„Feltettük a taligára és hazavittük”

Biharnagybajomtól Novoszibirszkig és vissza Földesi Károly biharnagybajomi származású katona különös „hadifogságának” és a halottnak hitt testvér közel ötven év után, 1961-ben történt hazalátogatásának az Ábrahám János által megörökített történetét Gyügyei Katalin olvasónktól kaptuk.   1960 elején cirill betűs levelet hozott a postás, mert nem tudta kinek kézbesítse. Feleségemmel kiolvasva a címzettet, láttuk, hogy Földesi Margitnak […]

„Kedélyes egy ország, nem irigylem lakóit”

László József emlékirata az akmolinszki hadifogságból – 2. László József és sorstársai 1914. szeptember 10-én, egy éjszakára megpihennek Lublinban. Másnap elterjed a hír, hogy hamarosan vonaton útnak indítják őket a szibériai Omszkba. Így mindenki igyekszik koronáit rubelre váltani, és élelmet szerezni a hosszú vonatútra. Elköltenek helyben még egy ebédet, és megismerkednek az orosz káposztás eledelekkel. […]

Hadifoglyok egy alföldi faluban

A mai poszt szerzője, dr. Horváth Attila történész a Bács-Kiskun megyei Tass első világháborús emlékeit kutatja. Tősgyökeres tassiként nemcsak családja hagyományait, történeteit és tárgyi emlékeit dolgozza fel, hanem e mellett – és sokszor ezen keresztül – gondos helytörténeti munkát is végez. Mai írásában a háború idején a faluba került szerb, orosz és olasz hadifoglyok nyomába […]

„Azt hiszem, vége mindennek”

László József emlékirata az akmolinszki hadifogságból – 1. Új sorozatot indítunk útjára a mai nap. A budapesti születésű László József a császári és királyi győri 19. gyalogezred tartalékos hadnagyaként 1914. augusztus 27-én Lublin közelében esett orosz hadifogságba. Hat évet töltött rabságban, amiről részletes és élvezetes stílusú naplót vezetett. Hadifogoly-naplójának első részében fogságba esésének körülményeit és […]

Tragikus pillanatok a „Névtelen dolinában”

A Doberdó-fennsík legsúlyosabb harcainak helyszínén a Monte San Michele magaslatait a déli oldalon körbejárva, a Schönburg-alagút újjáépített bejáratát elhagyva rövidesen elérünk egy útbaigazító táblához, amely az 1-es számú kúp felé mutat. Keskeny ösvényen vezet arra a kis tisztásra, ahonnan a Monte San Michele nyugati oldala már meredekebben lejt. Ma már sűrű, szinte áthatolhatatlan bozót borít […]

Egy rendhagyó harctéri napló Ohióból, avagy az olasz front egy amerikai karikaturista szemével

Napjainkban már széles körben elterjedt a történettudományban a napló mint elsődleges forrás felhasználása. De mi van, ha a naplóírónk a szöveg vagy a versek helyett inkább a képzőművészet eszközeihez, annak is egy egész különleges válfajához nyúl? Erre a kérdésre kapunk választ, ha belelapozunk Fred G. Reinert közlegény With the 332 Reg. in Italy ’18 – […]

Rohamcsapatok az osztrák–magyar haderőben

Milyen előzmények vezettek az osztrák–magyar rohamcsapatok megszervezéséhez? Mikor, hogyan, milyen feladattal, fegyverzettel és szervezeti keretek között jöttek létre a rohamalakulatok? Ezekre a kérdésekre keressük a választ a következőkben. A rohamcsapatok megszervezésének előzményei és körülményei Az I. világháború menetében 1915 elejére – előbb a nyugati, majd a keleti harctéren is – a harcoló felek számára bizonyossá […]

„Ó, ti szegény megcsalt huszárok”

Beöthy-Zsigmond László huszárfőhadnagy élete és lírai harctéri naplója Nemrégiben adatott meg az a megtiszteltetés, hogy kézbe vehettem, digitalizálhattam és feldolgozhattam az egykori magyar királyi debreceni 2. honvéd huszárezred főhadnagyának, vitéz váradi Beöthy-Zsigmond Lászlónak a harctéri naplóját. De ki is volt ez a huszártiszt, s mitől különleges a naplója? Az alábbi írásban erre próbálok választ adni, […]

