„Egyenlő a poklok poklával…”

A 20. honvéd gyaloghadosztály harcai a Monte San Gabriele védelmében (1917. szeptember–október) 1917 szeptemberében és októberében az Isonzó mentén az olasz támadások fő célpontja egy 646 méter magas hegy, a Monte San Gabriele volt. A Görztől keletre húzódó magaslat megtartása kulcsfontosságú volt a védekező Monarchia csapatai részéről, ugyanis elvesztése az egész olasz front összeomlásával fenyegetett, […]

„Nemhogy levetkőzni, de még a derékszíjat is letenni tilos volt…”

Részletek Dr. Szojka Kornél emlékirataiból – 6. rész Szegedről a 46-osok még 1914. július 27-én útra keltek a szerb határ menti Pancsovára, ahol majd a háború első hónapját tölti az alakulat. Az 1913-ban önkéntes szolgálatra bevonult hősünk emlékezetében ebből az időszakból leginkább Jármy százados Belgrád elleni akciója és a Duna hűs vize őrződött meg…   […]

A színház hadba vonul

Thália mundérban – 1. rész Már-már közhelyszerű megállapítás, hogy az első világháború kitörése, majd elhúzódása az élet minden területére óriási hatást gyakorolt. Miért épp a színház maradt volna ki ebből? Sárközi Zoltán nagyváradi olvasónk korábban is érdekes személyes témával szolgált már nekünk, most induló sorozatában – szintén személyes érintettség okán is – a helyi színház […]

„Mindenki érezte és tudta, hogy a háború kikerülhetetlen”

Részletek Dr. Szojka Kornél emlékirataiból – 5. rész Elérkezett az 1914-es esztendő. Az egyéves önkéntesi szolgálatra Szegedre bevonult hősünk életében viszonylag kellemesen indul az év: a gallérra krumplivirág kerül, és még bálokba is elengedik. A levegőben azonban érezhető volt valami, majd a májusi tiszti vizsga és a karánsebesi harci gyakorlat után visszatérve egy június vasárnap […]

A Potiorek-levél

Amióta a szerb média néhány nappal ezelőtt útjára bocsájtotta a szenzációs hírt a Monarchia hadi készülődését leleplező Potiorek-levélről, szakemberek és egyszerű olvasók izgatottan várják az alkalmat, hogy megismerkedhessenek a nevezetes dokumentum tartalmával. Mindeddig azonban hiába: a teljes levél szerb fordítása is csupán egyes sajtóorgánumokban lelhető fel, az olvasók többnyire kénytelenek beérni rövidebb-hosszabb ismertetésekkel, a közzétevők […]

Kezdődik…

A 2014-es centenáris év még alig néhány napja tart csupán, máris itt van az első világra szóló felfedezés az első világháború kitörésével kapcsolatban. A szerb hírügynökség kürtölte szét a napokban a hírt, mely szerint egy eddig eltitkolt levél új megvilágításba helyezi a háború kirobbantásával kapcsolatosan mindazt, ami 1914. június 28-án Szarajevóban történt…    A levél […]

„Reggel 7 órakor már a kaszárnya udvarán állt az önkéntes Abteilung”

Részletek Dr. Szojka Kornél emlékirataiból – 4. rész Mai fejezetünkben tovább ismerkedünk az 1913 októberében egyéves önkéntesi szolgálatra Szegedre bevonult hősünk gyakorlati és elméleti kiképzésével. Mindeközben a 46-os gyalogezred szervezetét, felépítését is még alaposabban megismerhetjük.       Visszatérve az ezred szervezetére, meg kell említenem, hogy a 46-os laktanyában csak az I., II. és IV. zászlóaljnak […]

Best of 2013

Milyen volt a 2013-as év a Nagy Háború Blogon? Mely posztokat olvastátok leginkább? Idén is számba vettük az év legnépszerűbb írásait, amelynek alapján összeállítottuk az aktuális top 12-t, valamint a 2010-es indulás óta megjelent összes poszt 12-es örökranglistáját.     Már csak pár óra választ el bennünket a 2014-es évtől. Az első világháború kitörésének százéves évfordulója […]

