Hősi halál a szerb harctéren

Amikor a várva várt rózsaszínű tábori postai levelezőlap már nem a családfő jó egészségét tudatja az otthoniakkal, hanem a halálhírét erősíti meg…   Dr. Schelker Roland (23-as tábori vadászzászlóalj / 3. század) sorai Molnár Eleknének Rákospalotára, a Bethlen út 11-be: 7/XII. 1914 Nagyságos asszonyom! Szomorú szívvel teljesítem kérését és tudatom, hogy a kedves jó férje […]

„Megsegített a jó Isten hogy letettük a vándorbotot”

Barcasági csángók visszaemlékezései menekülésükre 6. A Brassó vármegyei Tatrangról négy gyermekével menekülő Molnár Anna 1917-ben lejegyzett történetének folytatásában megismerhetjük, hogy a menekülők hogyan jutnak el a Kis-Küküllő vármegyei Darlacig, s hogyan telnek itt a napjaik. A „búval, bánattal és nyomorúsággal” emlegetett szász településről indulnak vissza szekereikkel 1916. október 10-én szülőfalujukba, ahová 16-án érkeznek meg.   […]

Mert a halottakat el kell temetni

1915 márciusában a galíciai harctéren Staszkówka község közelében harcoló kassai 9-es és besztercebányai 16-os honvédek súlyos harcokat vívtak a szembenálló orosz erőkkel. Mindkét fél részéről tömegével maradtak hősi halottak a két állás között, akiknek a közös eltemetésére pillanatnyi fegyverszünet állt be 1915 húsvétján…   A galíciai harctéren harcoló kassai 9. honvéd gyalogezred 1915. februárjában aránylag […]

Harc a Tölgyesi-szorosért

Az első világháború hadieseményei Gyergyó vidékén 4/3. rész A Székelyföld északi részén, a Gyergyói-medencében és környékén vívott harcokat bemutató sorozatunk mai részében az 1916. november 4–11. között a Tölgyesi-szoros birtoklásáért az osztrák–magyar és szövetséges német erők, valamint az orosz csapatok által vívott „tölgyesi csata” történetét ismertetjük.   Gyergyótölgyes és Gyergyóbékás környékén az orosz XXXVI. hadtest […]

„Volt sirás jajgatás hogy hova menyünk és mit csináljunk”

Barcasági csángók visszaemlékezései menekülésükre 5. Egy anya és négy gyermekének a története következik az erdélyi román betörés elől menekülő barcasági csángó visszaemlékezéseket közreadó sorozatunkban. A Brassó vármegyei Tatrangról származó Molnár Anna 1917-ben lejegyzett történetét lánya, Csabai Anna visszaemlékezése vezeti be. A család kálváriáját bemutató írást a korábbiakhoz hasonlóan az eredeti formában és helyesírással, két részre […]

Háborús idők ábécéje

1916 januárjában jelent meg a korszak egyik legnépszerűbb képes hetilapjában, a Tolnai Világlapjában ez a háborús időkre aktualizált, gyermekeknek szóló ábécés szócikk-gyűjtemény. Egyik fele békebeli ablakzsiráf, másik fele belföldi és külföldi egyenruhásokat magyaráz rövid versikékben: a magyar honvéd híre messze földön ragyog és a vörös ördögnek nincs párja az ég alatt, ellenben a kozák kegyetlen, […]

Osztrák–magyar ellentámadás a román fronton

Az első világháború hadieseményei Gyergyó vidékén 4/2. rész A román front megnyílása után a Székelyföld északi részén, a Gyergyói-medencében és környékén vívott harcokat bemutató sorozatunk második részében az osztrák–magyar csapatok a Maros és a Laposnya völgyében 1916 októberében kibontakozó ellentámadásának és a vidék felszabadításának a történetét ismertetjük.   A cs. és kir. 1. hadsereg a […]

„Visszatérhettünk oda, ahonnan a hitszegő ellenség elriasztott”

Barcasági csángók visszaemlékezései menekülésükre 4. Marosújvárról Magyarcsesztvére vezet a Brassó vármegyei Barcaújfaluból Balogh György bíró vezetésével menekülők útja. Itt gróf Mikes Kelemen birtokán szeretettel fogadják őket. A szállás mellett itt munkát is kapnak, s nem kell tovább vándorolniuk. 1916. november 3-án, tíz hetes menekültlét után, innen indulnak vissza szülőfalujukba…   Innen tovább folytatva utunkat Magyarcsesztve […]

