lélek kápolnát is.Egy ismeretlen olasz kutató pedig megmutatta az egykori lövészárkokat,ágyúállásokat.Olasz nyelvtanár lévén,mindez nagyon meghatott.Köszönön az Úrnak!Családomnak ( Olaszországban élnek)is emlékezetes napok voltak,melyeket a Monte Sacron,stb helyeken töltöttünk.

@Berzsenyi Attila // 2025.11.08. 18:11„Megnyugszunk változhatatlan sorsunkba…”

Tanulságos volt ez a sorozat, köszönöm, hogy olvashattam!