„Olaszországból Ausztria földjére léptünk”

Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 49. rész Hősünk és szálláscsináló társai 1918. november 4-én hajnali 4 órakor elindulnak a rohamzászlóalj előtt Arabbába. A korábbi harcok helyszínére érnek, s útközben átlépik az egykori osztrák határt. A tiroli csendőröktől újságokat kér, amiben izgatottan keresi a magyarországi híreket… [1918. november 4-én] reggel pont ½ 4-kor […]

„Fiúk! Megvan a fegyverszünet!”

Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 48. rész 1918. november 3-án reggel Cencighéből tovább indul a rohamzászlóalj a Cordevole völgyében. Egy éve elhagyott olasz raktárak mellett vonulnak el, ahol a szabadban álló fehérnemű is jobb állapotú, mint, amit a bakák viselnek. Menetközben értesülnek a fegyverszünet megkötéséről. Kókay László keményen fellép a fegyelmet bomlasztó […]

Legfrissebb hozzászólások

@Dr Szabó Éva Mária // 2026.05.08. 15:05Perczel Mór, Olivér és Miklós története

Tisztelt Karika Tímea! Férjem /már elhunyt/ Perczel leszármazott. Három felnőtt gyermekem van, akik büszkék erre a névre. Szeretnénk megtudni, hogy melyik Perczel ágból származnak. Férjem édesanyja Perczel Margit /született Balatonkenese 1906.01.09./ ,édesapja Perczel Lajos /1875.06.06-án született, nem tudjuk, hogy hol. / Kérem, ha tud, segítsen. Köszönöm Dr Szabó Éva Mária

@Pintér Tamás // 2026.02.21. 15:02Honvédezredek a Komeni-fennsík védelmében 1917 ‒ könyvbemutató

Tari Tamás írása a könyvbemutatóról és a kötetről a Mandineren: https://mandiner.hu/kultura/2026/02/elso-vilaghaboru-nagy-haboru-blog-pinter-tamas-konyv?fbclid=IwY2xjawQGkdFleHRuA2FlbQMxMDAAc3J0YwZhcHBfaWQQMjIyMDM5MTc4ODIwMDg5MgABHvBbuZWtK2JL7Qdk_dzhA10uDfJ-duCAHWQgvBy58uSNbWQ4Zyx4XmVKOkXT_aem_3pZAQ0CdhuN78TWU-3V-HA

@Pintér Tamás // 2026.02.21. 15:02Honvédezredek a Komeni-fennsík védelmében 1917 ‒ könyvbemutató

A Honvédelem.hu beszámolója a könyvbemutatóról: https://honvedelem.hu/hirek/a-doberdotol-keletre.html?fbclid=IwY2xjawQGj8ZleHRuA2FlbQIxMABicmlkETBIVkVxNGlSMFBWd25VeGFLc3J0YwZhcHBfaWQQMjIyMDM5MTc4ODIwMDg5MgABHj3vhS0m_GmYfNht0RUSlU0ZJrvQwxfJbQHhKjzYOxfpykPZ3uPegYPyjIaG_aem_B9PbXHVFFKFmIG9wMVcnmg

@Benkő Ildikó Valéria // 2025.11.21. 15:11Kulturális hidak építői

Nagy örömmel olvastam a fentebb írtakat! 1915 agusztusában lányommal és 2 unokámmal vegigjártuk a fent említett helyeket.A Szent lélek kápolnát is.Egy ismeretlen olasz kutató pedig megmutatta az egykori lövészárkokat,ágyúállásokat.Olasz nyelvtanár lévén,mindez nagyon meghatott.Köszönön az Úrnak!Családomnak ( Olaszországban élnek)is emlékezetes napok voltak,melyeket a Monte Sacron,stb helyeken töltöttünk.

@Berzsenyi Attila // 2025.11.08. 18:11„Megnyugszunk változhatatlan sorsunkba…”

Tanulságos volt ez a sorozat, köszönöm, hogy olvashattam!