„vigyenek minket a románok ellen”

Fischer Ottó 29-es vadász lapja Vetsey Magda úrleánynak Aradra Kedves Magda! Látja mégis sor kerül a virágjaira. Holnap menek rapportra a századom nevében kérni, hogy vigyenek minket a románok ellen. Azt hiszem ezt nem tagadhatják meg. Minden esetre most hálát adok az Istennek, hogy eddig életben maradhattam – ott, Székelyföldön – szívesen. Kezét csókolja Fischer […]

A román támadás

Az első világháború hadieseményei Gyergyó vidékén 4/1. rész 1916. augusztus 27-én Románia hadat üzent az Osztrák–Magyar Monarchiának és csapatai azonnal támadásra indultak, betörve Erdély területére. Székelyföld a románok kezébe került, amíg meg nem érkeztek az osztrák–magyar és német csapatok, hogy megindítsák ellentámadásukat, s kiverjék a támadókat. A Székelyföld északi részén, a Gyergyói-medencében vívott harcok történetét […]

Legfrissebb hozzászólások

@Dr Szabó Éva Mária // 2026.05.08. 15:05Perczel Mór, Olivér és Miklós története

Tisztelt Karika Tímea! Férjem /már elhunyt/ Perczel leszármazott. Három felnőtt gyermekem van, akik büszkék erre a névre. Szeretnénk megtudni, hogy melyik Perczel ágból származnak. Férjem édesanyja Perczel Margit /született Balatonkenese 1906.01.09./ ,édesapja Perczel Lajos /1875.06.06-án született, nem tudjuk, hogy hol. / Kérem, ha tud, segítsen. Köszönöm Dr Szabó Éva Mária

@Pintér Tamás // 2026.02.21. 15:02Honvédezredek a Komeni-fennsík védelmében 1917 ‒ könyvbemutató

Tari Tamás írása a könyvbemutatóról és a kötetről a Mandineren: https://mandiner.hu/kultura/2026/02/elso-vilaghaboru-nagy-haboru-blog-pinter-tamas-konyv?fbclid=IwY2xjawQGkdFleHRuA2FlbQMxMDAAc3J0YwZhcHBfaWQQMjIyMDM5MTc4ODIwMDg5MgABHvBbuZWtK2JL7Qdk_dzhA10uDfJ-duCAHWQgvBy58uSNbWQ4Zyx4XmVKOkXT_aem_3pZAQ0CdhuN78TWU-3V-HA

@Pintér Tamás // 2026.02.21. 15:02Honvédezredek a Komeni-fennsík védelmében 1917 ‒ könyvbemutató

A Honvédelem.hu beszámolója a könyvbemutatóról: https://honvedelem.hu/hirek/a-doberdotol-keletre.html?fbclid=IwY2xjawQGj8ZleHRuA2FlbQIxMABicmlkETBIVkVxNGlSMFBWd25VeGFLc3J0YwZhcHBfaWQQMjIyMDM5MTc4ODIwMDg5MgABHj3vhS0m_GmYfNht0RUSlU0ZJrvQwxfJbQHhKjzYOxfpykPZ3uPegYPyjIaG_aem_B9PbXHVFFKFmIG9wMVcnmg

@Benkő Ildikó Valéria // 2025.11.21. 15:11Kulturális hidak építői

Nagy örömmel olvastam a fentebb írtakat! 1915 agusztusában lányommal és 2 unokámmal vegigjártuk a fent említett helyeket.A Szent lélek kápolnát is.Egy ismeretlen olasz kutató pedig megmutatta az egykori lövészárkokat,ágyúállásokat.Olasz nyelvtanár lévén,mindez nagyon meghatott.Köszönön az Úrnak!Családomnak ( Olaszországban élnek)is emlékezetes napok voltak,melyeket a Monte Sacron,stb helyeken töltöttünk.

@Berzsenyi Attila // 2025.11.08. 18:11„Megnyugszunk változhatatlan sorsunkba…”

Tanulságos volt ez a sorozat, köszönöm, hogy olvashattam!