„Lappangó és csavargó katonaszökevények és katonakötelesek elfogatására vonatkozó tervezet”

Fegyveres dezertőrök az erdélyi havasokban Hunyad vármegyében A Nagy Háború során számos esetben fordult elő, hogy katonakötelesek vagy már tényleges szolgálatukat töltő katonák különböző okok miatt megkísérelték a szökést a behívás vagy a frontszolgálat alól. Kutatásaim során három nagyobb szökési hullámot is sikerült megkülönböztetnem. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára belügyi iratanyagában több dokumentum is […]

„Szemünk – az egészen természetes – a török nőt kereste…”

Somogyi Lajos első világháborús naplója – 13. rész A palesztinai hadszíntérre utazó Somogyi röviden összefoglalja, hogyan került az ütegével a Közel-Keletre. Azok az olvasóink, akik már korábban megismerkedtek dr. Kemény Gyula naplójának törökországi fejezeteivel, ismerős helyszínekkel találkozhatnak: Isztambul, Márvány-tenger, Taurusz-hegység, Kilikiai kapu, Aleppó, Damaszkusz… Ugyancsak ismerős lesz Pomiankowski tábornok, és ismerősek lesznek a gyönyörű török […]

Az olasz hadbíróságok és az első világháborús osztrák–magyar hadifoglyok – 2. rész

A kisebb bűncselekmények és „jutalmuk” Az olasz hadbíróságok – a többi első világháborús hadviselő fél gyakorlatához hasonlóan – igencsak szigorúan ítélkeztek. A saját katonákat érintő gyakorlatot már évtizedek óta vizsgálják a történészek és jogtudósok. A katonai büntető törvénykönyv viszont nemcsak rájuk, hanem az elfogott hadifoglyokra is vonatkozott, ám az ő eseteiket eddig soha senki se […]

„Megint elmúlt egy év, talán a legemlékezetesebb az életemben…”

Somogyi Lajos első világháborús naplója – 12. rész 1915 novemberében Somogyiék ütege folytatja a szerbek üldözését és eközben hőseink egyre nehezebb terepre érkeznek. Végül zsákutcába jutnak és visszafordulásra kényszerülnek. Reménykednek egy hosszabb pihenőben, mivel az emberek kimerültek és a fegyverzet meg a felszerelés is cserére szorul. Előbb Kragujevácba rendelik őket, majd tovább, egyenesen Belgrádba. De […]

„Egész nap irgalmatlanul marsoltunk a hegyek között…”

Somogyi Lajos első világháborús naplója – 11. rész 1915 őszén a Kövess-féle 3. osztrák–magyar hadsereg (benne Somogyiék ütege) tovább üldözi a rendkívül szívósan védekező, de folyamatosan hátráló szerbeket, méghozzá igen nehéz terepen, Közép-Szerbiában. Az útviszonyok siralmasak és az idő is egyre esősebbre változik. Azért az ellátásra nem lehet panasz: a hadizsákmányból időnként fényűző lakomára is […]

Az olasz hadbíróságok és az első világháborús osztrák–magyar hadifoglyok – 1. rész

Az olasz hadbíróságok – a többi első világháborús hadviselő fél gyakorlatához hasonlóan – igencsak szigorúan ítélkeztek. A saját katonákat érintő gyakorlatot már évtizedek óta vizsgálják a történészek és jogtudósok. A katonai büntető törvénykönyv viszont nemcsak rájuk, hanem az elfogott hadifoglyokra is vonatkozott, ám az ő eseteiket eddig soha senki se vizsgálta. Ez a poszt egy […]

„Vígan megyünk a szerbek ellen…”

Somogyi Lajos első világháborús naplója – 10. rész Az osztrák–magyar hadvezetés, úgy tűnik, ragaszkodik hozzá, hogy valahányszor fontos hadműveletbe kezd, Somogyi Lajos ütege abban részes legyen… Így hát nem csoda, hogy 1915 őszén, amint a Szerbia elleni újabb hadjárat napirendre kerül, hőseinket máris Dél-Magyarországra rendeli a menetparancs. Ezúttal Kövess Hermann 3. hadseregében a XXII. német […]