„A városba két hónapig nem engedtek ki”

Részletek Dr. Szojka Kornél emlékirataiból – 3. rész Hősünk egyéves önkéntesi szolgálatra történt bevonulása után 1913 őszén nagy szigorral vette kezdetét előbb a gyakorlati, majd az elméleti kiképzés. Amíg „vorschriftsmäßig” nem tudtak viselkedni, az utcára sem léphettek ki…      Beöltözködésünk után tehát azonnal megindult a kaszárnya udvarán a kiképzésünk, persze először a gyakorlati, nagy-nagy szigorúsággal […]

Édes hazánk, légy nyugodt!

Az első világháborús propaganda egyik sajátos eszköze volt a háború gyerekszereplőkkel való ábrázolása. A témáról brit és orosz példákkal illusztrálva Studiolum tavalyi posztjában írt. Most itt a friss bejegyzés a német háborús gyermekmesékről, amely egyszerre jelenik meg nálunk és a Wang folyó versei blogon.   Láttuk már, hogy az első világháború vizuális propagandájának új és […]

Legfrissebb hozzászólások

@Dr Szabó Éva Mária // 2026.05.08. 15:05Perczel Mór, Olivér és Miklós története

Tisztelt Karika Tímea! Férjem /már elhunyt/ Perczel leszármazott. Három felnőtt gyermekem van, akik büszkék erre a névre. Szeretnénk megtudni, hogy melyik Perczel ágból származnak. Férjem édesanyja Perczel Margit /született Balatonkenese 1906.01.09./ ,édesapja Perczel Lajos /1875.06.06-án született, nem tudjuk, hogy hol. / Kérem, ha tud, segítsen. Köszönöm Dr Szabó Éva Mária

@Pintér Tamás // 2026.02.21. 15:02Honvédezredek a Komeni-fennsík védelmében 1917 ‒ könyvbemutató

Tari Tamás írása a könyvbemutatóról és a kötetről a Mandineren: https://mandiner.hu/kultura/2026/02/elso-vilaghaboru-nagy-haboru-blog-pinter-tamas-konyv?fbclid=IwY2xjawQGkdFleHRuA2FlbQMxMDAAc3J0YwZhcHBfaWQQMjIyMDM5MTc4ODIwMDg5MgABHvBbuZWtK2JL7Qdk_dzhA10uDfJ-duCAHWQgvBy58uSNbWQ4Zyx4XmVKOkXT_aem_3pZAQ0CdhuN78TWU-3V-HA

@Pintér Tamás // 2026.02.21. 15:02Honvédezredek a Komeni-fennsík védelmében 1917 ‒ könyvbemutató

A Honvédelem.hu beszámolója a könyvbemutatóról: https://honvedelem.hu/hirek/a-doberdotol-keletre.html?fbclid=IwY2xjawQGj8ZleHRuA2FlbQIxMABicmlkETBIVkVxNGlSMFBWd25VeGFLc3J0YwZhcHBfaWQQMjIyMDM5MTc4ODIwMDg5MgABHj3vhS0m_GmYfNht0RUSlU0ZJrvQwxfJbQHhKjzYOxfpykPZ3uPegYPyjIaG_aem_B9PbXHVFFKFmIG9wMVcnmg

@Benkő Ildikó Valéria // 2025.11.21. 15:11Kulturális hidak építői

Nagy örömmel olvastam a fentebb írtakat! 1915 agusztusában lányommal és 2 unokámmal vegigjártuk a fent említett helyeket.A Szent lélek kápolnát is.Egy ismeretlen olasz kutató pedig megmutatta az egykori lövészárkokat,ágyúállásokat.Olasz nyelvtanár lévén,mindez nagyon meghatott.Köszönön az Úrnak!Családomnak ( Olaszországban élnek)is emlékezetes napok voltak,melyeket a Monte Sacron,stb helyeken töltöttünk.

@Berzsenyi Attila // 2025.11.08. 18:11„Megnyugszunk változhatatlan sorsunkba…”

Tanulságos volt ez a sorozat, köszönöm, hogy olvashattam!