Ukrán önkéntesek osztrák–magyar szolgálatban

Az osztrák–magyar szolgálatban álló ukrán önkéntesekkel régebben Bolzano tábornok pályafutásának ismertetésénél találkoztunk, mostanában pedig Somogyi Lajos visszaemlékezésében olvashattunk róluk. A kevésbé ismert ukrán nemzetiségi légiót mutatjuk be röviden.   Az Ukrán Szicsi Lövészek, ukránul Українські Січові Стрільці (ejtsd Ukrajinkszki Szicsovi Sztrilci), vagy Ukrán Légió az osztrák–magyar hadsereg ukrán nemzetiségű önkéntesekből szervezett katonai alakulata volt a […]

„Alig kezdtük el mink, már odalőtt a »digó«…”

Somogyi Lajos első világháborús naplója – 9. rész Somogyi Lajos és bajtársai 1915. augusztus–szeptemberében látogatást tesznek az olasz hadszíntéren. Pedig először azt jósolják nekik, hogy az egész telet itt töltik majd. Ennek megfelelően folyik a berendezkedés is. Ismerkedési tűzpárbaj a taljánokkal. A frontnak ezen a karintiai szakaszán, a Nassfeld-hágó környékén egyébként viszonylagos nyugalom van. Mire […]

Apokalipszis a Kipfel dolinában

Nagykanizsai 20-as honvédek az Isonzónál – 3. rész A Selo falu melletti 1917. szeptember 4-ei nagy veszteséggel járó sikertelen támadást követő nap újabb tragikus eseményeket hozott a zalai húszas honvédek számára. A heves olasz tüzérségi tűzben álló állásokból és a mögöttes területről nem sikerült hátra szállítani az előző napi harcok hősi halottjait. A terület tele […]

Legfrissebb hozzászólások

@Dr Szabó Éva Mária // 2026.05.08. 15:05Perczel Mór, Olivér és Miklós története

Tisztelt Karika Tímea! Férjem /már elhunyt/ Perczel leszármazott. Három felnőtt gyermekem van, akik büszkék erre a névre. Szeretnénk megtudni, hogy melyik Perczel ágból származnak. Férjem édesanyja Perczel Margit /született Balatonkenese 1906.01.09./ ,édesapja Perczel Lajos /1875.06.06-án született, nem tudjuk, hogy hol. / Kérem, ha tud, segítsen. Köszönöm Dr Szabó Éva Mária

@Pintér Tamás // 2026.02.21. 15:02Honvédezredek a Komeni-fennsík védelmében 1917 ‒ könyvbemutató

Tari Tamás írása a könyvbemutatóról és a kötetről a Mandineren: https://mandiner.hu/kultura/2026/02/elso-vilaghaboru-nagy-haboru-blog-pinter-tamas-konyv?fbclid=IwY2xjawQGkdFleHRuA2FlbQMxMDAAc3J0YwZhcHBfaWQQMjIyMDM5MTc4ODIwMDg5MgABHvBbuZWtK2JL7Qdk_dzhA10uDfJ-duCAHWQgvBy58uSNbWQ4Zyx4XmVKOkXT_aem_3pZAQ0CdhuN78TWU-3V-HA

@Pintér Tamás // 2026.02.21. 15:02Honvédezredek a Komeni-fennsík védelmében 1917 ‒ könyvbemutató

A Honvédelem.hu beszámolója a könyvbemutatóról: https://honvedelem.hu/hirek/a-doberdotol-keletre.html?fbclid=IwY2xjawQGj8ZleHRuA2FlbQIxMABicmlkETBIVkVxNGlSMFBWd25VeGFLc3J0YwZhcHBfaWQQMjIyMDM5MTc4ODIwMDg5MgABHj3vhS0m_GmYfNht0RUSlU0ZJrvQwxfJbQHhKjzYOxfpykPZ3uPegYPyjIaG_aem_B9PbXHVFFKFmIG9wMVcnmg

@Benkő Ildikó Valéria // 2025.11.21. 15:11Kulturális hidak építői

Nagy örömmel olvastam a fentebb írtakat! 1915 agusztusában lányommal és 2 unokámmal vegigjártuk a fent említett helyeket.A Szent lélek kápolnát is.Egy ismeretlen olasz kutató pedig megmutatta az egykori lövészárkokat,ágyúállásokat.Olasz nyelvtanár lévén,mindez nagyon meghatott.Köszönön az Úrnak!Családomnak ( Olaszországban élnek)is emlékezetes napok voltak,melyeket a Monte Sacron,stb helyeken töltöttünk.

@Berzsenyi Attila // 2025.11.08. 18:11„Megnyugszunk változhatatlan sorsunkba…”

Tanulságos volt ez a sorozat, köszönöm, hogy olvashattam!